Győri nagyrendezvények 2024-ben
Az idei évben a Győri Művészeti és Fesztiválközpont által, a város megbízásából hat kiemelt városi fesztivál és programegyüttes is várja az érdeklődőket: a Radó Matiné, a Szent László Napok, a Győri Rotary Fröccsnapok, a Tóparty, a Barokk Esküvő és a Győri Bornapok.
Radó Matiné (május 3. – október 6.)
Bár a Radó Matiné elnevezésű szabadtéri programsorozat már elstartolt, a záró időpont még messze van, hiszen május 3-tól október 6-ig, több mint 20 hétvégén át várja a sziget az érdeklődőket. A programsorozat elkötelezett feladata és célja a Radó-sziget Győr kulturális vérkeringésébe való visszacsatolása. Májustól októberig olyan színes, sokrétű eseményekkel, előadókkal várja a sziget az érdeklődőket, melyek összművészeti kategóriába emelik a programsorozatot. Nemcsak a dekoráció és a bensőséges hangulat adja a Radó Matiné miliőjét, a hely történelmi és kulturális jelentősége sem kihagyható.
Kevesen tudják, ám a Radó-sziget nem természetes úton keletkezett, partjait emberi kéz formálta, a győri vár elővéd bástyájaként szolgált. A sziget később már nem a várat védte, a kulturális élet bástyája lett: itt épült az ország legelső kőszínháza. A XVIII. századtól kezdve a Radó-sziget a vendéglátás, a színház és a zenepavilon átadása után a zenei élet központja lett. A Radó Matiné programsorozat nemcsak új, fiatalos tartalmat ad ennek a kiemelkedő helynek, de történelme előtt is tiszteleg. Számos zenei programnak ad otthont az ikonikussá vált zenepavilon, új életet lehelve a kihasználatlan épületbe.
Ez a fajta megújulás, új élet és a Radó Matiné mikrovilágának hangulata a csónakház felújítása utáni közösségi életet készíti elő a Radó-szigeten. A sziget történetét képekkel illusztrálva, kiállítás formájában is megtekinthetik a zenepavilon oldalán. Az installáció nemcsak a múltba tekint vissza, a jövő terveit is prezentálja: megmutatja a felújított csónakház látványterveit.
A rendezvénysorozat koncepciója egyszerű: péntekenként élőzenei koncertekkel, szombaton DJ-kkel, vasárnap pedig családi programokkal töltjük meg a szigetet. A programkavalkád nem valósulhatna meg vendéglátás nélkül, ezért a Radó Matiné által felölelt időszakban Győr városának kiemelkedő vendéglátóegységei szolgáltatják a gasztronómiai hátteret: délután 15 órától éjszakába húzódóan, pénteken és szombaton éjfélig, vasárnap pedig 22 óráig tartanak nyitva.
Szent László Napok (június 28–30.)
Győr városa nem csak Szent László hermájával őrzi a lovagkirály emlékét, a Szent László Napok Győr lovagkori hagyományait őrző családi fesztiválja idén három napon át biztosít korhű szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A hétvégét június 28-án, 20 órától fáklyás felvonulással indítjuk, melynek menete az egész belvárost felöleli. Az Aranypartról indulva, a Kossuth hídon át, a Bécsikapu térig menetelő látványos fáklyás felvonulást kísérhetik végig az érdeklődők.
A tavalyi helyszíntől eltérően idén a Rónay Jácint úton, valamint a Kossuth híd környékén sorakozik fel a díszes, lovagkori menet. A gyalogosok, lovasok és kísérő állatok szombaton 11 órakor indulnak el, átszelve a belvárost, visszaérkezve az Aranypartra, hogy megkezdjék a hétvégi hagyományőrző fesztivált. A lovagkort számos legenda és misztérium övezi. Bár a sárkányok létezéséről hivatalos források nincsenek, ezek a mitikus lények fontos részét alkották a korabeli világképnek. Ebbe a misztikus világba is betekinthetünk, professzionális szakemberek segítségével készíthetnek sárkányt a résztvevők. Ezeket a sárkányokat – a megfelelő időjárási körülmények esetén – egy bemutató keretében csodálhatja meg minden fesztiválozó. Idén Kassai Lajos, a modernkori lovasíjászat megteremtője nem csak lóháton kápráztat el minket, elfogadta felkérésünket, és színvonalas előadásával is emeli a szombati nap fényét.
Az előző évektől eltérően a programok nem érnek véget az esti lovas tüzes show-val. A fesztivál tematikájába illeszkedő esti szabadtéri mozi várja az érdeklődőket: 22:30-tól a Mennyei Királyság című filmet tekinthetik meg. A vasárnapi programban gyerekelőadásokkal, hagyományőrző bemutatókkal várjuk a kikapcsolódni vágyókat. A kézműves pavilonok a fesztivál mindkét napján nyitva tartanak, akárcsak a helyszínre telepített fajátékok, a labirintus, valamint az óriás ügyességi akadálypálya.
Győri Rotary Fröccsnapok (július 19‒21.)
A Győri Rotary Fröccsnapok több szempontból is különleges, hiszen számos izgalmas esemény is történik egy fesztivál keretén belül. A tehetségkutató, a nagy koncertek és a jótékonysági fröccskínálat már a tavalyi évben is jól megfértek egymás mellett. Tizenegy Rotary Klub vesz részt a jótékonysági gasztronómiai fesztiválon, melyek saját bevételükből más-más nemes célt szolgálnak. A Győri Rotary Klub a Kazinczy szép magyar beszéd versenyt támogatja, amely az ország középiskolás tanulóit méretteti meg.
A program a megszokottak szerint a Jedlik Ányos szobor megkoszorúzásával indul, tisztelegve a híres feltaláló, a szódavíz atyja előtt. A megemlékezést követően a Dunakapu téri nagyszínpadon, 18 órakor kezdődik a fesztivál hivatalos megnyitója. A helyszín mindhárom nap izgalmas koncerteket tartogat az érdeklődőknek: pénteken Roy ás Ádám 25 éves jubileumi nagykoncertje kezdődik 21:30-tól, a szombati napon 20 órától a Republic együttes ad nagykoncertet. A vasárnapi nap bővelkedik a győztesekben. A Színpadra Fel! tehetségkutató tavalyi győztese, a Honey Jeans zenekar koncertjét RockMilady követi majd a színpadon.
Természetes, hogy a fröccs városában, már hagyományt teremtve, megrendezésre kerül a Fröccsnapok, az idei évben azonban olyan kérdést tettünk fel magunknak, mely a fesztivállal kapcsolatos legnagyobb innovációnkhoz vezetett: Ha Győr a fröccs városa, miért nincs saját fröccse? Az idei évben szeretnénk bemutatni a hivatalos Győr város fröccsét, melyben a bor és a szóda 3:1 arányban oszlik meg. Az egyedi italhoz egyedi pohár dukál, melynek megvásárlásával a résztvevők a Rotary klubokat, valamint magát a rendezvényt is támogatják.
Új ötletek nem csak az italok kapcsán születtek, idén – a tavalyi évhez hasonlóan – meghirdetésre került Győr zenei tehetségkutató versenye, a Színpadra Fel! A tehetségkutató második évadában nemcsak a klasszikus értelemben vett zenekarok és énekesek jelentkezését várjuk: a lemezlovasok előtt is nyitva áll a színpad. A DJ-k külön kategóriában kerülnek elbírálásra Spiegelhalter László, ismertebb nevén Spigiboy, a DJ szövetség alelnöke által. Ezenkívül a szakmai zsűri olyan prominens személyek közreműködésével alakult ki, mint Boros Csaba, a Republic zenekar frontembere és a tavalyi győztes zenekar, a Honey Jeans énekesnője, Pálfi Bogi.
A díjak az idei évben sem csekélyebbek:
1. helyezett: „Győr Zenei felfedezettje” díj, valamint egy profi videoklip elkészítésének lehetősége
2. helyezett: 250.000 Ft
3. helyezett: 150.000 Ft
A DJ kategória:
1. helyezett: felléphet a Győri Rotary Fröccsnapok keretében
2. és 3. helyezett: felléphet a Radó Matiné programsorozat keretében
A Színpadra Fel! tehetségkutató döntője július 20-án délután, 15 órakor kezdődik. A finalisták lehetőséget kapnak a Győri Rotary Fröccsnapok nagyszínpadán megmutatni rátermettségüket, egy 15 perces produkció keretében megmérettetni magukat egymás között. Az eseményt a Színpadra Fel! Facebook-oldalán élő közvetítésben is megtekinthetik az érdeklődők. Az estét a feljebb említett Republic nagykoncert után az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárjuk.
Tóparty (július 27.)
A Szenes Iván parkban, közismertebb nevén az Adyvárosi tó környékén minőségi családi programokkal, esti nagykoncertekkel és vendéglátással várja a kedves vendégeket a Tóparty. A tőlük már megszokott sztárparádéval érkezik a Szenes Iván est Győrbe. A sztárfellépők – a teljesség igénye nélkül – nem kisebb celebritások lesznek, mint Vastag Tamás, Bodrogi Gyula, Zalatnai Sarolta, Soltész Rezső és Nyári Károly.
Barokk Esküvő (augusztus 9‒10.)
Győr barokk belvárosának éke, az egyedülálló Barokk Esküvő idén nulladik nappal bővült: augusztus 8-án, csütörtökön sem maradnak a helyszíneink program nélkül. Az idei évben a Széchenyi tér és a Dunakapu tér mellett a Radó-sziget is bekerül a barokk körforgásba. A szigetet ez alkalomból hagyományőrzők népesítik majd be. A Széchenyi téren a már jól ismert barokk kert pompája mellett számos kézműves standot és hagyományőrző társulatot találhatunk. A gyermekprogramok is itt foglalnak majd helyet.
Karnyújtásnyira, a Dunakapu téren a nagyszínpadot állítjuk fel, melyet csütörtökön a Gammapolis Zenekar és a Raab vonósnégyes vesz birtokba „Ba-Rock” című produkciójával, pénteken pedig a Swing à la Django zenekar és a KúlArt Produkció mutatja be legújabb előadását. Szombaton a megszokottnál nagyobb pompával, látványosabban érkezik majd az esküvői menet a Dunakapu tér nagyszínpadára. Hogy mitől lesz olyan különleges ez a felvonulás? A részleteket még titkok övezik, meglepetésnek szánjuk az idei barokk menet különlegességét. Annyit elárulhatunk, hogy a barokk menet nem érinti a Baross Gábor sétáló utcát. A Barokk Esküvő szertartása a megszokott rend szerint, a menet megérkeztével, 20 órakor kezdődik, szintén a Dunakapu téri nagyszínpadon.
Győri Bornapok (augusztus 22‒24.)
A Győri Bornapok elhivatott feladata a magyarországi kiemelkedő borkultúra részletes bemutatása, az edukáció és a minőségi szórakozás biztosítása a felelős alkoholfogyasztók számára. A rendezvény ideje alatt több mint 50 borásznak nyílik alkalma bemutatni saját borait, valamint megmérettetni a „Fesztivál Bora” címért. A verseny díjazott borainak sorát – a látogatók kérésére – idén kibővítettük, immár 9 kategóriában indulhatnak a pincészetek a neves címért. Ez nemcsak több lehetőséget biztosít a borászok számára, hanem a látogatóknak is jobb eligazodást biztosít, hiszen minden népszerű színbeli megkülönböztetésen túl a kategóriák kiterjednek a cukorfokra, és a bor készítésének technológiáját sem hagyják figyelmen kívül. A kiváló borokat az előző évekhez hasonlóan megvásárolt poharakból kortyolhatják, ám környezetvédelmi és fogyasztóbarát szempontokat figyelembevéve idén pohárbérleti konstrukcióval is készülünk a rendezvényre érkezőknek. Ezeket a poharakat egy apró zöld logó különbözteti meg a megvásárolt poharaktól.
A kiállító pincészetek két helyszínen helyezkednek el, akárcsak a programok. A Széchenyi téren DJ-k adják a kellemes, aláfestő jellegű háttérzenét a jó borok és a baráti beszélgetések mellé, azonban az intenzívebb szórakozásra vágyókat sem hagytuk program nélkül. A Dunakapu tér nagyszínpadán augusztus 22-én, 21 órakor a Back II Black zenekar, 23-án ugyanebben az időpontban a Péterfy Bori & Love Band koncertje várja a fesztiválra érkezőket. Augusztus 24-én a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett Nyárzáró nagykoncertet vetítjük ki a Széchenyi téri, valamint a Dunakapu téri LED-falakra egyaránt.
A folyamatosan frissülő programokat, a fesztiválok részletes leírását a Győri Művészeti és Fesztiválközpont a saját honlapján, a város programjai között, a social media felületein és a rendezvények alhonlapjain egyaránt kommunikálja: mufegyor.hu, hellogyor.hu, szinpadrafel.hu, radomatine.hu.
A Győri Művészeti és Fesztiválközpont minden rendezvény esetében fenntartja a programváltozás jogát!
Győri Művészeti és Fesztiválközpont