Idén márciusban a győri tudományos ismeretterjesztés több mint 150 éves hagyományait folytató TIT Pannon Egyesülete a Tudomány és Művészet kapcsolatát bemutató előadásokat indított a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárban. A programsorozat keretében olyan Győrben élő alkotókkal beszélget Szabó Béla fotóművész, az egyesület elnöke, akiknél a tudománynak meghatározó szerepe van az alkotások létrejöttében. Az első alkalommal Farkas Attila fotográfus volt a vendég, aki az általa művelt gömbpanoráma és gigapixel eljárással készült képek kivetítésével, azok készítésének igencsak idő- és fáradságigényes módjának ismertetésével kapcsolatban tartott érdekes előadást. Áprilisban az épületszobrászat területére pillanthattunk be Tatai Lajosnak (Ornamentika Kft.) és Borbély Máté szobrászművésznek köszönhetően, ezúttal pedig Kustán Melinda textiltervező iparművész elképesztő megbízatását követhettük nyomon egy vetített képes előadás keretein belül.

Szabó Béla felvezető mondatai után – melyekből megtudhattuk, hogy a Nemzeti Színház új díszfüggönyének projektje immár 5 éve tart, és ő maga fényképezőgépével folyamatosan kíséri – Kustán Melinda lépett a mikrofonhoz: „2019-ben érkezett hozzám a megbízás, hogy csináljak valamit, ami még nem volt.” Mindenekelőtt megvizsgálta, hogy a világ hasonló típusú, nemzeti színház-jellegű intézményeinek épületeiben milyen szerepe van a nézőtéri nagyszínpadi függönyöknek, hogyan néznek ki valójában.

A készülő textil tárgyegyüttes fő darabja a hímzéssel gazdagon díszített nagyszínpadi díszfüggöny, amelyet a Kárpát-medencei 60 tájegység mintakincsének feldolgozásával tervezett. 12 életfa sorjázik rajta egymás mellett, amelyek egyúttal – a technikai feltételeknek megfelelően – tartófeladatot is ellátnak, a függöny mozgatásának elősegítésére. A fák törzse a honfoglalás kori tarsolylemezek díszítményeinek inspirációjára készült, a lombozatuk pedig a 60 gazdaságföldrajzi tájegység népi díszítő motívumainak, mintarendjének feldolgozásából áll össze. A területi „felosztáson” túl Kustán Melinda az időben is próbált nagyon nagy merítést átfogni. „Ezek az egyes hímzések önmagukban teljes világokat jelentenek, de ha egymás mellé kerülnek az autentikus színekkel, mintákkal, akkor egy kibírhatatlan nagy kavalkád jön létre.” Így nem lehetett egyetlen tárgyon belül szakmailag korrektül alkalmazni őket, ezért a legfontosabb feladata az lett, hogy egy nagyjából két évig tartó, komoly néprajzi kutatás mentén felkutassa azokat a tájegységeket, ahol egyáltalán nincsenek hímzésminták, illetve a különféle mintákat valamiféleképpen össze kellett egyeztetnie: a léptéket, a színvilágot és a kiemelendő motívumokat.

Maga a nagyfüggöny 167 négyzetméter területű, tervezetten 520 kilogramm súlyú lesz. A hímzések közvetlenül a speciálisan erre a célra szőtt („lángálló bársony”), szigorú technikai paramétereknek és szabványoknak megfelelő alapanyagra kerülnek. „Ez az anyag pont arra nem alkalmas, hogy hímezzünk rá, lánc és vetülék irányban olyan szálakat kellett beszőni, amelyek a lángok terjedését gátolják.” A mintaoltalommal ellátott, vagyis sehol máshol nem használható mintázat gépi (a tartófunkció miatt) és kézi hímzéssel egyaránt készül – utóbbit az adott tájon élő vagy onnan elszármazott hímzőasszonyok készítik. Az elképesztően kemény fizikai igénybevételt kívánó teljesítmény szemléltetésére az egyik részletet hímző asszonynak meghagyta, csakis az általa adott profi acéltűvel hímezzen, magának pedig megtartotta az ugyanolyan párját, hogy a végén összehasonlíthassa őket: a nagyjából 500 munkaórával elkészült, 60x80 centiméter nagyságú hímzés végére másfél centiméterrel rövidült meg a tű… Így ki lehet számolni, hogy a 60 tájegység, plusz további 8 mintaegység létrehozása összesen mennyi kézműves munkaórát igényel, hogy végül elkészülhessen a teljes műalkotás. Kiemelt technikai feltételnek számított az is, hogy a díszfüggönynek három irányban, oldalra, felfelé és bayreuthi módon kell mozgathatónak lennie. A fő műalkotáshoz pedig további drapériák kapcsolódnak szervesen úgy mintázatukban tematikájukkal, mint megjelenési formájukban: a díszpáholy (2 db), a balkon (10 db), a zsöllye (2 db) és a karzat (16 db) közönségforgalmi tereibe Kustán Melinda szentlélek ábrázolások mintáit tervezte, amelyek sérülésük esetén könnyen és gyorsan pótolhatók. Ezekhez a 19. század végén, 20. század elején divatba jött nyargalásos mintákat vette alapul modernizálva, és lángnyelv, valamint tulipán motívumokat tervezett hozzájuk.

A nagyfüggöny és a közönségforgalmi terek mintáihoz először ceruzával papírra megrajzolta az elképzeléseket, aztán a mintarajzot beszkennelve digitalizálta. Ebből a hímzőgép számára – amely a 12 életfa mintáját készítette – termelésirányítói információt kellett csinálni, ezután lehetett csak az anyagot a tízfejes hímzőgépre tenni, ahol az egyes hímzőfejek a más-más minták miatt egymástól függetlenül, önállóan dolgoztak. „Kínosan ügyeltem arra, hogy miközben szimmetrikusnak tűnik egy minta, valójában nem az.” Az asszimmetriával akarta elkerülni a mechanikus, sematikus, rideg, tükrözéssel létrehozható látványt, amellyel „őrületes munkamennyiséget húztam a nyakamra”. Összességében egy mintához átlagosan 100-110 manuális rajzot kellett készítenie. És bár a tervezésnél jócskán átdolgozta az egyes mintakincseket, mégis sikerült neki a karakterjegyeket úgy megőrizni, hogy az általa elképzelt minták hovatartozása egyértelmű maradt.

A Kárpát-medencét lefedő, nagyjából 50 helyszínen készült kézi hímzések pontosan ugyanúgy születtek, mint a géppel létrehozottak, azzal a különbséggel, hogy nagyon sok olyan tájegységet talált, ahol egyáltalán nem voltak feldolgozva a minták, illetve ahol a „nehezebb sorsú vidékek miatt az asszonyoknak nem volt módjuk hímzéssel tölteni az időt, így ezeken a helyeken szálhúzásos, épp csak jelzésértékű hímzéseket tudtak feltenni a textiljeikre”. Kustán Melindának emiatt fel kellett tárnia olyan népművészeti műfajokat, melyek feldolgozásával képes volt létrehozni azokat a hímzésmintákat, amelyek beillenek és reprezentálják az adott tájegységet. És ha valaki jobban megnézi, láthatja, hogy – tiszteletből, és ahogyan az ennél a népi művészeti ágnál szokás – mindegyik hímzőjének monogramja bele lett hímezve az elkészült tájegységi munkákba.

A Szabó Béla által éveken keresztül készített, az előadáson kivetített képeken rajzokat, a hímzés folyamatait, hazai tájegységek és települések (Rábaköz, Hövej, Viharsarok… stb.), valamint többek között erdélyi, kalotaszegi, vajdasági, muravidéki, gyimesi csángó, gömöri, felvidéki pillanatképeket láthattunk mintákról, a hímzőasszonyokról (akik összesen 93-an vannak), az egyes részletek készítéséről. Mindezeken túl pedig személyes történetek mentén is megelevenedett a közönség előtt ennek a hatalmas és összetett munkának a folyamata, mibenléte, értéke és mindenekelőtt emberi oldala.

Végezetül az hangzott el, hogy 2024. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján veszi kezdetét egy sajtónyilvános rendezvénnyel az az eseménysor, amely a Nemzeti Színház új díszfüggönyét állítja a középpontba.

Szilvási Krisztián