A győri Ünnepi Könyvhétre érkezik hozzánk, milyen érzés egy texturálisan sűrű irodalmi múlttal (szerkesztő, rovatvezető, kritikus, könyvkiadó, irodalomtörténész) a háta mögött első szépirodalmi kötettel a pódiumra ülni?

Illene azt válaszolnom, hogy felemelő, ugyanakkor nem volna igaz, mert a kézirat nyomdába adása óta, bevallom, kevésbé foglalkoztat a téma. Olyan a viszonyom ehhez a könyvemhez, mint bármi máshoz az életben, addig foglalkoztat, amíg csinálom, aztán elengedem. Ez azt jelenti, hogy épp annyira van a figyelmem középpontjában, mint bármely más múltbéli esemény.

A Magyar Írószövetség elnökének lenni a kiérdemelt pozíción túl sokkal inkább hatalmas felelősséget és óriási, végeérhetetlen munkát jelent: az elkezdett reformfolyamatok továbbvitele, a szervezet megfiatalítása, elhelyezése a digitális térben, olvasásnépszerűsítés, vidéki jelenlét erősítése… stb. ‒ ahogyan egy 2019-es cikk szerint megfogalmazta a törekvéseit. Röviden összefoglalva hol tart most ez a folyamat, mennyi még a teendő?

Attól tartok, sosem dőlhetünk hátra, s mondhatjuk, hogy a munka befejeződött. Hiszen napról napra újabb kihívások és problémák vetődnek fel, újabb igények és törekvések fogalmazódnak meg. Vannak olyan több évtizedes gondok, mint a székházunk ügye, amelyek még mindig tartós, kielégítő megoldásra várnak. A világ, s benne mi is folyton változunk, ezért egy adott pillanatban más-más dolgok kapnak nagyobb hangsúlyt. Jelenleg a szakmai érdekképviseletet tartom nagyon fontosnak, mert attól tartok, hogy egy olyan jellegű forráshiányos időszak, amiben még beláthatatlan ideig vagyunk, szakmai inkompetenciával társítva nagy károkat okozhat az írótársadalomnak és intézményrendszereinek.

Ahogyan a március végi, budapesti bemutatón az Írók Boltjában elmondta, a kötetében szereplő írások régóta születőben voltak, és most a Miniatúrákban végre a nagyközönség elé is kerülhettek. Mi lehet a funkciója a rövidprózának napjainkban; mi a szerzői és mi a befogadói oldalról?

Esetemben arról van szó, hogy csak olyan szöveg megírására vállalkozhatok életkörülményeim miatt, amit egy nap alatt meg tudok írni, véglegesíteni. Ezért esett a választásom a rövidprózára. S minthogy az olvasók is hasonlóan élnek, hiszen együtt loholunk a tegnapi kötelességeink nyomában, feltételezem, szívesebben olvasnak rövid szövegeket. Ezek megadják az olvasás élményét, pár percre kiragadhatnak személyes mókuskerekünkből, s hagyják, ha rövid időre is, hogy embernek érezzük magunkat.

Személyes, kedves, szívhez szóló, dallamos szövegek; béke, harmónia, kiegyensúlyozottság ‒ a Miniatúrák kapcsán többek között ezek a jelzők és megállapítások hangzottak el a kötet szerkesztőjétől, Nagy Koppány Zsolttól. Most magát a szerzőt kérdezem: mi több még?

Minden lapján ott a veszteség, az elmúlás realitása, de ezzel együtt annak a lehetősége is, hogy az ember megteremtheti azt a vágyott belső kertet, ahol megélhető a szeretet. Az erre vonatkozó erőfeszítések lenyomata ez a kötet.

Ha már egyszer, végre erre az ösvényre is rálépett, talán lehetetlen visszafordulni, muszáj haladni rajta. Mi lehet Erős Kinga szépirodalmi útja?

Nem gondolom, hogy muszáj bármit is megírni. Az írás számomra nagyon intim tevékenység, a tűhegyes figyelem megélésének egyik lehetősége. Éppen ezért nem tervezek vele semmit, hagyom, hogy formáljon.

Erős Kingával és Miniatúrák című kötetével 2024. június 15-én, szombaton, 16 órakor találkozhatnak az érdeklődők a győri 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok keretében a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának harmadik emeleti Muzeális Gyűjteményében (Győr, Baross u. 4.).

Szilvási Krisztián
Fotó: Vadócz Dávid