A két történet összefügg, ugyanazok a szereplők: Bobby és Alicia Western, egy testvérpár, két matematikazseni, akiknek az apjuk Oppenheimer tudóscsapatának tagjaként részt vett az atombomba kifejlesztésében. Az utas főszereplője inkább Bobby, aki a cselekmény idején, 1980 körül a Mexikói-öböl környékén dolgozik mentőbúvárként. Egy tengerbe zuhant repülőgéphez riasztják, a mélyben azonban a társával furcsaságokat találnak: a gép zárva van (rést kell vágniuk a gép törzsén, másképp nem tudnak bejutni), benne kilenc halott (hét utas, a pilóta meg a másodpilóta), viszont hiányzik a feketedoboz és a pilóta táskája. Kevesebb, mint huszonnégy órával később két kormányügynök keresi fel Bobby-t a lakásán, és a vízbe zuhant repülőgépről kérdezik, meg arról, hogy mit látott odalent. Az ügynökök ugyanis azt állítják, hogy kellett lennie egy nyolcadik utasnak is, akinek azonban a feketedobozhoz hasonlóan a jelek szerint nyoma veszett. Bobby búvártársát nemsokára holtan találják, és a kormány emberei Bobby nyomába erednek, ezért a férfi úgy dönt, hogy ideje eltűnni.

Nyomtalanul felszívódni nagyon nehéznek bizonyul, főleg úgy, hogy a kormány zárolja a bankszámláját és lefoglalja az autóját – de a család nyomasztó múltjától megszabadulni egyenesen lehetetlennek tűnik. Bobby-nak az apja által vállalt szerep terhe mellett a bűntudattal is meg kell birkóznia, ugyanis önmagát okolja azért, mert a szépséges és különös tehetséggel megáldott húga tíz évvel korábban öngyilkosságot követett el. Apró adalék és bizarr fűszere a történetnek, hogy Alicia szerelmes volt a fivérébe.

A Stella Maris egyébként Alicia regénye. Valójában 200 oldalnyi száraz, forgatókönyvszerű dialógus Alicia és a pszichiátere között a Stella Maris nevű intézetben, avagy a beszélgetések szó szerinti átirata. Ezekből a párbeszédekből többnyire Alicia múltjára derül fény, meg arra, hogy ő miként látta a történteket. Az utas fejezeteit dőlt betűvel szedett szövegrészek szakítják meg, ebben Alicia múltbeli látomásai jelennek meg. A lányt éveken keresztül kísértette egy Kontergán Kölyök nevezetű, különös alakú, nem egészen emberi lény, aki néha egyedül, néha pedig egy sereg szellem kíséretében jelent meg a lánynak, többnyire akkor, amikor nem szedte a gyógyszereit, és folyton piszkálta meg sértegette.

McCarthy állítólag a ’70-es évek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal állandóan dolgozott a regényen. Teljes életművének esszenciáját gyúrta bele a két könyvbe, meg a főszereplőibe úgy általában. A regényt a McCarthyra annyira jellemző ultra-depresszív, mélyen borús hangulat uralja, bár Az utas első felében én személy szerint véltem felfedezni némi különbséget Bobby (és a többi szereplő) meg a tipikus McCarthy-figurák között. Bobby valahogy nyitottabb, bőbeszédűbb, világiasabb, a múltjának néhány fejezete is ezt az érzést erősíti.

Bobby New Orleans kocsmáit és éttermeit látogatva, barátokkal beszélgetve elmélkedik erényről, tudományról, bűntudatról és tébolyról. Az alaphangulatot az a McCarthy-féle premissza határozza meg (amelyet egyébként a szerző Alicia szájába ad), miszerint „van egy rosszul lefojtott borzalom a világ felszíne alatt”, és „a valóság mélyén örök démonium rejlik”. Nincs remény, nincs ígérete a szebb jövőnek, a világ önmagában borzalom, és az egyetlen védelem az, ha az ember elmélkedik rajta. Bobby is, Alicia is ezt teszik – néhol a filozófia, néhol a matematika prizmáján keresztül, rengeteg irodalmi, bibliai és kulturális hivatkozással tűzdelve.

McCarthy prózája összetéveszthetetlen. Egyszerre szűkszavú és sokatmondó. Jól irányzott mondatokkal képes azt elérni, amit mások kisregényekkel sem. Az eredeti szöveg ugyanolyan, mint a többi McCarthy-regényben: nincs írásjel (vessző, pontosvessző, kötőjel stb.), a mondatvégi pontot leszámítva. Érdekes döntés: a magyar fordításba bekerültek a magyar nyelvtan szabályainak megfelelően a vesszők. A korábbi regények fordításai e tekintetben hűen ragaszkodtak az eredeti szöveghez, ami egyrészt komoly odafigyelést igényel az olvasótól, másrészt különös dinamikát kölcsönöz a szövegnek.

A szerző jól választott karaktereket a regényéhez, illetve remek háttérsztorival látta el őket. A testvérpár az elmélkedések, beszélgetések, visszaemlékezések során felidézi a 20. század legjelentősebb eseményeit, avagy – Alicia szavaival élve – „ádáz kitöréseit”. Az apjuk által jelen lehetünk az első kísérleti atombomba felrobbantásánál; Bobby búvártársa emlékei által ott lehetünk a vietnámi háborúban; egy másik beszélgetés felidézi a Kennedy-gyilkosságot; Bobby múltjából pedig egy rövid jelenet erejéig a Formula-2 világába is bepillantást nyerünk. McCarthy úgy szövi a szöveget, hogy tulajdonképpen a saját véleményét csempészi a sorok közé, amikor a huszadik század sorsfordító eseményeit mutatja meg. A számtalan hivatkozás, a matematika meg a kvantumfizika terén tett „bolyongások”, a kettő filozofikus vizsgálata és a térbeli ugrálások viszont nehezen követhetővé teszik a szöveget, ami így komoly odafigyelést igényel az olvasótól. Az utas és a Stella Maris rétegregények. McCarthy-fanatikusok imádni fogják, mindenki más fenntartásokkal kezelje.

Cormac McCarthy (1933‒2023) az amerikai próza 20. század végi megújítója. Műveiért a legjelentősebb irodalmi elismerésekben, többek között Faulkner-díjban, Pulitzer-díjban és Nemzeti Könyvdíjban részesült. Néhány hónappal Az utas és a Stella Maris amerikai megjelenése után hunyt el, 89 évesen. A szerző Odakint a sötétség című kötetéről itt, Isten gyermeke című regényéről itt, A gyümölcskertész című könyvéről pedig itt írtunk.

Cormac McCarthy könyvei kölcsönözhetők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com