Bécsben nyílt kiállítás Keleti Éva fotóiból


keleti-eva-kiallitas-becs

Amit még nem láttatok. Keleti Éva címmel nyílt kiállítás a fotóművész csaknem hetven évet felölelő munkásságából 2024. június 5-én, a bécsi Collegium Hungaricumban. A tavalyi, nagy sikerű életműkiállítás most nemzetközi porondon is bemutatkozik, kiegészülve az alkotó Bécsben készült fotóival.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Nemzeti Archívum és a Collegium Hungaricum közös kiállítása Keleti Éva csaknem hetven évet felölelő munkásságába ad betekintést – áll az MTVA közleményében. A fotóművész a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben, hiszen jelen volt annak minden fontos pillanatánál. Dokumentálta a próbák folyamatait, a bemutatók sikereit, benézett a kulisszák mögé, és olyan kiemelkedő színművészekről készített portrékat, mint Darvas Iván, Ruttkai Éva, Béres Ilona vagy a nemzetközi hírű operaénekes, Házy Erzsébet.

Megörökítette továbbá a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozat magyar vendégszerepléseit is az 1960-as, 1970-es években, ahol többek között Az ember tragédiáját, vagy az Orfeusz és Euridiké operájának ősbemutatóját is tartották a kor legelismertebb magyar és osztrák színművészeivel.

keleti-eva-kiallitas-becs

Azon dolgozunk, hogy áttekintő képet adhassunk arról, milyen korban éltem le ezt a több mint 90 évet. Remélem, hogy olyan alkotás is van köztük, amire évek múlva is emlékeznek majd a látogatók” ‒ idézi a közlemény Keleti Évát, aki szakmai portfóliója és öröksége gondozására a Nemzeti Archívumot kérte fel. „A technika olyan nagyot lépett előre, hogy gyakorlatilag semmi sem merülhet a feledés homályába. Viszont azt, hogy a kép mögött mi van, azt már csak én tudom elmondani, és a nemzetközi szinten is kiemelkedő műszaki hátterű Nemzeti Archívum képes arra, hogy ezeket mind szellemileg, mind technikailag rögzítse az utókornak” ‒ jegyezte meg egy korábbi interjúban a fotóművész.

Bécs egy jelentős kulturális központ, ahol kiállítást rendezni megtiszteltetés, rangot jelentő mérföldkő nemcsak a Nemzeti Fotótár, nemcsak a közmédia, hanem a magyar kultúra számára is. Az értékőrzés és hagyománytisztelet a közmédia kiemelt feladata, az MTVA Nemzeti Archívumában ezek mellé egyedülálló technológiai tudás társul. Mindez olyan szinergiák létrejöttét szavatolja, amely alapján Keleti Éva a fotóművészet nemzetközileg elismert alkotója minket választott a képeinek elhelyezésére. A fotóművész több ezer felvételből álló életműve fellelhető a közmédia által gondozott Nemzeti Archívumban, amelynek weboldalán több mint 326 ezer képet és csaknem egymillió sajtóanyagot tett eddig is mindenki számára elérhetővé” ‒ idézi a közlemény Pető Zoltán, az MTVA Operatív vezérigazgató-helyettesének megnyitóbeszédét.

keleti-eva-kiallitas-becs

Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete hozzátette: „Ez a kiállítás egyedülálló lehetőség arra, hogy új utat nyisson az osztrák‒magyar kulturális kapcsolatok további fejlesztéséhez.

Az M5 kulturális csatorna Keleti Éva 93. születésnapján, augusztus 18-án vetíti majd le A pillangó szárnyán című, saját gyártású riportfilmjét, amely bepillantást enged az alkotó gyermekkorába, valamint bemutatja a helyenként megrázó eseményekkel teli életszakaszait, és a szakmája iránti szeretetét, odaadását is.

A Keleti Éva életmű-kiállítás ingyenesen látogatható a hét minden napján a bécsi Collegium Hungaricumban.

MTI Fotók: Krizsán Csaba
Forrás: MTI

2024.06.10