Tavaly novemberben, a 22. Győri Könyvszalonon volt első kiadásra került könyve, a Lányregény bemutatója. Milyen visszajelzések érkeztek azóta róla?

Meglepően biztató az első regényem fogadtatása, sok pozitív visszajelzést kaptam azoktól, akik már olvasták. Az egyik legérdekesebb mind közül, hogy – bár eredetileg ifjúsági, azon belül is fiatal felnőtt (young adult, new adult) kategóriába soroltuk a könyvemet – az idősebb korosztály is szórakoztatónak és „letehetetlennek” találta a huszonéves barátnők történetét.

Gyakorlatilag gyerekkora óta „foglalkozik” írással, lírával és prózával egyaránt: a Magyar Író Akadémia szemináriumára járt, a Péterfy Akadémia képzésén pedig tovább fejlesztette magát. De mielőtt a prózáról kérdezném, kíváncsi vagyok, hogy áll a versekkel?

Nagyon szeretem a költészetet, a középiskolában én is lelkesen írtam verseket, jobbakat, rosszabbakat, de úgy gondolom, hogy a versírás egy külön műfaj, és egyelőre nem képeztem magam tovább ezen a téren annyira, hogy publikáljak is. Sok tehetséges kortárs költőnk van, és szívesen inspirálódom általuk egyszerű műkedvelőként.

2021-ben különdíjat kapott Kék órakor, toronyiránt című novellájával, elbeszélései mostanában a Felhő Café online irodalmi folyóiratban jelennek meg. Kettőt közülük sikerült is elolvasnom (A terv, A másik oldal), amelyekből nekem az szűrődött le, hogy egyrészt a hétköznapi élethelyzetek foglalkoztatják, másrészt pedig a dolgok változásai, megváltozásai – méghozzá saját cselekedeteinknek köszönhetően. Hogyha változást szeretnénk, nekünk kell tennünk érte. Mennyire éli így a saját életét?

Nagyon szeretem a hétköznapokat, és a hétköznapokban is benne vannak az apró csodák, lehetőségek. Hiszem, hogy magunk formáljuk a sorsunkat egy pontig, majd az élet hozzáteszi a maga részét. Ekkor viszont esélyünk nyílik olyan változtatásra, szintugrásra, amit magunktól nem biztos, hogy meg mernénk lépni. A szereplőimmel is ez történik általában, kénytelenek lesznek megmérettetni magukat. Aztán vagy sikerül nekik, vagy nem. De az, hogy egyáltalán megpróbálják, már önmagában siker.

A tavaly megjelent Lányregény – elmondása szerint – 20 éve érlelődött, és gyakorlatilag saját kiadót alapított a megjelentetésére. A történet témája rendkívül aktuális a mai fiatal nők társas kapcsolatait és tág értelemben vett „egzisztenciális állapotát” tekintve, rengeteg aktuális kérdést jár körül ezen a téren. Mennyire tekinthető „elveszett” generációnak a huszonéves főhős, Maja és kortársai, mennyire „elveszett” maga a körülöttük létező világ, amelyben boldogulni kényszerülnek?

Nem gondolom, hogy elveszettek, csak egészen más kihívásaik vannak, mint az idősebbeknek. Utóbbiak többnyire a nagykönyvben megírt mintát követték egy kiszámíthatóbb világban, nem kellett percenként megkérdőjelezniük, hogy jól élik-e az életüket. A világ felgyorsult, elég megvizsgálnunk az utóbbi öt év történéseit, szinte folyamatosan alkalmazkodnunk kell a változáshoz, kevés stabil pont akad, amely iránymutatóként szolgálhat, ugyanakkor ez egyfajta szabadság is. Hogy nem muszáj követni a bevált sémát, és valószínűleg csak utólag, visszatekintve válik láthatóvá, hogy végig jó úton haladtunk az életünk során. Nem véletlenül vagyunk ott, ahol vagyunk. Ott vagyunk, ahol dolgunk van, ahol meg kell tapasztalnunk valamit, amely szükséges a fejlődésünkhöz, még ha ez nem is mindig kellemes.

A könyv belső borítójára került, történetből kiragadott párbeszédben felmerül a folyamatos „B” tervek kérdése, amelyre ez a válasz érkezik: „Maradjunk az eredeti tervnél, csak másodszorra csináld jobban. Vagy harmadszorra.” Ez a magabiztos, pozitív értelemben vett makacs eltökéltség lehet üzenet az olvasónak is?

Az élet inkább maratonfutás, mint sprint, manapság mégis a gyors és látványos sikerekre ösztönöz minket minden. Pedig kellenek a kudarcok, a legyőzendő akadályok, hogy fejlődjünk, tapasztaljunk. Ha kitűzünk egy célt, érdemes tudatosítanunk: sok időt és energiát fogunk rászánni arra, hogy elérjük, és nem szabad az első nehézségnél feladni. Számomra a B terv csak egy biztosíték arra az esetre, ha valamiért mégsem sikerül az eredeti elképzelést megvalósítani. De amíg ez nem derül ki egyértelműen, a valós vágyaink élvezzék az elsőbbséget minden körülménytől függetlenül.

A Lányregénynek (talán) szimbolikus keretét, kulisszáját egy kezdetben sokadrendűként elhanyagolt, majd a történet végére megújult-megszépült könyvtár adja. Ön milyen „viszonyban” áll a győri könyvtárral?

Mindig is szerettem a könyvtárakat. Kilenc-tíz évesen az adyvárosi Gyermekkönyvtárba jártam, és nem mindig sikerült időben visszavinnem a könyvet, így gyakran kaptam felszólító levelet – ezt egy történetszálként felhasználtam a Lányregényben is. Főiskolásként a Kisfaludy Károly Könyvtárból kölcsönöztem ki a kötelező szakirodalmat, aztán hosszú szünet következett a munkám miatt. Két éve iratkoztam be újra, pusztán kedvtelésből. Az utóbbi tíz évben komoly fejlesztés és digitalizáció történt, pedig még emlékszem a régi cédulakatalógusra a fából készült fiókokkal. Most, ha valahol olvasok egy érdekes, korábbi kiadású könyvről, először a könyvtár telefonos applikációjában ellenőrzöm, megtalálható-e a gyűjteményben. És amikor benézek a könyvtárba, általában négy-öt könyvvel a hónom alatt távozom, a hosszabbítás, előjegyzés is jóval egyszerűbb már. Emellett sok író-olvasó találkozón veszek részt nézőként, éppen ezért megtisztelő a regényemről beszélgetni ugyanabban a székben, ahol megannyi neves író ült már előttem.

Második regényéről, a készülő Tündérmeséről elárulható már valami az olvasóknak?

Még főiskolás koromból származik az eredeti ötlet, vagyis régebbről, mint a Lányregény. A szereplők nagy részét meghagytam, a történet viszont rengeteget formálódott az évek során. Mesének szánom, valahol a mágikus realizmus határán, a huszadik század végének hangulatában. Három generációról szól, nőkről és lányaikról, akik egy fedél alatt élnek egy világvégi kisvárosban, ahol egy kicsit megállt az idő, és ahol végső soron mindenki ugyanazt akarja: hogy végre boldog legyen. Bármi áron.

Görcs Annamari Lányregény című könyve kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szilvási Krisztián
Fotók: Pomaranski Luca, Pozsgai Krisztina (a könyvbemutatón)

Fotógaléria: Görcs Annamari: Lányregény

Pomaranski Luca és Pozsgai Krisztina fotói

5 kép