Száraz Miklós György legújabb, Bitang nyarak címet viselő kötetének legfontosabb mondanivalója minden bizonnyal a fentebb idézett gondolat bűvkörében érhető tetten. A szerző a könyvében a kamaszkor világát egy tizenéves fiú gondolatain, belső gyötrődésein keresztül mutatja be, ugyanakkor a viszonyhálózatai – a testiség, a kalandvágy és a mindennapi bajkeverés – által is keretezi.

A kamaszkori miliőt már a kötet szerkezete is érzékelteti (bár valószínűleg nem tudatos formában), hiszen az értelmezési lehetőségeink – ahogyan azt tizenéves fiatalokként a világ felfedezése során is megtapasztal(hat)juk – megtöbbszöröződnek. A Bitang nyarak egyszerre olvasható regényként, de a könyvben szereplő történeteket a novella, illetve a novellaciklus műfajai közé is besorolhatjuk. A megszámozott fejezetcímek pedig a történetek valamiképpeni összefonódásának lehetőségét sugallják, s ilyen értelmezési keretek között tudjuk: a könyv minden egyes szövegdarabjának egyazon fiú az elbeszélője.

Az elbeszélt történetek különlegessége – a kamaszkori világ (újra)felfedezésén túl – a történetmesélésből fakad: az elbeszélés ideje és az elbeszélt idő olykor zavartalanul egybeolvad; tudjuk, hogy egy felnőtt férfi gyermekkori emlékeit tárja elénk, értelmezve azt önmaga számára, máskor viszont nem a jövőből látunk rá az eseményekre, hanem a kamaszkor érthetetlen, bonyolult láncolatait a tizenéves gyerek tekintetén keresztül ugyan, de magunknak kell megfejtenünk. „Emlékszem arra a napra, amikor felismertem, hogy valójában sok-sok világ van, és ez a sok-sok világ mégis egyetlenegy.”

Száraz Miklós György hősének történetei a hajdani Kádár-kor derekán játszódnak, s ez a rendszer szinte megköveteli, hogy a mindennapokba beszűrődő politika is részesévé, amolyan tanújává, kihallgatójává váljon a visszaemlékezéseknek. Így a fiatal fiú hétköznapjait többnyire a szerelem, a kíváncsiság, a lopakodás és bajkeverés mellett a halál, a felnőttek világa, annak működése, a börtönviseltek élete tölti ki.

Az egyszerre mindent mindenkinél jobban tudó, és ugyanakkor mindenben bizonytalan, őrlődő, tépelődő, nagyszájú kamasz gyerek rendeltetésszerűen, a ,,mindenkori” kamasz fiúk egyikeként tűnik fel és mesél gyermekkori élményeiből. Olykor ezek a visszaemlékezések segítenek az önmegértésben, annak az életútnak a megértésében, amelyikben a könyv fiatal hőse – a felnőtté válás előtti időszakában – szembekerül többek között a jó és a rossz dilemmáival, a testének felfedezésével és a halálfélelemmel is.

A történetmesélés nem lineáris síkon valósul meg, az én-elbeszélő egy-egy szövegrészleten belül is elkalandozik térben és időben, egybeolvad a jelen és a múlt, s mintha egy kirakós darabjainak felhalmozódott kupaca előtt állnánk, az emlékfoszlányok és képtöredékek helyes egymás mellé illesztése most már nemcsak a könyv elbeszélőjének, hanem az olvasó feladatává is válik.

Arra viszont Száraz Miklós György is rávilágít kötetével, hogy az idő, illetve az időtlenség a gyermekkori tapasztalatok sűrűjében újabb dimenziókat nyithat meg, ezeket viszont „nem mindig vesszük észre, csak azokban a kivételes pillanatokban, amikor kibillent valami, és az érzékelésünk kiteljesedik, képesek vagyunk felfogni, hogy az idő olykor nem egymásutániság, hanem egyidejűség, és megtörténhet, hogy ami elmúlt, az előttünk van, ami mögöttünk van, az a jövő”.

Száraz Miklós György kötetei kölcsönözhetők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Ilyés Krisztinka
Forrás: olvasoterem.com