Többek között elvesztette jobb szeme világát is. Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet, amely magyarul alig két héttel a nemzetközi megjelenést követően kerül a hazai boltok polcaira Greskovits Endre fordításában, a Helikon Kiadó gondozásában. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, és rendületlenül hitet tesz amellett, hogy „a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre”.

A könyv amerikai megjelenése kapcsán a Random House manhattani irodájában adott interjút az Associated Pressnek. Közel két évvel a támadás után az író soványabb, sápadtabb, az arcán sebhelyek árulkodnak az ellene elkövetett merényletről, és a jobb szemére vak, de a történtek ellenére megmaradt a művészi szabadság szókimondó és cenzúrázatlan bajnokának. Ugyanolyan optimista maradt, mint a támadás előtt – Az éjfél gyermekeiben az optimizmusról mint betegségről írtam, amelytől az emberek megfertőződnek, és azt hiszem, én egy életre szóló fertőzést kaptam, mondja –, és ma már megvan benne az a ritka magabiztosság, amelyet csak a legrosszabb rémálom túlélésével lehet elérni.

Hat hónappal a merénylet után még gondolni sem bírt az írásra, egyszerűen nem érezte magát elég erősnek hozzá. Amikor végre úgy érezte, hogy ismét képes az írásra koncentrálni, esze ágában sem volt memoárt írni, vissza akart térni a fikciós művekhez – de képtelen volt rá. Azt gondoltam: „Nézd, valami nagyon nagy dolog történt veled – meséli. – És ha úgy teszek, mintha nem történt volna, és csak mesélnék tovább, az olyan lett volna, mintha kerülném a témát.” Így jutott el addig az elhatározásig, hogy megírja az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet történetét.

Amikor írni kezdte a Kést, attól tartott, hogy írás közben újra átéli a támadás okozta traumát. Az első fejezetet, amelyben a tényleges merényletet írja le, roppant nehéz volt megírni, de mindvégig a segítségére volt a terapeutája, akinek heti rendszerességgel beszélt arról, hogy éppen mit csinál. Segített tisztázni a gondolatait, és tulajdonképpen a terapeuta segítségével írta meg a könyvet. Ez valami olyasmi, amit korábban soha nem tett.

A könyvben elmeséli, hogy amikor meglátta a nézők soraiból felé támadó fekete ruhás férfit, egy belső hangot hallott, amely arra figyelmeztette, hogy most végre bekövetkezik az, amitől tartott. Azt mondja, hogy azt követően, hogy 1989-ben Homeini ajatollah a kivégzésére szólított fel minden hívő muszlimot, sokat foglalkoztatta ez a gondolat, az álmaiban is vissza-visszatért az a kép, hogy a tömegből valaki rátámad. Több mint 33 év telt el azóta, és Rushdie már majdnem két évtizede nem rejtőzködik különösebben. 2020 óta Manhattanben él, egy nagyon forgalmas hely, a Union Square közelében. A támadója egy 24 éves fiatalember volt, aki tíz évvel azt követően született, hogy Homeini ajatollah kimondta Rushdie-ra a halálos ítéletet. Az ajatollah és az iszlám világ felháborodását kiváltó Sátáni versekből a saját bevallása szerint csak néhány oldalt olvasott.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com