Győr a hadak útján: hadi események Győr környékén 1848‒49-ben
Győr-Ménfőcsanakon, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Házában Horváth Gábor könyvtáros, hadtörténész-technikus tartott érdekfeszítő és tartalmas előadást Győr a hadak útján címmel a város környékén 1848‒49-ben lezajlott hadi eseményekről.
Győr az 1848‒49-es szabadságharc során négyszer került jelentős katonai haderők hadműveleti területébe, amelyekből az 1848 decemberi és az 1849 június végi esetek kiemelkedően fontosak. Míg Josip Jelačić serege 1848 októberében csak áthaladt a városon, és Klapka György honvédjei is küzdelem nélkül vonultak be Győrbe 1849 augusztusának elején, addig a fent említett két küzdelemsorozat során a császári és magyar fősereg kisebb-nagyobb intenzitású harcokat folytatott a település birtoklásáért. Az előadás első körüljárt kérdése a „Miért Győrnél?” volt. A város legkésőbb a magyar honfoglalás óta az ország nyugati határának kiemelt stratégiai pontja, hiszen a Duna és Rába folyók találkozásánál ideális hely egy nyugatról érkező támadás visszaveréséhez. Nem véletlenül zajlott le a környéken történelmünkben annyi katonai összecsapás (ménfői csata, koroncói csata).
1848 őszén a magyar politikai és katonai vezetés ellentétes véleményeket fogalmazott meg annak kapcsán, hogy a honi fősereg miként biztosítsa a Schwechat melletti vereséget követően az országot. Míg Görgei Artúr tábornok – aki ekkoriban Kossuth teljes bizalmát élvezte, és ez fordítva is így volt – amellett kardoskodott, hogy a fősereget célszerű lenne Győrben koncentrálni, addig Kossuth ragaszkodott ahhoz, hogy a hadsereg lehetőleg a teljes osztrák‒magyar határszakaszt fedezze Soprontól Trencsénig. Mindegyik mellett racionális érvek álltak, ellenben más-más megfontolások. Kossuthnak mint politikusnak fontos volt, hogy az ország minél nagyobb része, és így minél több energiaforrás álljon a rendelkezésére a szabadságharchoz. Sopron vagy Moson vármegye megvédése nemcsak presztízsértékkel bírt, hanem ipari kapacitásokat és besorozható újoncokat is jelentett. Görgeit a hadsereg harcképessé tétele motiválta. A határ mentén elnyúlva táborozni nem pusztán azzal fenyegetett, hogy az ellenség áttöri ezt a kordonszerű vonalat, hanem azt is jelentette, hogy az újoncokat nem lehet nyugodtan kiképezni, ráadásul az előőrsi szolgálat erősen igénybe vette a már harcképes csapatokat is. Kossuth politikai / gazdasági érvei erősek voltak, és Görgei sem forszírozta túlságosan a dolgot, így a feldunai hadsereg december közepéig maradt a határ mentén, Pozsony centrummal. A politikai igények ebben az esetben felülírták a katonai igényeket.
Ugyanakkor Görgei szemében ellenséges támadás esetén továbbra is Győr volt az a hely, ahol igyekezett volna megállítani a császári támadást, ha az a Dunától délre történik. Ennek megfelelően egy tapasztalt tisztet irányítottak a város földművekkel történő megerősítésére. Kohlman József ezredes a helyi lakosság kirendelésével sáncokkal vette körül elsősorban nyugatról, másodsorban északról a várost. A helyiek nem minden esetben voltak túl lelkesek, mint ezt a helyi polgár, Ecker János több esetben igencsak gúnyosan lejegyezte naplójában. A sáncrendszerről fennmaradt 1849 február eleji osztrák felmérés alapján elég jól megállapíthatók a rendszer egyes elemeinek földrajzi helyei, bár nem maradtak fenn igazán megfogható és kutatható szakaszai a terepen. Így inkább a leírásokra vagyunk utalva. Az egyik osztrák tiszt naplójának feljegyzése szerint például a ménfői sánc – amely a mai Decathlon közelében lehetett, a Ménfőcsanakra kivezető út túloldalán – igen masszív és jól megépített erődítés volt, amelyet a korabeli szakmai elvárásoknak megfelelően alakítottak ki. A sáncrendszert a két hadsereg közti minőségbeli és mennyiségbeli aránytalanság miatt Görgei mégis kénytelen volt feladni végül, hogy elkerülje a bekerítést.
1849 májusának elején a támadásba lendülő magyar fősereg ellenállás nélkül foglalta vissza a várost, amelyet Poeltenberg Ernő VII. hadteste biztosított június végéig. Győr így ismét az események közepén találta magát. Június végén az immár Haynau vezette császári erők nagyívű jobb oldali átkaroló hadművelettel igyekeztek elzárni a VII. hadtestet Komáromtól. Az osztrák seregtestek június 27-én sikeresen elvágták egymástól a VII. hadtestet délről fedező Kmety György-féle önálló 15. hadosztályt (amelyre vereséget mértek Ihászinál), majd észak felé kanyarodva Poeltenberg déli oldalát fenyegették. Ennek folyományaként másnap heves harcok zajlottak le Győrszemere és Csanak között a Poeltenberg által odairányított magyar csapatokkal. Görgey István – Artúr fővezér öccse – leírása szerint a két fél a ménfői Bezerédj-kastélytól délre, a Koroncóra és Szemerére vezető utak alkotta útvilla előtti háromszögben csapott össze a támadó osztrákokkal. A magyar hadrend bal szárnyát Görgey István 51. honvéd zászlóalja biztosította a szőlődombok felől, középen állt fel a gyalogság többi része, míg a jobb szárnyat a lovasság fedezte Rohonczy Lipót ezredes vezetésével. A harcba vetett magyar erőket Liptay Ferenc hadosztályparancsnok parancsnokolta. A küzdelem rövid volt, miután a magyar huszárokat alaposan megtépázták a császári ulánusok, és így a magyar arcvonal nyugati szárnya a Rába felől fedezetlen maradt. Maga Rohonczy is súlyosan megsérült a harcokban, és a magyarok kénytelen voltak visszavonulni Szabadhegy irányába. Mindezek ellenére Hermann Róbert megállapítása szerint a magyar hadtest jól szerepelt június 28-án, és a hatalmas túlerő ellenére sikerült minimális veszteségekkel visszavonulnia Komárom felé. Némi hiányosságokkal, de a Ménfőnél harcoló magyar csapatok hadrendje és visszavonulási útvonala is rekonstruálható.
Bár a komáromi kitörést követően a Klapka György tábornok vezette honvédek augusztus elején még egy rövid időszakra visszafoglalták Győrt, ennek sajnos már nem volt jelentősége az ország másik felén lezajló események miatt.
Horváth Gábor
Fotók: Polczer Árpád