Az ajtó – traumafeldolgozás lassításban

A Nemzeti Színház előadása a II. Dunafeszt 2. napján – HSD írása

az-ajto-nemzeti-szinhaz-dunafeszt

A II. Dunafeszt 2. napján, a nagyszínpadon Szabó Magda Az ajtó című, nagy sikerű, negyven nyelvre lefordított regényének adaptációját tekinthette meg a szemmel láthatóan fokozott érdeklődéssel érkező közönség a Nemzeti Színház előadásában. A darabot Szabó K. István rendezte, aki ezért a munkájáért korábban Sík Ferenc-díjban részesült.

A nézőt a díszlet látványa fogadta: nagy, meleg, világos tér, nyitott ajtókkal és átjárókkal. Egy bejárat azonban makacsul zárva volt: itt élt Szeredás Emerenc (Udvaros Dorottya), a kemény, kimért stílusú bejárónő, aki csak a saját szabályai szerint volt hajlandó a házimunkákat elvégezni. Akik az alapművet nem ismerve, egyféle női Hyppolitra számítottak az első benyomásuk alapján, azokat a későbbiekben meglepetés érte. Szabó Magda műve nem karakterek ábrázolására vagy történet bemutatására épült, hanem egy kapcsolatéra, egy lelkiismeret-furdalás gyötörte visszatekintésre: „Én öltem meg Emerencet. Ezen az se módosít, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni.

A színmű egyszerre történetmesélés és összetett lelki folyamatok feldolgozása. Tépelődés, önmarcangolás, álommunka egyben.

A főszereplők Szabados Magda, az írónő (Söptei Andrea) és Emerenc, a kemény, de egyes röpke pillanatokban a szerető szívét is megmutató, életútjában sokszorosan traumatizált, idős asszony. A történet kezdetén ez egy alkalmazotti kapcsolat, és az írónő, valamint akadémikus férje igencsak boldog, hogy olyan háztartási alkalmazottra találtak, aki leveszi róluk az otthoni teendők terhét. Mindkét főszereplő valósághű alakítása lenyűgözött, időnként elfelejtettem, hogy amit látok, az nem az életben történik, hanem egy fikció előadása.

A filmes kiegészítésekkel és álomszerű szereplőkkel támogatva megjelenített belső monológok és visszatekintések már az elején jelzik, hogy nem lineáris az idősík, a történet fő szála egyenletesen halad, azonban a lélek, a lelkiismeret és a traumák hatása időtlen. Szeredás Emerenc múltjának fájdalmas töredékei fel-felszakadoznak, az írónő pedig időnként a történet része, időnként a jövő egy pontjáról, a bizalomvesztés utáni időszakból analizálja felelősségét, nagy érzelmi feszültséggel.

Emerenc a szabályok asszonya: meghatározza, mi miként legyen. Látszólag az életét is ezek mentén éli. Mintha nem lenne másokra, másra szüksége. Mert akkor nem kell újra csalódnia. De ő is ember. Kötődési igénnyel. Magdához kötődni kezd. És Magda is kötődni kezd Emerenchez. Azonban ott van a szabályok legszigorúbbja: Emerenc ajtaján nem léphet be idegen. A darabban még Magda sem. Mert az az ő világa. Csak az övé. Akármilyen is az. És amikor Magda szembesül azzal, hogy Emerenc segítségre szorul, áthágja ezt a szabályt. A bezárt ajtó feltárul, sőt, a későbbiekben már leszakadtan támaszkodik a kerethez. Nem lehet finoman és puhán visszacsukni. Az előadás egyébként nagyon gazdag az efféle szimbólumokban. Emerenc szűk baráti köre, akik a regényben hús és vér alakok, talán itt is azok, talán egy álom részei, talán megtestesült vágyakat jelenítenek meg, akárhogyan is értelmezzük, teljes mértékben „jelen lévő” és szívvel-lélekkel közreműködő szereplők jelenítik meg őket. A regény kiskutyája itt porcelánból van, és Emerenc adja a gyermektelen házaspárnak. Akik nem fogadják el, és ettől a ponttól annak törmelékei a látványvilág részét képezik.

A belépési tilalom megtörése Emerenc szemében árulás. Egy késői, sok mindent pótló, új kapcsolatáról, új kötődéséről derül ki, hogy ebben is csalódnia kellett. Saint-Exupéry rókája jól tudta az igazságot: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Magda megmentette az életét, de feltárult az ő elzárt világa, nyomorúsága. Így már nem élheti tovább az életét. Magda magára marad a megválaszolhatatlan kérdéssel: az élet igenlését felülírhatja-e a méltóság igenlése? Még akkor is, ha ez a nyomorúság titkolásában merül ki…

Én ezzel a dilemmával léptem ki a Győri Nemzeti Színház kapuján, ahol a Dressing Room (Jáger András és Szabó Balázs zenekara) remek koncertje várt. És már csak az volt hátra, hogy kortyoljak egy jót az egyik kiváló pannonhalmi apátsági vörösborból, megfelelő befejezést adva a művészi élmény szempontjából igazán kiemelkedő estének.

HSD
Fotók: Jakab Anita – Győri Nemzeti Színház

A győri II. Duna Nemzetközi Színházi Fesztiválról írtuk még:
Stage4U – Diákkvízvetélkedő a Győri Nemzeti Színházban
Strip-Tease, avagy kivetkőztet a hatalom

2024.06.07