A harminc novellát tartalmazó könyv 2024 április elején látott napvilágot, először Magyarországon, magyar fordításban. További különleges apropóját az adta, hogy Charles Bukowski 1994-ben, harminc éve hagyta itt a földi világot, az esemény azért is időszerű, mert hét éve nem jelent meg itthon Bukowski-kötet. Buk különös, züllött és szenzációsan humoros világához Pritz Péter, a „megveszekedetten lelkes” fordító, Prieger Zsolt, a beavatott kultúrharcos, az Anima Sound System alapítója és Nagy Katica, az ország egyik legtehetségesebb színésznője, a Semmelweis című film főszereplője és kétségtelenül a város egyik legszebb nője juttatta közelebb a nagyérdeműt.

A felolvasásokkal színesített szórakoztató és jó gondolatmenetű társalgás hamar felfedte, hogy Pritz Péter nem csak lelkes rajongó, és nem csupán „Bukowski magyar hangja” (már több mint 20 éve), hanem ennél sokkal több. Az első találkozástól, amely egy Magyar Narancs hátoldalán olvasott részlet volt, a megismerés utáni olthatatlan szomjon át, amely az Amerikai Követség könyvtárába, sőt Los Angelesbe vezette, a rácsodálkozásig, hogy Bukowski úgy látta az életet, ahogy mi nem merjük látni, sokat megtudhattunk a fordító személyes motivációiról. Bepillantást engedett műfordítói műhelyébe is, mesélt a fordítás (szóhasználat, nyelvi eszköztár) nehézségeiről, fogásairól, Buk írásainak szellemiségéről, az azokból kitűnő sokszínű írói attitűdről és arról, hogy lehet valakiért évtizedeken át gyermekien rajongani. „Helyenként abszurd, másutt szürreális, néha sci-fi-be illő, szórakoztató, ugyanakkor elszomorító. Több oldalról, több fénytörésben láttatja a világot. Van egy állandó „kívülállói” hangvétele, ugyanakkor költőként is egész más, mint novellistaként vagy regényíróként. Érezhetően ez játék számára, szinte teszteli az olvasót, hogy meddig mehet el nála, szereti feszíteni a húrokat. Fantasztikus és lefegyverző, ahogy a valóság egy-egy elemét nagyon intenzíven, kísérleti, de mégis nagyon egyszerű módon mutatja be. Ha az ember túllát a nyersességén, akkor nagyon komoly mélységeket, érzelmeket talál” – ilyen tapasztalatokkal gazdagodhattunk.

Felmerült az örök kérdés is: mi halhatatlanságának titka? A „vén kujon”, aki az írás–pia–nők szentháromságában találta meg a hétköznapok értelmét, kívülállóként ráért az életet boncolgatni, és közben soha nem beszélt mellé. Szemünkbe vágja az igazságot, ezért mindig emlékezni fogunk rá. De a nyomornegyedek, a külvárosok, a lecsúszottak és a kitaszítottak krónikásának nyers és kíméletlenül őszinte sorain átsejlik a tisztaság, a szépség, éppúgy, mint amikor az igazság fáj, de mégis tudunk nevetni a nyomorunkon. „Csak a bátrak tudnak stílusosak maradni a teljes reménytelenségben.” Illúzióktól mentesen szemléli a körülötte kavargó nyomorúságos világot. Bukowski stílusát minden művében alapvető közvetlenség, nyílt szókimondás, kíméletlen őszinteség és fanyar humor jellemzi.

Bukowskit a magyar olvasók elsősorban prózaíróként ismerik (regényei a Ponyva, a Posta, a Nők, a Tótumfaktum, a Hollywood, A kezdő), több mint ezer verset írt, amelyek egy része Macskák címmel 2017-ben jelent meg magyarul. Az író művei a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálhatók.

Pritz Péter elárulta, hogy eredetileg a Tales of Ordinary Madness (Mesék a hétköznapi őrületről) című művét kezdte fordítani, amikor megtudta, hogy tulajdonképpen kétszer harminc novellát tartalmazó gyűjteményről van szó. Az első része A város legszebb nője, a második pedig a Tales of Ordinary Madness, amelynek kiadását jövőre tervezi a fordító-kiadó.

A vén kujon 1983-ban kiadott A város legszebb nője című novelláskötete a Troubadour Books Kiadó és fiókkiadója, a Vörösbegy Könyvek gondozásában jelent meg. A kiadó tervei szerint tovább folytatja a Charles Bukowski életművével kapcsolatban húsz éve megkezdett munkát a már nem beszerezhető és még soha ki nem adott kötetek megjelentetésével.

Az est folyamán a Bukowski-élményt Nagy Katica hangján is befogadhattuk. A színésznőt korábban arról kérdeztük, hogy Bukowski-rajongónak tartja-e magát.

SzaSzi
Fotók: Pozsgai Krisztina