A sorozat első előadásában a 17. századig tárgyalt érát követően, a kora újkorban jelentős változások történtek, melyek kihatottak a társadalom életére és az oktatásra is. Ebben az időszakban született a mai állam elődjének tekinthető forma, és ezzel együtt a bürokrácia is, melyet a gazdasági élet átalakulása tett szükségessé. Az államnak pénz kellett, ennek előteremtésére pedig egy megfelelően képzett apparátus, emiatt a kora újkorban megnőtt az oktatás iránti társadalmi igény. A formálódó államigazgatás kínálta lehetőségeket a társadalom minden csoportja felismerte, és igyekeztek élni vele. Eleinte a polgárság volt előnyben, hiszen elsősorban a városokban alakultak ki megfelelő intézmények, de később a nemesség és a közrendűek is az oktatás felé fordultak. A sikeres hivatalnoki pályához szükséges alapismereteket a humanista gimnáziumokban lehetett megszerezni, ezeknek protestáns és katolikus változata is kialakult. Az egyetemek száma is megsokszorozódott a növekvő érdeklődés miatt, Európa-szerte 120 egyetem működött.

A jezsuita rend nem tanítórendként jött létre, de felismerték a társadalmi igényeket. Messinában nem lévén iskolamester, felkérték őket, küldjenek rendtagokat, hogy segítsék az oktatást. A renden belül vita bontakozott ki, hogy eleget tegyenek-e a felkérésnek. 1548-ban létrejött az első iskolájuk, ami olyan sikeres lett, hogy ezután sorra alapítottak iskolákat. 1551-ben Bécsben létesült iskolájuk, majd 1561-ben Oláh Miklós hívására megtelepedtek Nagyszombaton, de pár évvel később, 1567-ben az iskola megszűnt. 1586 és 1605 között tettek egy újabb kísérletet a megtelepedésre, de csak 1615-től beszélhetünk tartós jelenlétről (Nagyszombat és Homonna).

Mi tette olyan sikeressé a jezsuita oktatást? Hittek az oktatás jellemformáló erejében, és a klasszikus görög‒római értékek közvetítése segítségével próbáltak egy olyan személyiséget felépíteni, amely a keresztény értékek befogadására is készséget mutatott. Ezáltal a társadalom széles rétegeit is elérték, különösen a befogadó város társadalmára gyakoroltak jelentős hatást. Rendkívül praktikus rend voltak, és bár az általuk bevezetett újítások egy részét nem ők találták fel, de sikeresen kombinálták ezeket. Bevezették az osztályrendszert, vagyis egykorú gyermekeket tanítottak egy osztályban. Elvben minden osztálynak volt saját osztályterme és tanára, s bár főleg eleinte ez nem valósult meg maradéktalanul, de maximum két osztályt vontak csak össze. Módszereik közé tartozott a diktálás, a házi feladat, és a vizsgákon sok diák elbukott, majd addig ismételte az évet, amíg elérte a szükséges tudásszintet a továbblépéshez.

A tanév novembertől a következő év szeptemberéig tartott. A tananyagot tanévekre bontották le, és ezeket komolyan számon is kérték. Ez alól az aratás időszaka jelentett kivételt, mert a diákok egy része ebben az időszakban szerezte meg a tanulmányaihoz szükséges pénzt, ezért ebben az időszakban elnézték a hiányzást, azonban sok diák nem tért vissza aratás után. Törekedtek az elméleti és gyakorlati oktatás egyensúlyára. 1599-ben egységes tanrendet vezettek be, ami az összes általuk irányított iskolára érvényes volt. A tanrendet 15 évig dolgozták ki, és még a bevezetése után is eszközöltek rajta kisebb változtatásokat. Az oktatás ingyenes volt, ami hatalmas újdonságnak számított. A többi iskolában elő kellett teremteni a pénzt a működéshez, a jezsuiták azonban a rend pénzéből tudták finanszírozni, így számos kevésbé tehetős diák is járhatott iskolába. Az intézményekben jól képzett és elkötelezett tanárok oktattak. A szerzetesek életében az oktatás egy pályaszakasz volt, a tanulási folyamatuk része.

A jezsuiták 1626-ban telepedtek le Győrben és Pozsonyban. Egyik városban sem látták szívesen őket, mert Győrben a káptalan, Pozsonyban pedig a város konkurenciát látott bennük. Városunk a 17‒18. században egyházi mezőváros volt, földesura 1743-ig a győri székeskáptalan, ugyanakkor 1784-ig erődváros is, ahol katonák és polgárok éltek együtt. Lakossága meglehetősen vegyes, több náció is képviseltette magát; magyarok, németek, horvátok, szerbek és olaszok is laktak a településen. Ennek megfelelően több vallási felekezet, katolikusok és protestánsok egyaránt megtalálhatók voltak a városban. A lakosság száma 4000 és 6000 között lehetett. Fontos kereskedelmi csomópont volt, ahol kezdetben főleg a marhakereskedelem, később a gabonakereskedelem dominált.

Az első jezsuiták 1626. augusztus 7-én érkeztek Győrbe. Még ebben az évben megkapták a veszprémvölgyi apácák birtokait, a következő évben királyi rendelkezés kötelezte a lakosokat, hogy a kijelölt házakat adják át a jezsuitáknak, 1627. november 1-jén pedig elindult az első két osztály a városban, az oktatás pár év alatt fejlődött ki teljesen. 1633-ban említik először kollégiumként. A megfelelő épület kiépítése hosszabb időt vett igénybe, ugyanis ehhez Győrben nem állt rendelkezésre mecénás vagy megfelelő pénzösszeg. 1635-ben kezdték el a Szent Ignác templom építését, ami közel 20 évig, 1643-ig tartott. 1654 és 1667 között épült fel a rendház Széchényi György veszprémi püspök adományából. 1684-ben alapították a nemesi konviktust, amelyben 10-15 diák kapott helyet. 1694-ben készült el az új iskolaépület Széchényi Pál támogatásával, így a teljes épületegyüttes megteremtése közel 60 évet vett igénybe. 1719-ben megnyílt az akadémia is, ahol 2 éves filozófia képzésen és ezt követően néhány éves teológiai képzésen vehettek részt a diákok. 1730-ban azonban befejezte működését.

A gimnázium hatosztályos rendben működött, de volt előkészítő osztály is, amelyet igény szerint tovább bontottak. A parva minor és parva maior afféle előkészítő osztályok voltak, amelyek a jelentkezőknek segítettek elérni a felvételhez szükséges szintet. A tehetségesebb diákoknak lehetőségük volt összevonni szinteket, és hamarabb elkezdeni a gimnáziumot, de voltak olyanok is, akik 2-3 évet is eltöltöttek itt, mielőtt beiratkozhattak volna. Az első három osztály a principia, a grammatica és a syntaxis, mely a latin nyelv elsajátítását tűzte ki célul a mondattant is beleértve. A syntaxis bizonyult a legnehezebbnek, ezen sokan elvéreztek, és többször is ismételtek. Ugyanakkor feltétele volt a felső két osztály, a poetica és rhetorica (humanitas) elvégzésének, ami előkészítette a felsőbb tanulmányok, akadémiai vagy egyetemi képzésekre való bejutást, illetve a későbbiekben az igazgatásbeli állások megszerzésének lehetőségét. Ebben az időszakban Cicero, Ovidius műveit olvasták, illetve némi Catullust és Vergiliust. A görög nyelv alapjait is ekkor sajátították el.

A két felső osztályban a latin fogalmazási készségeket tökéletesítették, a tankönyvek mellett klasszikusokat, Cicerót, Caesart, Liviust, Vergiliust és némi Horatiust olvastak. Emellett görög prózát és verseket is olvastak. A gimnáziumi oktatás kiegészült napi misehallgatással és hitoktatással, valamint pedagógiai céllal rendeztek diákelőadásokat is. Ezek színesítették a hétköznapokat, illetve fontos teológiai, morális témákat ismertettek. A rhetoricai osztályt gyakran kétszer járták, gyakran másik iskolában. A belföldi vándorlás (peregrinatio) fontos volt más közösségek megismerése miatt ‒ ezt az iskolarendszer lehetővé tette, hiszen az egységes tanrend révén mindenhol azonos módon tanítottak, így a diákok könnyen becsatlakozhattak bármelyik másik jezsuita iskola munkájába.

Fazekas István Kádár Zsófiával és Kökényesi Zsolttal közösen kutatta a jezsuiták győri tevékenységét. A 2015 óta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával működő projekt keretében dolgozták fel a győri jezsuita diákságra vonatkozó adatokat. A kutatás az 1616 és 1773 között vezetett anyakönyvek (matrikulák) tanulmányozásával számos kérdést vizsgált. Ezeknek köszönhetően tudjuk, hogy 1630 és 1773 között több mint 20.000 diák látogatta az intézményt. Évente mintegy 400-600 diák iratkozott be. A diákok általában 9 éves koruk körül kezdték el tanulmányaikat, és 17-20 évesen végeztek. Persze voltak fiatalabbak, de „későn érők” is. Felekezeti megoszlásuk szerint természetesen a római katolikusok voltak többségben, de 16,16%-a a diákságnak protestáns, nagyobb számban evangélikus volt. A protestánsok a 17. században nem rendelkeztek saját középiskolával. A jezsuiták befogadták ezeket a diákokat, hátha sikerül őket megtéríteni. A 18. században létrejöttek a protestáns intézmények, így a protestáns hallgatók száma is csökkenésnek indult.

A tanulók anyanyelvi (natio) megoszlása szerint magyarok, szlovákok, németek és horvátok is látogatták az iskolát. Számos osztrák diák érkezett főleg Alsó-Ausztriából. A horvátok Szlavóniából jöttek, azonban a varasdi jezsuita iskola létrejöttével számuk visszaesett. A diákok egyharmada volt győri, a többiek vidékről érkeztek. Nekik szükségük volt „albérletre”, mert a kollégium csak a tanulók 10-20%-át tudta befogadni. A győri gimnázium vonzáskörzete kiterjedt Győr, Moson, Sopron, Pozsony vármegyékre, valamint Nyitra, Zala és Veszprém vármegyék egyes részeire. A társadalom minden rétege képviseltette magát az intézményben: a főnemesek 1% alatt, köznemesek 40%, polgárok 30% és a közrendűek 29% arányban voltak jelen. A polgárságot jobbára győri és Győr környéki lakosok alkották, míg a közrendűek a jómódú parasztok gyermekei voltak, akik meglátták a felemelkedés lehetőségét az oktatásban.

Néhány család esetében szépen kirajzolódik, hogyan éltek az oktatás adta lehetőségekkel. Beccarai Virgil olasz kereskedő Lombardiából származott, és a 16. század végén telepedett le Győrben. 1602-ben szerzett nemesi címet, 1635-től 1636-ban bekövetkezett haláláig a városbírói tisztséget is betöltötte. Egyetlen fiát, Mihályt (1613‒1658) a jezsuiták iskolájába taníttatta. Később belépett a szerzetesrendbe, így 1658-as halálával a család győri ága kihalt. Lányai házasságával viszont igyekezett a család helyzetét erősíteni: Rosina nevű lányát Georg Steidl, győri orvos vette el, Anna Maria kezét pedig Johann Sebastian Niedermann von Kugelstein bécsi kereskedő nyerte el. Fiuk, Johann Michael Niedermann 1654-ben parvista Győrben a jezsuitáknál. Osztálytársai Johann Leonard Härtl, Mattias Härtl győri élésmester fia; Franz Ignaz Hauer, Johann Adam Hauer győri hadbíró fia; Wilchelm Leonhard Puchel, Leonhard Puchel kapitány fia és Franz Octavian Leukhard, Octavian Leukhard hadmérnök fia. Ez jó példa arra, hogy az iskolai évek milyen kapcsolati tőkét biztosíthattak a diákoknak a későbbi karrierjükben.

1655-ben Johann Michael Niedermann és Johann Leonard Härtl beiratkoztak a bécsi egyetemre (gimnázium), mindkettőjük neve mellett a győri magyar nemes (nobilis Ungarus Jauriensis) megnevezés szerepel. 1660-ban Győrben találjuk őket a poetica osztályban, majd 1661‒1662-ben a rhetorica osztályban. 1662-ben visszatérnek Bécsbe, Niederman 1664-ben, Härtl 1665-ben végez. Mindketten a bécsi magyar papnevelőben, a Pazmaneumban laktak mint konviktorok. Az, hogy tanulmányaikat Győrben és Bécsben végezték, azt a célt szolgálhatta, hogy mindkét város társadalmának leendő befolyásos embereivel ismerkedjenek, illetve otthonosan mozogjanak a településeken. Későbbi pályáján nem kamatoztatta különösebben a tanulmányai alatt szerzett tudást, mert a családi vagyon miatt nem kellett állást vállalnia. 1669-ben házasságot kötött Anna Theresia Loysellivel, Johann Georg Loyselli Hofkriegszahlmeister lányával. Anna Theresia halála után elvette Maria Theresia Sattler, a néhai Christian Erasmus Sattler Hofkriegsratsekretär lányát, Christoph Dorsch (Hofkriegsratsekretär und Referendar) mostohalányát. 1686-ra az anyagi lehetőségei megcsappantak, így 1689-ig az Udvari Kamara tanácsosa lett. Vélhetően ebben az évben hunyt el. Gyermekeit, Godfied Antont és Georg Antont a pozsonyi jezsuita gimnáziumba járatta. Előbbinél a győri magyar és német nemes megnevezés is szerepel, utóbbinál viszont csak a német.

A Sajnovics család (1678‒1747) viszont kihasználta az iskolázottság adta társadalmi felemelkedés lehetőségeit. Négy generációjukban a hét ismert családtag közül hat a győri jezsuitáknál tanult. A család első ismert tagja Sajnovics Mátyás szabómester. Fia, Mátyás, tanulmányainak köszönhetően megyei tisztségeket vállalhatott. Az így szerzett pénz és kapcsolatai révén a visszahódított területeken jelentős birtoktestre tett szert. A család következő két generációja birtokos nemesi életet élt. Sajnovics János – lemondva birtokairól – magasan képzett jezsuita szerzetes, matematikus, csillagász és nyelvész lett.

Más utat járt be a Kisfaludy család. A középkori eredetű köznemesi család Sopron, Győr és Vas vármegyékben rendelkezett birtokokkal. 1640 és 1763 között 19 családtag látogatta a győri gimnáziumot. Hatan csak az alsóbb grammatikai osztályokat végezték el, 6 fő a syntaxist is. Jobbára katonák és gazdálkodó kisnemesek voltak, akik nem készültek hivatali pályára, és ennek hátterét sem teremtették meg. 1750 után viszont változott a helyzet, 3 fő a poeticai, 4 fő a rhetoricai osztályokat is elvégezte. Kisfaludy Mihály (1743‒1826) 1753 és 1760 között tanult a jezsuitáknál. 1771-ben szerencsés házasságot kötött. Később Győr vármegye főszolgabírája lett. Gyermekeit, Sándort és Károlyt iskoláztatta, ők lettek a család első akadémiát látogató tagjai. A két ismert írón kívül kerültek ki közülük megyei tisztviselők, néhányan egyházi pályára léptek, de egy egyetemi tanár is akadt köztük.

1773-ban a jezsuita rendet feloszlatták. A pápai bulla megjelenése után Mária Terézia is kihirdette a rend megszűnését. Örökségüket azonban az általuk épített rendház, iskola és templom mellett a nevelési és oktatási normáik is éltetik, melyek tovább élnek. Néhány tanár 1773 után is oktatott még, hiszen ilyen gyorsan nem lehetett új oktatókat kinevelni. Ilyen volt Balog Sándor, akinek köszönhető például a későbbi bencés könyvtár létrejötte, vagy Rájnis József költő, hitszónok is, aki világi papként tanított tovább az intézményben. A jezsuiták által hagyott társadalmi űrt a bencés, a ciszterci és a premontrei rendek töltötték be.

Az előadás végén a szervezők invitálták a közönséget az előadássorozat záró részére, melyet 2024. május 8-án, 17 órától hallhatnak A protestáns oktatás évszázadai Győrben címmel dr. Világi Dávid, a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény gyűjteményvezetője tolmácsolásában.

Bartha Annamária
Fotók: Pozsgai Krisztina