A szerzőt, Meriel Schindlert édesapja ellentmondásos családtörténeti meséi arra ösztönözték, hogy mélyebben beleássa magát a múlt árnyékosabb oldalainak felderítésébe. Kurt, az édesapa 2007-ben bekövetkezett halála után Meriel a szükséges tennivalók elvégzése közben rengeteg dokumentumra, fényképre bukkant apja dolgai között, amelyek a Schindler család elmúlt évtizedeiről adtak hol pontos, hol kevésbé megfogható információkat. Ezért Meriel alapos munkához látott, rendszerezett, következtetett, és amikor ez már nem volt elég, akkor követni kezdte a nyomokat. Ez konkrét utazások megtételét jelentette az Egyesült Államokba, Olaszországba és Ausztriába, amely utazások során felkereste a közelebbi és távolabbi rokonokat, unokatestvéreket, akiket a háború és egyéb események szakítottak el egymástól.

A könyv vezérmotívumának tekinthető Schindler kávéházat a család az első világháború utáni években alapította, és nem sokkal azután az innsbrucki fényűző társasági élet középpontja lett. Úgy tűnt, a család több tagja is igazi kereskedő vénával rendelkezett, a cég egyre csak virágzott, közben azonban Európa politikai helyzete is bonyolultabbá vált, küszöbön volt a második világháború. Az osztrák zsidók sorsa, akárcsak a legtöbb más európai országban élőké, megpecsételődött. A Schindler család tagjai is eltávolodtak egymástól a fizikai térben, szellemben azonban szorosan kötődtek egymáshoz. A háború jól ismert, kegyetlen, megalázó, kiszolgáltatott és kizsákmányoló jellege ezt a családot is komolyan befolyásolta. A híres Schindler kávéház sem mentesült a pusztításoktól, még ha azok nem is a megszokott értelemben érintették azt. A kérdés az maradt, vajon kiállja-e az idők próbáját, hogy méltón hirdesse az utókornak alapítói nagyszerűségét, és továbbra is biztosítsa a legmagasabb minőséget?

Merien Schindler jogász, jelenleg Londonban él, három felnőtt gyermek édesanyja. Könyve, amelynek igencsak vonzó, sokatmondó címet adott, nem csupán egy szerteágazó családtörténet, hanem tisztelgés mindazok előtt, akiknek életét drámaian alakította a második világháború, és akik feledésbe merültek. A szerző az édesapja, Kurt kapcsán fog bele a történetmesélésbe, akinek zavaros, gyakran igaztalannak vélt történetei és emlékei nyomán indul felfedezőútra. A könyv így egy kronológiailag lineáris műnek tekinthető, amelyben egészen a dédszülőkig megy vissza a szerző, és onnan származtatja le a család többi tagját és azok élettörténetét. A dédszülők ausztriai megtelepedésének, majd a cégalapításnak és az ebből születő kávéháznak a története egy jelentős, történelmileg ismert kereskedői családot mutat be, akik több évtizeden keresztül az osztrák zsidóság kiemelkedő polgárai voltak.

Nagyon érdekes, és olykor megterhelő lehet, ha a családban történt eseményeket nemcsak a még élő családtagok elbeszélései alapján ismerjük, hanem mi magunk fedezünk fel, vagy sejtünk meg összefüggéseket. Meriel Schindler esetében is ez érezhető. Amíg jogászhoz méltó módon tárgyilagosságra és pontosságra törekszik, és igyekszik a bizonyítékok mentén haladni, rá kell jönnie, hogy vannak dolgok és események, amelyeket sohasem fog megérteni, vagy nem lesz képes azok igaz vagy hamis voltát bizonyítani. Rejtély például az, hogy mi történt a nagyapja házában azon a bizonyos kristályéjszakán, amikor a nácik Európa-szerte szervezetten több zsidó tulajdonban lévő üzlet, cég, gyár ablakait betörték. A szerző édesapja meglehetősen pontosan emlékszik vissza az eseményekre, a bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy másvalami áll a rendkívüli részletgazdag elbeszélés mögött. Ez kétségeket ébreszt Merielben az apja szavahihetőségét illetően, ugyanakkor magyarázatot is talál a furcsa ellentmondásokra. Megható és érthető, ahogy egy gyermek, immár felnőttként, a szülei feddhetetlenségének bizonyítékait keresi, és a kollektív emlékezést hívja segítségül ahhoz, hogy jobban megértse az apja indokait és motivációit. A puszta emlékezés ugyan nem írja át a megtörtént eseményeket, de esélyt ad a traumák feloldására és a dolgok részleges, tiszteletmegadó helyrehozatalára.

Egy ilyen mértékű és léptékű családfeltárás mindenképpen érzelmi terheltséget is jelent, ez időnként felbukkan a műben, de meglehetősen tárgyilagos formában. A szerző érezhetően azon a ponton tekinti befejezettnek a kutatómunkát, amikor visszatérhet Ausztriába, Innsbruckba, és felidézheti a Schindler kávéház dicsőséges múltját. Ekkor egyre több érzelem vegyül a leírt sorok mögé, ami még emberibbé, értékesebbé teszi a művet. A szerző internetes oldalán található, a Schindler kávéházhoz kötődő néhány osztrák sütemény receptje pedig igazán kedves gesztusa a hagyomány és a múlt életben tartásának.

A kutatómunka rengeteg időt és energiát emészt fel; van, hogy rés keletkezik a történetben, mert érthető módon nem tudható és nem rekonstruálható minden esemény a múltból. A szerző ezeken a pontokon ezt el is mondja, a könyv ezzel együtt egy kiforrott, befejezett, kerek mű. Jellegéből adódóan inkább elbeszélés, emlékezés és elmélkedés, mint történelmi regény, amely közben nemcsak a Schindler család boldog és viszontagságos időszakait, hanem az igazsághoz, a traumákhoz, az összetartozáshoz fűződő viszonyukat is nagyító alá veszi. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy miért is nagyszerű ez a mű, részben a befektetett munka, a személyes érzelmek, a hiteles történetmesélés, részben pedig a mindannyiunkat érintő felelősség miatt az. Mindenesetre olvasásra érdemes, magával ragadó és értékes mű, amely arra figyelmeztet, hogy milyen sok szerepe van a méltó emlékezésnek és tiszteletadásnak, akkor is, ha nem ismerjük a múltunk minden részletét és szereplőjét.

Meriel Schindler Az elveszett Schindler kávéház című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com