Immár 12. alkalommal került sor felolvasóestre a Bezerédj-kastélyban, korábban korábban Arany János, Ady Endre, Devecseri Gábor, Fekete István, Galgóczi Erzsébet, Radnóti Miklós, Wass Albert, Gárdonyi Géza, Szabó Magda, Petőfi Sándor és Rejtő Jenő szerepelt az összejöveteleken. Ezúttal Móra Ferenc műveiből olvastak fel lelkes könyvtárlátogatóink, akik már több alkalommal közreműködtek: Németh Péterné Gizike, Fodorné Kecskés Gizella, Bakai Tamásné Zita, Járfásné Tibold Ilona, Dobay-Nagy Annamária, Németh Kálmánné Zsóka, Körmendy Mária és Szávai Júlia, aki a legfiatalabb közülük. A művek felolvasása között felelevenítettem Móra életének legérdekesebb eseményeit. Az elhangzott írások/részletek a következők voltak: a versek közül a Szeresd a gyermeket, a Kenyérért való imádság és az Esti imádság – A háborús gyermekszobában, a mesék közül a Fityók és a Cini, cini, zene, zene a Dióbél királyfiból, az elbeszélések és regények közül pedig A századik könyv, a Rab ember fiai, a Kincskereső kisködmön, a Rege a csodaszarvasról, az Attila jelentkezik, a Pali húgom, valamint a Falu és város. Móra népszerű és kevésbé ismert műveiből egyaránt hallhattunk, és igazi családi mesélés részesei lehettünk, amikor Fodorné Kecskés Gizella lányaival, Karolinával és Kamillával együtt olvasták fel a Fityókot.

Mint ahogy a kukoricafosztóban a falusiak hallgatták a mesemondót, úgy telepedtünk le mi is képzeletben Móra Ferenc lába elé, és hallgattuk meg a legérdekesebb elbeszéléseket és történeteket. Móra nevét mindenki ismeri, a magyar ifjúsági irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójaként számos verset, mesét, elbeszélést, regényt írt. Tehetsége nem korlátozódott a „szépírásra”, igazi polihisztor volt: újságíróként, de könyvtárosként, muzeológusként és régészként is tevékenykedett. Archeológiai feltárásokat szervezett, emellett a Kultúrpalota igazgatójaként a szegedi kultúra fellendítéséhez is hozzájárult. Már életében a legnépszerűbb magyar írók közé tartozott, könyveit jó olvasni: gyönyörködünk vagy együtt izgulunk hőseivel, közben pedig szívünkbe zárjuk őt magát is.

„A szeretet az élet” ‒ vallotta az 1879. július 19-én, Kiskunfélegyházán született Móra Ferenc. „Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét és anyám simogató kezét” Szegény, de jó családból származott. A Kincskereső kisködmön főhőséhez hasonlóan az ő apja, Móra Márton is szűcs volt. Édesanyja, Juhász Anna 10 gyermeknek adott életet, de csak hárman érték meg a felnőttkort. Ferenc nyolcadikként érkezett a sorban, ő lett a család második Fercsikéje, négyéves korában torokgyíkban meghalt testvére helyett kapta ezt a keresztenevet. „Nem származom fényűző családból. Ősi várkastélyunk nem kacsalábon, hanem kenyérsütő lapáton forgott, és címerében szűcstűt viselt.” Anyja kenyérsütő asszonyként dolgozott, esténként fél mázsa lisztből dagasztott, hajnalra kisült a kenyér, és indult vele a piacra – a gyerekek hamar megtanulták, hogy a kenyérnek munka az ára.

A családban jó hagyományokat örökölt: a szülők lelkesedtek 1848 emlékéért, Kossuthért, Petőfi Sándor költeményeiért. Olvasni, számolni még nem tudott, de már kiabálta: „Éljen a negyvennyóc!” Gyermekkorában úgy élt, mint a többi falusi gyerek, játékai a szegény gyerekek kincsei voltak: a körtemuzsika, fényesre kopott kavics, színes üvegcserép. Apai nagyapja soha nem járt iskolába, apja már két télen át. Ő maga nehéz körülmények között, de sokat tanult, mert művelt ember akart lenni. Írni–olvasni – még az iskola előtt – az édesanyjától tanult meg. Komoly gondot fordítottak a taníttatására, idősebb bátyja, István szolgált példaképül, ő ekkor már verseivel, cikkeivel ismertnek számított az Alföldön. Előfordult, hogy titokban, a folyosóról hallgatta a latinórát, mert nem tudták kifizetni a tandíjat. A tanár az ölében vitte be a kisfiút az osztályba, amikor csak ő tudta a választ a kérdésére, többet aztán sosem kértek tandíjat Móra Mártontól. Ferenc osztályának legjobb tanulója lett, csupa jeles minden tárgyból.

Pályáját versírással kezdte, költőnek indult, és gimnazista korában már egy újság közölte írásait. Első ifjúsági regénye az Öreg diófák alatt (1906) volt, mely később Dióbél királyfi címen jelent meg. Juhász Gyula ezt mondta róla: „A legnehezebb műfajt választja, gyermekeknek ír.” Csak 20 éves korában adódott anyagi lehetősége, hogy beiratkozzon a budapesti egyetemre. Tanárnak indult, de meglepő módon földrajz‒természetrajz szakra ment, mert a természettudomány is érdekelte. Ablaktalan albérleti szobában lakott, ahol fűtésre sem telt. Tanárként Felsőlövőn (Vas megye) tanított, majd visszaköltözött az Alföldre, Szegedre, amely egy életre fiává fogadta. A Tisza-parti városban először a Szegedi Naplónál alkalmazták. Szeretettel fogadták, és szegedi maradt akkor is, amikor már országos hírűvé vált. Újságíróként dolgozott, ragyogó stílusa kitűnt vezércikkeiben, 1913-ban a lap főszerkesztője lett. 1904-ben a városi Somogyi Könyvtár és a múzeum is állást ajánlott számára. Tömörkény István igazgató barátságába fogadta, nála jobb főnököt nem is kaphatott volna. 1907-ben eljutott a csókai ásatásra is, ahol megalapozta régészi karrierjét, európai hírű kőkori telepet tárt fel. Móra Szeged környékén minden korból értékes leletekkel gyarapította a régészetet, szerencsés kutatónak mondhatta magát. Múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásott, majd a feltárt anyagokról tanulmányokat jelentetett meg.

Móra mindegyik műfajban kiválót hozott létre, legyen az anekdota, novella, elbeszélés vagy cikk. Történeteiből árad a derű, a szereplők elevenek, fantasztikus sztorikat tudott az alföldi emberekről. Számos novellájának főszereplője a „magyar paraszt”, fontosnak tartotta, hogy mindenki megismerje nehéz sorsukat, a paraszti életet. A gyermekkori élmények, saját tapasztalatai számos történetének adták az alapját. Stílusának legfőbb érdeme a párbeszédek elevensége, amelyek fordulatosak, meglepőek, szemléletesek. Szövegeit páratlan mesélőtehetség, humor, világos magyaros stílus és realisztikus ábrázolásmód jellemezte. A mikszáthi hagyomány folytatója volt. Azon a ,,nagyon színes és természetes, egyszerű magyar nyelven, amit csak a szögedi ember tud” ‒ mondta stílusáról Móricz Zsigmond. ‒ ,,Mikszáth felfedezte, Tömörkény tökéletesre csiszolta, és Móra Ferenc élt vele, mint az aranypénzzel.” Mindegyik mesterségében maradandót alkotott, Juhász Gyula szerint „Ő lett a mindentudó Szegeden. Polihisztora az összes tudományoknak.” Írói munkássága és a régészeti kutatások közben a Kultúrpalota gondját is a szívén viselte, 1917-ben vette át az irányítását. Tömörkény halála után a könyvtár és a múzeum élén a nagy műveltségű Móra következett, igyekezett gyarapítani a múzeum gyűjteményeit.

Írói pályafutásában 1905-ben gyökeres változás történt, amikor megismerkedett Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. Az Én Újságom című gyermeklapban több mint ezer írása jelent meg. Sikert aratott ifjúsági regényeivel is: az 1908-as Rab ember fiai az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály idején játszódó, kalandos, mesés elemeket is alkalmazó história. A Rege a csodaszarvasról gyönyörű történet arról, hogyan találtak őseink erre a földre egy szarvas segítségével. Hogyan űzte, hajtotta Hunor és Magyar a csodás állatot, aki elvezette őket őshazánkba, és benépesítették egész Szittyaföldet. Mellettük olyan remekműveket hozott létre, mint a Csilicsali Csalavári Csalavér (1912), az ifjúsági irodalom klasszikusai közé tartozó, egyúttal önéletrajz Kincskereső kisködmön (1918) vagy a Dióbél királyfi (1922).

Móra politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, elismertségéből adódóan a Horthy-korszakban is ellenzéki szerepbe került. Már 1914-ben szembeszállt a hatóságokkal, mivel visszautasította, hogy a Szegedi Naplóban háborús propagandát folytassanak. Kiválóságát bizonyítja, hogy ekkor is megtarthatta igazgatói állását a Kultúrpalotában. Móra mindig hűséges maradt Szegedhez és a gyerekekhez. „Szívemben csak gyermekíró maradok mindig, még amikor vezércikket írok is.” Hírlapi cikkei a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg, 1922-től a haladó Világ című napilap munkatársa lett, majd a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái. Az akkori újságolvasók hétről hétre várták a Móra-cikkeket, amelyek kimondták azokat az ellenzéki gondolatokat, amelyeket abban az időben büntetlenül alig lehetett megfogalmazni. Mindent el tudott mondani megalkuvás nélkül. A cikkek közé egyre gyakrabban csúsztak be novellák, melyek egyszerre voltak drámaiak és humorosak.

Jelentős regényíróként is számon tartjuk. Az Ének a búzamezőkről (1927) a magyar falu örömeiről és bánatairól szól. Sokáig készült a nagy történelmi regény megírására, míg végre 1932-ben megjelent a Diocletianus császár korában játszódik Aranykoporsó, mely egy lírai szerelmi történet köré vetít egy hanyatló társadalmat, a pogány és a keresztény világ küzdelmét. Hihetetlen, de két hónap alatt született meg a mű: amikor Szegeden a bölcsészeti tudományok tiszteletbeli doktorává avatták, átadta az Aranykoporsó első példányát az egyetemnek. A Hannibál föltámasztása olyan erőteljesen pellengérezi ki a Horthy-korszakot, hogy szerkesztő barátai lebeszélték a közlésről. Kritikus hangja miatt csak a szerző halála után, 1955-ben került kiadásra, majd Hannibál tanár úr címmel, Fábri Zoltán rendezésében filmre vitték. Kitűnő alkotásai közé tartozik még például A festő halála (1921) is.

Ha a sok munkában elfáradt, akkor a természetben pihente ki magát. „Mórában a fák lelke élt.” Szegeden, a Móra Múzeumban – ahol 30 évig dolgozott, majd igazgatója lett – emlékére létrehoztak egy modern, interaktív kiállítást, mely a természethez való viszonyán át mutatja be életútját. Varázslatos erdejében, a Móra rengetegben megismerkedhetünk az író életével. A fatörzsekbe rejtett idézetek, tárgyak, képek, levelek, filmrészletek, interaktív játékok segítségével felfedezhetjük gondolatait, humorát, költészetét és regényeit.

Hosszú éveken át fáradhatatlannak tűnt, ám teste nem bírta a feszített munkatempót. Egyre többet kellett gyógyhelyet keresnie. Legszívesebben családja körében élt, az utolsó éveiben élvezhette a nagypapaságot is. Felesége, Walleshausen Ilona országos ismertséget szerzett szakácskönyvével. Egyetlen lányuk született, Anna, azaz Panka, aki Vészits Endre mérnökkel kötött házasságot. Két gyermekük, az unokái: Ferenc (aki gyakran „Vadember”, vagy „ifj. Ferenc” néven bukkan fel) és húga, Márti, azaz „Mötyő”, aki pedig rendszeres kapcsolatot ápolt a győri Móra-iskolával, melyet a nagyapjáról neveztek el.

Móra Ferenc 1933-ban Karlovy Varyba vonult kezelésre, majd a hasnyálmirigyrák műtétet is vállalta, de állapota súlyosbodott, sárgaságot kapott. Sajnos már nem lehetett rajta segíteni. 1934. február 8-án, 55 évesen halt meg, egy ország gyászolta. Halála pillanatától nemzeti klasszikus, akit nemcsak tisztelnek, hanem széles körben olvasnak is. Műveit több idegen nyelvre lefordították. A legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági könyvkiadó, valamint iskolák, intézmények, utcák viselik a nevét.

A közönség és a felolvasók is nagyon jól érezték magukat ezen az irodalmi esten. Köszönöm mindenkinek a közreműködést!

Sulyok Attiláné

Fotógaléria: Móra Ferenc felolvasóest Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban

Sulyok Attiláné fotói

16 kép

 

Forrás: Mórától Móráról, Földes Anna: Így élt Móra Ferenc, Móra F. Általános Iskola és Gimnázium Évkönyve 1992., rubicon.hu, mek.oszk.hu, arcanum.com