Meronka Péter nélkülözhetetlen krónikása a sporteseményeknek: a közeli múltban gyors egymásutánban kétszer is elismerték teljesítményét.

Kissrácként álmodtál arról, hogy telt házas stadionban rúgsz döntő gólokat?

Odáig nem jutottam. Fociztam, ahogy a többi hasonló korú fiú, ha esett az eső, gombfocit játszottunk. Ötödikes koromban elvittek egy futásból és úszásból álló öttusa toborzóra. A futás kiválóan sikerült, az úszás viszont csapnivalóan rosszul, így maradtam hobbifutó, tizenhét évesen már teljesítettem a maratoni távját.

Innen még nagyon távoli lehetett a sportriporteri hivatást elkezdeni…

Apám gyakran küldött el az újságoshoz Népsportért, a visszajáró aprót mindig megtarthattam. Később rákaptam az olvasására, hetedik-nyolcadikosként már magam vettem meg a lapot, és arról ábrándoztam, hogy egyszer majd én lehetek Győrben a neves tudósító, Havasréti Béla bácsi utóda. A Fekete István Iskola után a Bercsényi Miklós Szakközépiskola autóforgalmi szakára jártam, majd elvégeztem Kecskeméten a Gépészeti és Automatizálási Műszaki Főiskolát. Lehettem volna termékfejlesztő gépészmérnök…

…Ehelyett?

A közép- és a főiskola között beiratkoztam a fővárosi Komlósi Oktatási Stúdióba, ahol kiderült, hogy nemcsak tetszik a sportújságírás, hanem van is hozzá érzékem. Félévben hárman lettünk ösztöndíjasok, azaz nem kellett tandíjat fizetni a következő félévért. Közülünk a ma is ismert Méhes Gábor felkészültségével, riporteri stílusával képviselte a csúcsot. Amikor végeztem, a Revita Stúdió műsora napi egy órára bővült, kerestek sportkommentátort, végül Kelemen Miklós engem választott. Szolnokon, egy Törökszentmiklós–Gardénia ETO férfi kézilabda mérkőzésen mutatkoztam be. Vesztettünk, mint ahogy az ETO focicsapata is az első két közvetítésemkor…

Mikor érezted úgy, hogy már otthon vagy a riporteri állásban?

Viszonylag hamar, talán fél év kellett hozzá, és sokat segített a gyakorlati munkában, hogy egy idő múlva magam vágtam a felvételeket. A főiskola elvégzése után, 1997-ben kellett döntenem a hogyan továbbról: a lehetőségek, plusz a fővárosi csatornák megrendelései egyértelműen a televíziós műfaj felé irányítottak.

A három évtizedből mit tekintesz pályafutásod csúcsának?

Több is akad. Előre helyezném Fehér Miklós dokumentumfilmjét, amelyben a család és a barátok emlékeztek a tragikusan fiatalon elhunyt labdarúgóról. Örülök, hogy sikerült vidám történetekkel bemutatni őt, a felvételeken még a kamerát is én kezeltem. Hivatásom szinte naponta szolgált új élményekkel, ezen a pályán kizárt az unalom. Két futballmérkőzést emelnék ki, az egyik az 1997 őszi MTK–ETO mérkőzés Budapesten, az ETO 4-2-re győzött, Mracskó Misi akkor rúgta szögletből a csodálatos kapásgólját. Egy évre rá az ETO–Diósgyőr mérkőzésen Zombai Kovács Ákosra hagytam a riporteri munkát, magam azt a kamerát kezeltem a kapu mögött, ahová az ETO az utolsó percekben három gólt szerezve fordított 5-4-re. Nem hagyhatok ki egy fantasztikus rádiós emléket sem a 2013. márciusi emlékezetes hóvihar idején, ötvennyolc órán át folyamatosan segítettünk a stúdióból a hófúvásban rekedt embereknek. Na és a könyv, amit a győri kajak-kenuról írtam, talán ezek a legfontosabbak.

Meronka Péter lányával, Mirával és a Győr Sportjáért díjjal

Lassan tőled lesik el a műhelytitkokat, Meronka Péter kitől tanulta a legtöbbet?

Kelemen Miklóstól azt, hogyan kell egyperces, lényegre törő szöveget alkotni. Az operatőr Szalay György mutatta meg, miként harmonizálhat a szöveg a képekkel. Komlósi Gábor stúdiójában Harle Tamás tanított meg a sablonoktól mentes gondolkodásra. Idősebb Knézy Jenőnél pedig megismertem az aprólékos felkészülés fontosságát, még jelentéktelenebbnek tűnő eseményekre is.

A sportriportok mellett mi jelentette a kikapcsolódást?

Érdekes módon az írott sajtó eredetileg érdekelt, kedveltem is, de később már a televíziózást vallottam a sajátomnak. Bár mindenevőnek tartom magam, de talán az úti filmekért rajongok leginkább. Lassan harminc éve, hogy amolyan szabadidős tevékenység gyanánt jó néhány hosszabb utazás részese és közvetítője lehettem az északi féltekén, Jakutföldtől Alaszkáig.

Mit jelent ma az Oxygen Média munkatársának lenni?

Tizenhat éve alapítója is voltam, sikerült itt is a Revita szellemiségét, az egymás segítését, a családias légkört megvalósítani. A munka kötelezően jó minősége pedig megteremti a következő feladatokat. Azt csinálom, amit szeretek, és ezt még sokáig szeretném csinálni. Szeretem a sportot, és büszke vagyok Mira lányomra, aki rúdsportban ifjúsági világbajnoki tizenharmadik helyezést ért el Lengyelországban.

Harminc éve szinte észrevétlenül vagy jelen a sportéletben, az idén viszont a sportújságíró szövetség Gyulai István-díjjal, a város pedig Győr Sportjáért díjjal tüntetett ki. Felfedeztek?

Talán feltűnt, hogy a tavasszal betöltöttem az ötvenedik életévemet, és eddig a Monspart Sarolta- és a Pethő Lajos-díjon kívül még nem kaptam semmit…

Mohay Gábor

Fotógaléria: Meronka Péter

8 kép