Ray Henderson The Devil’s Daughterje (5 Panels, 2023) lassan építkező, kifejezetten aranyos sulis-sztori, bár némi bullying is benéz egy nagyképű, minden megnyilvánulásában kellemetlen osztálytársnő képében, aki ott szól be a Suzy nevű főhősnek, ahol épp alkalma nyílik rá. Ezzel a szerző két legyet üt egy csapásra: jelenkorunk egy aktuális problémáját hozza testközelbe – no, nem mintha korábban ne lett volna közösségi zaklatás –, másrészt alkalmat teremt Suzy-nak a nehézségekkel való megbirkózásra, effektíve hozzásegítve a lelki megerősödéshez. Suzy egyébként igazi lelkes gyermek, leginkább a mágiában szeret elmerülni, de kertészkedni is imád, és amikor bosszúvágytól hajtva egy random, huszadik század elején elhalálozott fiú szellemét sikerül megidéznie, nem pusztán csak a diáklét örömteli és kínzó momentumai kerülnek fókuszba, de a morális fejlődés rögössége is. A karakterközpontú, főleg közelikkel operáló, mangaszerűen kivitelezett első rész kedvet csinál a folytatáshoz, reméljük, nemhiába. A jelenleg Németországban élő Henderson egyébként gyakran dolgozik magyar alkotókkal, az 5 Panels kiadó publikált már rövidebb munkáiból, például a CSKA és a Coven antológiákban.

Molnár Eszter vizuális tripje szintén manga-érintettségű, de az ő világa stilizáltabb, szinte csontig sallangtalanított vonal és formakezelése első ránézésre tévesen arra indíthat, hogy ezzel talán már nem is lehet igazán karaktereket vezetni és érzelmeket ábrázolni. Pedig dehogynem, az egész a helyzetbe hozásokon múlik, és újra rá kellett jönnöm, hogy kifejezetten odavagyok a jól elhelyezett apró nüanszokért, a jellemábrázoló fej- és testtartásokért, a vonalacskákkal és oválisokkal érzékeltetett mimikai apróságokért, vagyis minden olyasmiért, amelynek személyes értelmezésére a befogadó kellő teret kap. Egyébként Eszter is karakterközpontú nagyközelikkel szeret leginkább bíbelődni. A Hidden 1 (5 Panels, 2023) is kamasztörténet, de ebben sem a fősztori, sem pedig a részletek nem olyan szilárdan körvonalazottak, mint elsőre tűnhet, és bár egyértelműen egy eltűnéses-nyomozásos narratívában vagyunk, a fókusz végig titokzatos körök mentén mozgatott, abban sem lehetünk biztosak, hogy valójában mi történt, és a főszereplők motivációi is több szálon futnak, hogy aztán a majdani folytatás(okban) talán nagyobb hangsúly kerüljön valamelyik leágazásra. Vagy nem, én arra is vevő vagyok, ha marad végig ez a feszült, bizonytalan légkör.

Koska Zoltán Lyolyabi és Rizmiráng 2-je (5 Panels, 2023) biztos kézzel hozza azt a szerzői magas minőséget, amit Zolitól megszokhattunk már, és bár a legendás képregényíró, Cs. Horváth Tiborról szóló életrajzi munka, a Nagy Csé számít, és jogosan, Koska Zoli eddig főművének, ez igazából mégsem homályosítja el a kisebb dolgozatokat sem: a néhány oldalas, vagy akár folytatásos kaland- és létapróság-reflexiói mind-mind bruttó remeklések. Persze a folytatásokat is csak annyiban érdemes tematikailag komolyan venni, amennyiben Zoli bármihez is nyúl, ugyanabban a sajátos univerzumban mozog, és mozgatja figuráit/gondolatkígyóit, minden egyéb csak látszat. Ez a most tárgyalt kiadvány például első blikkre egy családi kalandhistória, miközben persze a legkisebb szociális/társadalmi egységet sem hagyományos vonatkozásában, mint inkább szeretetalapú kisközösségi jellegében értelmezi, és ezzel az érzelmi bevonást is lazán eléri. Ez a gyerekek, nagypapik (belőlük például van vagy négy) és önkéntes nagytestvérek alkotta laza szövetség messzebb jut az egymásra találás és az érzelmi biztonság kimunkálásának útján, mint sok más, hagyományosként dekódolható, de éppenséggel oltalmi egységként közel sem működő család. Ráadásul az apróságok, a váratlan események, a figurák közti szórakoztató menetek, a régi vágású ifjúsági regényeket és filmeket idéző kalandok, az identitástémák, az ilyen-olyan zsánerutalások és a karikírozó rajzok mind szerves részei a körkörösen, vagyis inkább spirálisan építkező Koska-univerzumnak.

Kim Ketli Sose kövesd a lidércpintyet! (5 Panels, 2024) című látványos kiállítású (és egy szerepjátékból kinövő) képregénye ez eddigiekhez képest is másik úton jár, legalábbis első ránézésre, mert bár modern weird-szerűségről, vagy inkább urban-, dark-fantasyról van szó, mégis illeszkedik a felnövéstörténetek közé is – úgy látszik, a kiadó tudatosan / tudat alatt, de bevonzza az efféle „így jöttünk”-sztorikat. Felettébb öröm, hogy webképregény formátum után kézbe is vehetjük ezt a profin felépített és rendkívül szépen kivitelezett sorozatindítást – merthogy ez a 258 oldalas adag „csak” afféle beröffentés. Ezzel persze túlzok, nem is kicsit, mert mi van, ha ez a disszonáns kapcsolatkémiára alapozott haversztori valójában nem az esetekről szól, azok csak ürügyek, hanem az utódképzésről. Ráadásul a karakterek már most „beérnek”, még az epizodisták is kontúros személyiségjegyekkel bírnak, a történet is lépeget, és a világépítés is jócskán meghaladja a felütés szintet. A díszletről elég most ennyi: egy olyan alternatív valóságban járunk, ahol a mágikus világ ugyan láthatatlan a hétköznapi halandók számára, az az igazán kontúros létsík. Nem is bánom, hogy a varázstalan világból itt szinte semmit sem kapunk, a szerző a „kamerát” szinte kizárólag a mágikus oldalon mozgatja.

A sztori főszála azt az Eric nevű végrehajtót követi, akit a vezető mágusok egy szökött és nehezen regulázható ifjú után szalajtanak, azzal a szándékkal, hogy faragjon belőle is végrehajtót. A ráérősen építkezés mellett eljutunk ugyan ából bébe és még tovább is, de nyilvánvaló, hogy lesz itt még kaland bőven, az eddigi terjedelem nagyja a főhős duó megbékélésre képtelen, egyébként felettébb szórakoztató interakciójával telik. Persze közben embert, azaz mágust próbáló akciózásoknak is tanúi vagyunk: varázslatok, tanonckodásra kényszerítés, ilyen-olyan büntetések a főmuftik részéről, alvilág-piaci randalírozás, nagyhatalmú és bosszantó kollégákkal, azaz más végrehajtókkal való csatározások, de főleg az Eric és Ecolin közti feszült idegi harc és ennek verbális megnyilvánulásai a fő jussunk. Valamiért az egész emlékeztet az olasz fumettik világára, elsősorban talán a történetalakításban, de a figurák mozgatásában is van valami természetes lendület, nem kell attól tartanunk, hogy a következő panelen talán bénaságba futunk, kifejezetten megnyugtató ez a technikai magas fok. Ketli remekel karakterállandóságban és személyiségjegyekben eleve, és ha már fumattiztam: itt a kihúzás viszont finomabb szálú, kecsesebb, „arisztokratikusabb”, a Sose kövesd a lidércpintyet! gusztusos, alaposan kidolgozott és olvasmányos képregény, már most odatehető a legszebben kivitelezett hazai kiadványok közé, remélem, nem kell éveket várni a folytatásokra.

Az Alig Használt Képregények (HK Comics, 2024) antológiasorozat harmadik évfolyamába lépve, ezzel a 6. lapszámával némileg megújult: „nagyobb méret, szebb papíron…, ugyanakkor sajnos kevesebb oldalon és példányban”. György Zoltán sorozatszerkesztő bevezetőjében számot vet a nehéz gazdasági helyzettel, és szembenéz a hazai képregénykultúra jelenállásaival, a felvevőpiac pangásával, de kiemeli a képregénykiadás fejlődését és növekedését is, amiből egyébként a HK a válogatásokkal és szerzői füzetsorozatokkal jelentős mértékben kiveszi a részét. A horror-tematikájú jelen lapszámba három mű került, Yumeno Masaru: Az átok, amely elnyelte Kamamorit, a klasszikus „elátkozott falu / titokhajkurászó fiatalok eltűnése” toposzban íródott, és azt kell mondanom, a kiadó jogosan lehet büszke erre a huszonéves borsodi fiatalemberre, aki egyébként a jelek szerint nemzetközileg is befutónak tekinthető a különböző versenyeken elért sikerei alapján. Jó történetmesélésben, idő, azaz ritmuskezelésben, látványosak a különböző kamerabeállítású paneljei, profi karakterállandóságban, egyáltalán: jó elnézegetni a rajzait. Csörnyei Márk Elhűlése egy másik világ, ő sokkal inkább a belső tripek, a félelmek manifesztálódásának és az emberi rétegek levedlésének köreiben érdekelt, karikírozottabb grafikai technikájával és lovecrafti alámerülésével nem épp főhőskímélő, már az első oldalak után sejthető, hogy ebből a kalandból nemigen lehet jól kikeveredni. B. Blanch Nevil-sorozata ismerős lehet az antológia olvasóinak, velejéig dark-fantasys univerzuma igazi ínyencség a pszicho-horror kedvelőinek, alig pár oldalba és néhány csodásan komponált képkockába egész világokat és sorosokat sűrít, és záróakkordként még egy olyan brutális fekete-humor bombát is begyújt, hogy kénytelen vagyunk önálló szerzői füzetekért kiáltani.

Yumeno Masarutól egyébként a HK egy önálló sorozatot is indított: a BlackLore – A Lidérc Kalóz legendája I. alászállás fabulaként dekódolható a kétfejezetes első füzet láttán. A BlackLore zenekar hasoncímű albuma alapján készült képregénysorozat jól kidolgozott fantasy-kulisszája itt még csak az írott bevezetőben került részletezésre, a magára maradt ifjú főhős tengerésztanoncként, majd kényszerkalózként való megerősödése és morális megtöretése sötét hangulatú és ígéretes felvezető a nyilván még messzire vivő eseménysorozathoz.

A főleg rockandroll tematikában érdekelt Master-Lab Comics legtöbb kiadványáról írtunk, és az alkotótriász (Mester Csaba rajzoló, Tóth-Laboncz Attila kiadószerkesztő, író és György Zoltán műszaki szerkesztő, író) maga is megjelent már több kiadványban, afféle önreflektív cameók formájában, így eljött az idő, hogy végre rockzene rajongói minőségükben is helyzetbe kerüljenek. A Lemezbörze borzalom sztorija bár nincs agyonbonyolítva, de tripszerűen túltolva persze igen, mert az ilyesmiknél ez alapkellék: a havi rendszerességű budapesti lemezbörzére geek-szinten rágyógyult csapat végigszáguld zenei műfajokon, legyűrhetetlen beszerzői kényszereken, a vicces kalandok közben rajongó/gyűjtő barátok, lemezkiadói- és képregényes munkatársak, és persze lépten-nyomon felbukkanó rocksztárok adják egymásnak a stafétát. A záró panelek utáni rocklemezes top 20-akat böngészve pedig kedvet is kaphatunk sajátokat összeállítani. (Külön pacsi Labinak, hogy a Voivodtól az Angel Rat album került a listájára.)

A saját művek mellett a Master-Lab egy egészen másfajtát is bevállalt, a jelenleg Debrecenben élő, francia Péchane-tól a Momoneko – A vak szamurájmacska #1 című „keletikultúra-szerelmes” sorozatának háromtörténetnyi füzetét. A kizárólag hangutánzószavakat és a sztorik végén egy-egy közmondást/bölcselkedést beidéző, tehát kvázi szöveg nélküli képregény minimalista stílusa egyrészt remekül harmonizál az egyszerű, egy-egy akcióra, jelenésre szorítkozó menetekkel, ezekkel is alátámasztva a keleti kultúrák jellegzetes üresség-fókuszú tanításaival, másrészt pedig a főhős macska párvonalas megjelenítése és a japán sumi-e (azaz „fekete-tintás festészet”) technikára hajazó hátterek és egyéb (néha stilizáltan fényképszerű) figurák keltette kontrasztok további rétegekkel gazdagítják ezeket a villanásszerű, mesteri jeleneteket. Ebből még jöhet bármennyi.

Zárásként pedig egy régi kedvenc: Ghyczy Csongor Salem Budapest sorozatát szintén kiemelt figyelemmel követjük, és mivel univerzumát, narratíváját és grafikai világát is alaposan kitárgyaltuk korábban, most rá is térhetünk erre az új etapra, ami a fősorozat lezárultával a Történetek a Salem Budapest világából alcímet kapta, tehát vele együtt itt a megnyugtató válasz is, ez az izgalmas univerzum nem torpant meg idejekorán. A Vérfarkasok szövetsége, a boszorkányok és a mágikus képességek nélküliek által élesen kettéválasztott és politikailag is rendkívül feszült Európa (sic) alatt, a csatornákban élő harmadik nagy csoport, a vérfarkasok kozmoszába kalauzol. Ghyczy klasszikus észak-amerikai indiánszimbolikába csomagolva, egyszerre filmszerűen és pasztelles tónusokkal emelte el a többi társadalmi csoporttól a háttérbe szorított és semmibe vett nép világát. Különös sorsukat éppen ezzel tette igazán valóságossá, az egészet univerzálissá is tágítva külső-belső értelemben egyaránt. A sodró és feszült, a végére horrorba hajló történet az eddigi egyik legerősebb fejezete a sorozatnak. Minden bizonnyal van ott még, ahonnan ez jött…

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményében számtalan képregény megtalálható.

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu