Johann Hari: Tönkretett figyelem

Hogyan térjünk vissza az elmélyült olvasáshoz és a valódi élethez? ‒ Szabados Éva könyvajánlója

johann-hari-tonkretett-figyelem

A népszerű brit újságíró, Johann Hari mélyen beleásta magát koncentrálóképességünk válságának feltárásába. Szakértőkkel együtt az okokat és következményeket vizsgálja, és a lehetséges megoldások után kutat. Könyve filmszerűen visz végig az általa bejárt izgalmas külső és belső utazáson.

A figyelmünk megtört állapotának alattomosabb okai és drasztikusabb hatásai vannak, mint gondolnánk…

Johann Hari, akinek TED videói nem véletlenül értek el 20 milliós nézettséget, nagyszerű érzékkel tapint rá az emberiség globális problémáira. És nem marad meg a mindannyiunk életét érintő jelenségek felszínénél, hanem addig vizsgálódik a világ vezető tudósait és szakértőit is bevonva, amíg fel nem tárja azokat a tényezőket, amelyek egyre súlyosabb válságba sodorják az emberiség figyelmi képességeit és ezzel magát az emberiséget. A rejtett összefüggéseket és használható megoldásokat keresi. Majd amit talál, azt roppant olvasmányos, művészi és elgondolkodtató formában osztja meg, ezzel is jótékony hatást gyakorolva megtépázott koncentrációs képességünkre.

A Tönkretett figyelem tehát egy remekül megírt könyv egy iszonyúan lényeges témáról. Ez azért is fontos, hiszen az utóbbi évtizedekben tragikusan lecsökkent az elmélyült olvasásra szánt idő az életünkben. 2004 és 2017 között a férfiaknál 40 százalékkal, a nőknél 29 százalékkal csökkent a kedvtelésből olvasott könyvek száma. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy egyre kevésbé vagyunk képesek hosszabb időn át egyetlen dologra összpontosítani.

Képzeld el, hogy autót vezetsz, és valaki egyszer csak ráönt egy vödör sarat a szélvédődre…” – idézi könyvében Johann Hari dr. James Williams oxfordi professzor gondolatkísérletét, aki ezzel a képpel tette megragadhatóbbá figyelmi működésünk zavarait és annak következményeit. Az autós képben egyértelmű, hogy először le kell törölnünk a szélvédőt, hogy továbbhaladhassunk. Különben azt sem tudjuk, merre megyünk, ráadásul neki fogunk ütközni másoknak. De mi van, ha gyakran öntik a sarat a szélvédőnkre? A végén az ember belefárad, és már azt is elfelejti, hová indult. Ahogy Johann Hari fogalmaz: „Elveszetté válunk a saját életünkben.”

Az újságíró az egyént depresszióba és szorongásba hajszoló jelenség társadalmi szintű következményeire is felhívja a figyelmet. „Az emberi fajt korábban soha nem tapasztalt veszélyek és kockázatok fenyegetik – ilyen például a klímaváltozás is –, és a korábbi generációkkal ellentétben teljesen passzívan állunk a legégetőbb problémáink előtt.” Miért? Az újságíró szerint az egyik ok a figyelem romlása, amely a problémamegoldó készséget is lerontja.

De mi állhat ennek a – komoly tudományos felmérések szerint is – tömeges figyelemromlásnak a hátterében? Johann Hari hatalmas utazást tett a világban, hogy találkozzon olyan hiteles kutatókkal és szakemberekkel, akik pontosan ennek a folyamatnak az okait vizsgálják – és rájött, hogy mindaz, amit erről a témáról tudni vélünk, helytelen.

A 12 tényező

A könyv tizenkét tényezőt sorol fel és bont ki, amelyek szerepet játszanak a vizsgált probléma kialakulásában:

1. Felpörgetett élet
2. A flow halála
3. A fizikai és mentális kimerülés kora
4. Félbehagyott fejezetek
5. Az elme, amely nem kalandozhat többé
6. A manipulatív és megfigyelőtechnológiák erősödése I.
7. A manipulatív és megfigyelőtechnológiák erősödése II.
8. A kegyetlen optimizmus térnyerése
9. Stressz és szorongás
10. Romló táplálkozás és környezetszennyezés
11. Az ADHD terjedése és félrecsúszott kezelés
12. Gyerekeink testi-lelki bebörtönzése

Mindegyik pontnál találunk izgalmas kutatási eredményeket és olyan múltbéli tapasztalatokat, amelyek párhuzamba állíthatók a jelenlegi folyamatokkal.

traffic-jam

Felpörgetett élet

Az emberek lassan elfelejtik, hogyan is kell rendesen pihenni. Az állandó hajszoltság megfoszt az elmélyültségtől, a „lassú időtől”. A felgyorsulás egyik oka a koncentrálóképességünk romlása. Ez a folyamat már több mint száz éve zajlik. A hátterét egy komplex matematikai modell segítségével vizsgálták, és egyértelműen sikerült igazolni az összefüggést az egyre növekvő információmennyiséggel. „Minél több információt pumpálunk bele egy rendszerbe, az emberek annál kevésbé lesznek képesek összpontosítani a részletekre.

A kutatást végző tudós, Sune Lehmann szerint úgy kell elképzelni a jelenséget, „mintha egy vízágyúból próbálnánk inni: egyszerűen túl sok információ ömlik ránk”. Johann Hari továbbgondolja Lehmann megállapításait, és a gyorsolvasásról szóló kutatásból merítve teszi fel a kérdést: „Nem arról van-e szó, hogy gyorsolvasással haladunk végig az életen, sietve átfutunk mindent, miközben egyre kevesebb az, ami valóban eljut hozzánk…

A Távkapcs című film jut erről eszembe, amelyben a főszereplő olyan eszközt kap a kezébe, amivel átpörgeti életének kellemetlenebb részeit. Végül azt veszi észre, hogy az eszköz átveszi felette az uralmat, hogy megöregedett, és nem emlékszik az egész életére… A gyorsulás eredménye tehát, hogy a tudatunk beszűkül, és az emlékezetünk is romlik a figyelmünkkel együtt.

Earl Millertől, a Massachusetts Institute of Technology egyik professzorától megtudhatjuk, hogy a multitasking egy téveszme, amit a többprocesszoros számítógépek mintájára találtak ki, de nem alkalmazható az emberi agy működésére. A felmérésekből az derül ki, hogyha több dologgal foglalkozunk egyszerre, azzal rengeteg energiát veszítünk, és csak annyit érünk el, hogy lassabbak leszünk, gyakrabban hibázunk, kifullad a kreativitásunk, és kevésbé fogunk tudni emlékezni. Egy a Hewlett-Packard megbízásából készült tanulmány szerint a „technológiai úton történő figyelemelterelés” (telefonhívások, e-mailek…) átlagosan tíz pontot ront a kísérletben résztvevők IQ-tesztjeinek eredményén.

A flow halála

Johann Hari Csíkszentmihályi Mihállyal, a magyar‒amerikai pszichológussal, a flow elmélet atyjával is találkozott. Nagyon izgalmas elolvasni a röviden összefoglalt élettörténetet, amelyben helyet kap Jung és Skinner is. Ez utóbbi sztártudós volt az Egyesült Államokban abban az időben, amikor Csíkszentmihályi odaérkezett, hogy pszichológiát tanuljon. Skinner az emberi pszichét veszélyesen leegyszerűsítő elméletet fogalmazott meg állatkísérletei nyomán. Ezzel szembehelyezkedve ő elhatározta, hogy egy pozitív és humanista szemszögből fog a pszichológiára tekinteni. Elkezdte vizsgálni az emberi kreativitás egyik legnagyobb teljesítményét, a művészi alkotás folyamatát, és így talált rá az ún. flow-állapotra, amely világhírűvé tette.

Ezt az állapotot az emberi figyelem általunk ismert legintenzívebb formájának nevezi. Közismert, hogy boldogít, és tudományosan igazolt, hogy minél gyakrabban tapasztaljuk meg ezt az élményt, annál jobb lesz az általános közérzetünk. Ám van egy bökkenő: a flow-állapot csak akkor következik be, ha egyszerre csak egyetlen dologra fókuszálunk. A pszichológus kutatásai szerint a multitasking és a zavaró ingerek jelenléte megakadályozza, hogy flow-ba kerüljünk – eléréséhez muszáj a teljes agykapacitásunkat egyetlen cél szolgálatába állítanunk. Ehhez ki kell szakadnunk a pörgésből, és tudnunk kell ráfókuszálni egyetlen dologra – Csíkszentmihályi szerint olyan célt érdemes választani, amiért igazán érdemes élni. „Ahhoz, hogy boldog és teljes életet éljünk, nem elég megszabadulnunk a rossz dolgoktól. Szükségünk van valamiféle hosszú távú célra is, máskülönben mi értelme volna az életnek?

Az emberek agyának „újraprogramozása”

A könyv egyik legsúlyosabb része a manipulatív és megfigyelőtechnológiák erősödéséről szól. Johann Hari több szilícium-völgyi disszidenssel beszélgetett, hogy megvizsgálja, mire gondolhat James Williams professzor, volt Google senior strategist, amikor a figyelmünket megváltoztató agresszív folyamatokról beszél.

Williams mellett a Társadalmi dilemma című dokumentumfilm egyik főszereplőjével, Tristan Harris-szel (szintén ex-Google fejlesztő) és Aza Raskinnal, a Firefoxot tervező csapat volt kreatív vezetőjével beszélgetett. Mindketten azért hagyták ott „a világ működését felforgató gépezet gyomrát”, a Szilícium-völgyet, mert ráébredtek, hogy mennyire pusztító hatású az a technológia, amelynek fejlesztésében sajnos ők is részt vettek, ameddig nem látták át a valódi szándékokat.

silicon-valley-panel

Tristan Harris gyermekként rajongott a bűvészetért. Ahogy maga is beletanult a trükkökbe, rájött, hogyan lehet kicselezni az emberek figyelmét hiányosságaink, korlátaink, vakfoltjaink, hiedelmeink és előítéleteink miatt. Mindezt a bűvészek azért teszik, hogy lenyűgözzenek és szórakoztassanak bennünket.

Később felnőttként részese lett egy másik közösségnek is, ahol szintén a gyengeségeink feltárása és a manipuláció volt a cél, ám a mögötte lévő motiváció már egészen más. Még a kiváló mentális képességekkel és magas szintű erkölcsi érzékkel rendelkező Harris-nek is évekre volt szüksége, mire átlátta a helyzet súlyosságát. Először tenni próbált, igyekezett felhívni a kollégái és vezetői figyelmét a rettenetes következményekre, valamint a lehetséges megoldásokra. Ki is nevezték a Google „fejlesztői etikusának”, hogy aztán semmit ne valósítsanak meg a javaslataiból.

Azzal a belátással hagyta ott a Szilícium-völgyet, hogy a techvállalatok egyáltalán nem motiváltak abban, hogy változtassanak az irányon, amelyet jelenleg a figyelemgazdaság pusztító érdekei mozgatnak. Nyilvánvalóvá vált számára, mennyire reménytelen magányos küzdelme, felismerve, hogy dollármilliárdok vándorolnak néhány zsebbe, miközben tönkreteszik a felnövő generációkat.

Aza Raskin az általa fejlesztett infinite scroll, vagyis „végtelen görgetés” hatásvizsgálata során döbbent rá, hogy mennyire drasztikusan képesek befolyásolni az emberek viselkedését a technológiák. Figyelte maga körül a többieket, ahogyan egyre nehezebben tudtak leszakadni a telefonjukról, csak gépiesen pörgették ujjaikkal a kijelzők tartalmát. Gyakran saját magát is azon kapta, hogy végtelennek tűnő percek óta csak görgeti a híreket, amelyekről később meg kellett állapítania, hogy csupa szemét volt. Megállt, és elkezdett számolni. Végül arra jutott, hogy a fejlesztésének „köszönhetően” összesen 200.000-rel több emberöltőt töltünk a képernyők görgetésével. „Ez az idő egyszerűen elpárolog. Teljes emberi életek… huss. Ebben az időben gondolkodhatnánk a klímaválság megoldásán, együtt lehetnénk a családunkkal, erősíthetnénk a társas kapcsolatainkat. Bármit csinálhatnánk, ami tényleg értékessé, élni érdemessé tenné az életünket. És erre…” ‒ összegezte gondolatait döbbenten Raskin.

phone-for-babies

Ezt a részt mi sem zárhatná kifejezőbben, mint James Williams egyszerű kérdése, amit vezető technológiai fejlesztők százainak szegezett egy alkalommal: „Hány ember akar közületek abban a világban élni, amit létrehoztatok?” A reakció szinte borítékolható: a teremben síri csönd támadt, senki nem emelte fel a kezét, csak zavartan pislogtak…

Ami mégis reménykeltő, hogy egyre többen vallják be, mennyire a kizsákmányolásról szól az egész. Ha sikerül meghaladni a kritikus tömeget, bizonyára eléri az emberiség, hogy bűncselekménnyé minősítsék a jelenleg ellene szabadon folyó figyelem és időrablást. „Mert egy gépezetben élünk, amit arra terveztek, hogy figyelmen kívül hagyjuk, ami az életben fontos… Csak közös erőfeszítéssel tudjuk megváltoztatni a játékszabályokat.” (Johann Hari)

De addig is mit tehetünk egyénileg?

Először megpróbálhatjuk kinyitni lelki szemeinket, és megfigyelni saját magunkat, hogy tudatosan ráébredjünk, tulajdonképpen mi történik velünk. Ezt segíti, ha szándékosan lassítunk a tempón. A University of Winchester tanulástudományi professzora, Guy Claxton azt vizsgálta, hogy mi történik a figyelmünkkel, ha olyan lelassulást igénylő tevékenységeket folytatunk, mint például a jóga vagy a tai-chi, és kiderült, hogy ezek a gyakorlatok szignifikánsan javíthatják a koncentrációs képességünket. Kihívást jelentő feladatunk az emberi működés szempontjából ideálisabb tempóra lassulni egy olyan környezetben, ami fel van pörgetve.

Ezenfelül Johann Hari megvilágít még egy elgondolkodtató nehézséget, miszerint hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig a könnyebb utat válasszuk, holott csak akkor vagyunk igazán boldogok, ha erőfeszítéseket hozva nekivágunk a hegyi ösvénynek, és meghódítjuk a magaslatokat. Ez a különös kettősség nem meglepő, ha egy kicsit is tanulmányozzuk az ókori keleti és nyugati tanításokat, vagy akár egyes modern pszichológiai elméleteket, amelyek az ember összetettségéről szólnak. Szimbolikusan elképzelhetjük akár úgy is, hogy van bennünk egy álmaiért küzdő Don Quijote és egy jó ételekre és pihenésre vágyó Sancho Panza.

E kettősség miatt vannak belső vívódásaink, amikor választanunk kell egy rövid távú, gyors örömforrás csábítása és egy hosszabb távú, nehéz, ám mélyebb boldogságot ígérő cél között. A kihívás folyamatos, állandóan döntünk, hogy kire hallgatunk. Ám a mai emberiség olyan eszközöket kapott a kezébe, amelyek felerősítették a „könnyebb útra” csábító belső hangokat. Kegyetlen szirénekként folyamatosan ingerlik a könnyebb útra vágyó részt, és ráadásul akkor érezzük szabadnak magunkat, ha hallgatunk rájuk. Azaz például egyre több időt töltünk a telefonunk nyomkodásával.

Bár ahogyan az egyik interjúban Earl Miller, az idegtudományok professzora megfogalmazta: „a kognitív pusztulás tökéletes klímájában” élünk, mégis tehetünk valamit. Ő azt javasolja, hogy próbáljuk meg kiiktatni az életünkből a zavaró tényezőket, és gyakoroljuk az összpontosítást először csak tíz percig, azután mindig egy kicsit hosszabban. „Az agyunk olyan, mint egy izom. Minél többet használjuk egy adott tevékenységre, annál jobban erősödnek benne a tevékenységhez szükséges kapcsolódások, így egyre jobbak, rutinosabbak leszünk.

provincetown

A könyv egyik szála Johann Hari három hónapos digitális detox elvonulását mutatja be szemléletesen és átélhetően, valószínűleg sokunkban vágyat ébresztve valami hasonló utazásra. Az író Provincetownba ment, mobilját és laptopját egy barátjára bízva, hogy saját magát is megszabadítsa az összpontosítást ellehetetlenítő hatásoktól. Tapasztalatai, a kezdeti eufóriát követő elvonási tünetek és a mély emberi találkozások még inkább hitelesítik és alátámasztják a közvetlen hangvételű, ám súlyos dolgokra rávilágító kötetet.

johann-hari

Johann Hari igazi kutatószellem, aki sorra górcső alá veszi az emberiséget sújtó problémákat, kötetei a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből is kölcsönözhetők:

A kábulat ára: a drogháború igaz története (2016)
      
Elveszett kapcsolatok: a szorongás és a depresszió valódi okai és meghökkentő gyógymódjai (2019)
      
Tönkretett figyelem: 12 ok, amiért nem tudunk koncentrálni

Egy nagyobb közösség részeként gondolkodik, ugyanakkor a saját lelki válságaiból is építkezik, a megoldásokat pedig a világ vezető tudósaival beszélgetve keresi. Majd amit talál, azt roppant érdekes és elgondolkodtató formában osztja meg, vagyis képes hatással lenni még pusztítóan zajossá vált, globális Agóránkon is.

Szabados Éva

Forrás: Johann Hari: Tönkretett figyelem, stolenfocusbook.com, ted.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép.

2024.04.29