A 61 éves fotográfus sajátságos módon emlegeti a hivatását úgy, mint egykori kisipar, de ha pontos diszciplinát kérnek a foglalkozásáról, akkor a szabadúszó fotográfus mellett voksol. És mint valamikori kollégától, elfogadja e sorok írójától a tegeződést…

Megteheted a szabadúszó státusz vállalását?

Miért ne? Saját magamnak adok munkát, tervezek projekteket, és persze vannak megbízásaim, amelyeket a legjobb szakmai tudásom szerint igyekszek teljesíteni. Talán inkább több, mint kevesebb sikerrel…

Mindent elértél a hivatásodban, amit lehetett?

Válasszuk ketté a kérdést. A fotóművészet berkein belül lehetőségem volt Győrben minden fontos dolgot lefényképezni. Kezdve a Szent László hermával – de fényképeztem a Nagyváradi Székesegyházban őrzött Szent László ereklyét is ‒, a Radnai- és a Borsos-gyűjteményen keresztül az egyházmegyei relikviákon át egészen a Bazilikáig. A közelmúltban jelent meg a felújított Győri Székesegyházat bemutató képeskönyvem, és május végén nyílik a válogatott képanyagból egy kiállítás. Győr minden fontosabb épületét, köztéri alkotását is lencsevégre kaphattam, ebből született meg a két és fél kilogrammos Győri Képeskönyv. Végigjártam 150 év után Rómer Flóris nyomában a Bakonyt, elmentem a szerbiai Borba, Radnóti Miklós Bori notesze nyomában. Eljutottam Rómába a győri Corvina nyomait kutatva. Dolgoztam Írországban a győri Szűzanya kegykép történetét fényképezve. Rendszeresen dolgoztam Pannonhalmán az apátságban, többek között a templom felújítási munkálatait fényképezve. Nagyon sok nemzetközi pályázaton szereztem elismerést, nagyon sok hazai és nemzetközi szakmai szervezet fogadott a sorai közé, így például a Magyar Fotóművészek Szövetsége, az Osztrák Fotográfiai Társaságnak tiszteletbeli tagja vagyok, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség kiválósága cím birtokosa. Rendszeresen kapok meghívásokat lengyelországi képzőművészeti alkotótáborokba. A város maximálisan támogatta a munkásságomat, sokat köszönhetek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térnek és igazgatójának, dr. Horváth Sándor Domonkosnak, valamint a győri püspökségnek. De a győri díj valahogy kimaradt eddig az életemből, hozzáteszem, nem is annyira fontos, nem azért csinálom.

Maradt valami hiányérzeted gazdag pályafutásod során?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak még terveim. Most dolgozom a Balassi Bálint kalandos életét bemutató kiadványon, és szeretném bemutatni ugyancsak könyv alakban a pannonhalmi dombvidéket. A Rába folyó mentén már elindultam a forrástól, és nagyon remélem, hogy eljutok majd a győri torkolatig is, ugyancsak egy könyv formájában.

Mi az, amire mindenképpen büszke lehetsz?

Elsősorban arra a harmincnégy könyvre, melyeket sikerült önállóan megvalósítani, kivétel nélkül én fényképeztem őket. Ezenkívül több tucatra tehető azon kiadványok száma, amelyekben közreműködőként dolgoztam, jó néhány például Szerbiában jelent meg, egy évtizedig fényképeztem a Tara Nemzeti Parkban. Negyed évszázada dokumentálom a hagyományos paraszti kultúra változásait Erdélyben. Nagyon fontos számomra a szakmai tudásom továbbadása, közel két évtizede oktatom államilag elismert formában a fotográfiát.

Van-e valami, amelyet mai fejjel másképp csinálnál?

Hivatásos módon dolgozom harminckilenc éve, pályámhoz nagyon jó tanuló időszaknak bizonyult a kezdeteknél a napilapnál vállalt munka, sokat segített ahhoz, hogy később önálló útra térhettem. Ha valaminek érzem a hiányát, az a nyelvtanulás elmaradása, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerem bizony indokolná a meglévőnél stabilabb nyelvtudást.

Manapság nem hiányzik a napilap adta rendszeres megjelenési lehetőség?

Egy bizonyos fokig hiányzik, de mára egészen más lett az újságírás, mint ahogy én azt még a rendszerváltás környékén megtapasztalhattam. A korábbi magyar médiában sem tartották nagy becsben a képeket, és ez fokozottan érvényes a jelen nyomtatott sajtójára. Az internetes formátumban azonban erőteljes helyet foglal el a fotó, az olvasót éppen a jó képekkel lehet megfogni, a digitális világban jóval jelentősebb helyet foglalnak el a képek.

Mi a véleményed arról, hogy ma szinte mindenki fényképez a telefonjával?

Az előnye az, hogy környezetünkben ezáltal minden fontos és kevésbé fontos pillanatot rögzíthetünk. Lényegében visszakerült a kép a kommunikációs funkciók első vonalába. Másrészt viszont a digitális technika ekkora térhódítása a fotográfiát úgymond kommercializálta, értékét vesztett kereskedelmi eszközzé tette.

Ha újrakezdhetnéd a pályádat, mit tennél másképp?

Nagyjából a valóban megtett utat járnám be, azzal az egyetlen különbséggel, hogy tanulnék nyelvet. Viszont akkor nem rögzítettem volna magamat ebbe a kilencvenháromezer négyzetkilométerbe, hanem kiléptem volna a világba, persze, megmaradva magyarnak…

Összességében elégedett vagy a sorsoddal?

Igen, van egy szép családom, egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek, és amellyel sok helyre eljuthattam. Az öttevényi otthonunkban egy másfél négyzetméteres polc tele van a munkáimmal, és azt hiszem, ez sem kevés.

Mohay Gábor
Fotók: Szabó Béla

Fotógaléria: Szabó Béla fotóművész

Szabó Béla fotói

35 kép