Beatles-terápia, avagy a rajongás pszichológiája ‒ SzaSzi interjúja Benedek Szabolccsal

Nothing is real – 21 Beatles-dal a győri Ünnepi Könyvhéten

benedek-szabolcs

2024 tavaszán Nothing is real – 21 Beatles-dal címmel jelent meg Benedek Szabolcs legújabb regénye, amellyel a győri Ünnepi Könyvhétre érkezik. A József Attila-díjas író hivatásos Beatles-rajongónak vallja magát, a világszerte népszerű brit együttes háza tájáról már több könyve született.

A tagok élettörténete után 2012-ben Beatles-apokrif címmel a csapat szólóéveit írta meg, a 2017-ben megjelent Beatles vágatlanul pedig eddig még talán nem ismert sztorikat hoz, amelyek nyomán más könyvekhez képest alaposan leszedi a jófiús csomagolást a gombafejűekről.

Hét évvel ezelőtt jelent meg utolsó Beatles-könyve, nem is tervezett újabbat írni – erről a műhelynaplójában olvashatunk. Mi inspirálta, hogy mégis ismét velük foglalkozzon, róluk írjon?

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem hagyományos Beatles-könyv, hanem egy regény, mégpedig egy Magyarországon élő, a midlife crisis életszakaszához érkező rajongóról, aki gyerekkora óta a Beatles szemszögén keresztül látja a világot. Ez a rajongói nézőpont érdekelt elsősorban, vagyis az, hogy mit jelent manapság a világ eme fertályán a Beatles megszállottjának lenni. Természetesen a helyszín is fontos, hiszen a jellegzetesen közép-európai környezet sajátos színeket és árnyalatokat hordoz, amelyeket még egy Beatles-rajongó sem tud kikerülni. Akkor se, ha beletemetkezik az együttes zenéjébe. „Nothing is real” – ez a mondat több Beatles-dalban és egy lemezborítón is előbukkan, miközben a regény elbeszélő-főszereplőjét leteríti a valóság.

2024 tavaszán jelent meg a Nothing is real – 21 Beatles-dal. Már a fejezetcímekben említett dalok is izgalmas nézőpontot jelentenek, de van egy kerettörténet is. Ez mennyivel árnyalja a történetet?

A kerettörténet valójában a regény gerince: egy ötvenes pasas beszél a Beatlesről. Hogy pontosan kihez, azt most nem árulnám el, maradjunk annyiban, hogy a két személy, az előadó és a hallgató egymáshoz való, nem mindig súrlódásmentes, sőt tragikus viszonya nagyban befolyásolja a regény fő csapásirányát és a sztori menetét is. A 21 fejezet mindegyike 1-1 Beatles-dalhoz kapcsolódik, amelyek ugyanakkor a központi történet alakulására is valamilyen módon kihatnak. Azt is lehet mondani, hogy miközben a regényben haladunk előre, a Beatles zenéje szól, oly módon, hogy vagy a dalok reflektálnak a történetre, vagy fordítva.

Ezúttal mi került az írói fókuszába a Beatlesszel kapcsolatban? Mennyire számíthatunk újabb meghökkentő sztorikra?

Azt gondolom, hogy olyan sok újdonságot már nem lehet a Beatlesről elmondani. Persze vannak újabb és újabb aspektusok, amelyek más megvilágításba helyeznek bizonyos dolgokat, de engem ebben a regényben elsősorban a rajongás pszichológiája és mibenléte foglalkoztatott. Nem is a Beatles a főszereplő, hanem a rajongói, avagy azok, akik az együttes zenéjét hallgatják. És mivel ez a regény napjainkban játszódik, számos más dolog is szóba kerül benne, az egyterű irodáktól kezdve a pandémián és a globális felmelegedésen át azokig a generációkon átívelő, történelmi hatásokig, amelyek mostanság is formálják itt, Közép-Európában a mindennapjainkat.

Az együttes zenei világához való vonzódás teljesen érthető, de miért érzi fontosnak, hogy a csapat háza táján kutakodjon?

Jelen esetben nem én éreztem ezt fontosnak, hanem a regény elbeszélő-főszereplője, aki a Beatles zenéjébe menekül a saját veszteségei elől. De ezek egyike sem rendíti meg a rajongását, sőt éppenséggel erősíti, hiszen a Beatlest egyfajta terápiának, a túlélés eszközeként használja.

Milyen visszajelzéseket kap a Beatles-rajongóktól?

Volt, aki nehezményezte a korábbi könyvemet, mert szerinte túlságosan kendőzetlenül írtam közös kedvenceinkről, miközben nálunk még jobbára a hatvanas években rájuk ragadt jófiú-imázs él. Azonban az, hogy az élet bizonyos pontjain esetleg esendőek voltak, semmiben nem változtatja meg azt a tényt, hogy ez a négy srác ösztönös és kikerülhetetlen zseni – akár külön-külön is, de együttesen mindenképpen. Akik olvasták ezt a regényt, rajongástól függetlenül általában azt mondták, hogy kemény és őszinte szöveg, és volt, aki napokra a hatása alá került.

Benedek Szabolccsal és legújabb regényével, a Nothing is real – 21 Beatles-dal című kötettel 2024. június 14-én, pénteken 17 órakor találkozhatnak a győri 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok keretében a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának harmadik emeleti Muzeális Gyűjteményében (Győr, Baross u. 4.).

SzaSzi
Fotó: Benedek Szabolcs engedélyével

2024.05.29