„Biztos vagyok abban, hogy aki vonzódik a hegyekhez, öntudatlanul is saját belső magaslatainak meghódítására vágyik – ahonnan aztán magát és a környező világot szemlélheti.” (Queen Frederica of The Hellenes: A Measure of Understanding – a részletet fordította: Perger Éva)

Friderika 1917. április 18-án született Blankenburgban (Szászország, Németország), és 1981. február 6-án hunyt el Madridban (Spanyolország). 1938-ban ment feleségül a görög trónörököshöz, és Pál 1947-es trónra lépésekor lett királynő. A katonai junta 1967-es hatalomátvétele után száműzetésben élt. Viktória királynő és II. Vilmos császár közvetlen leszármazottja volt. Tiszteletet vívott ki magának a háború alatt tanúsított bátorságáért, és a felszabadulást követő nehéz és instabil években a jóléti munkában tett odaadó erőfeszítéseiért. 1971-ben jelent meg önéletrajza Measure of Understanding címmel.

„A Measure of Understanding számomra egy nagyon fontos könyvvé vált. Hiába készültem el szépen lassan a kijelölt részek fordításával, hiányérzet maradt bennem. Ezért hosszú kutatómunka után kiegészítettem az önéletrajz részleteit néhány kommentárral, és végül egy összefüggő esszé született belőle. Szeretném megmutatni ezt a különleges személyiséget a világnak, mert sokak számára példaképpé válhat” – mondta Perger Éva egy másfél évvel ezelőtti interjúnkban.

Azóta megjelent a tanulmány a Napút folyóirat Szívem, te Szívem II. című különszámában, Perger Évával az írásról és főszereplőjéről a királynő születésnapja kapcsán beszélgettünk.

Hogyan találtál rá erre a különleges emberre és az önéletírására?

Ajánlás révén. Még talán egyetemista voltam, amikor Buji Ferenc mesélt egy újkori görög királynőről, aki az uralkodás és a családi élet mellett komolyan foglalkozott atomfizikával, ami azért elég szokatlan hobbi ahhoz, hogy ne feledkezzen meg róla az ember. Ráadásul Friderikát nemcsak a tudomány érdekelte, hanem kutatásai hatására komoly belső átalakuláson is keresztülment. Többször járt Indiában, ahol mesterre talált, és a fiatalabbik lánya, aki még ma is él, a szellemi gyakorlás terén édesanyja nyomdokaiba lépett. Ennyi emlékem maradt az első „találkozásunkról”, és ugyan már akkor is különlegesnek tartottam Friderika életútját, akkoriban mégsem vettem a fáradságot, hogy alaposabban utánajárjak.

Viszont úgy tűnik, valahol mélyen azért mégiscsak elraktároztam az alakját, és ő jó érzékkel akkor kopogtatott be hozzám újra, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Már nem tudom pontosan, hogyan és miért, de éppen a kisfiam születése előtt nem sokkal jutott újra eszembe a királynő, és nem hagyott nyugodni. Ekkor már viszont lépéseket is tettem annak érdekében, hogy jobban megismerjem, így megrendeltem az önéletrajzát. A könyv pár nappal a szülés előtt érkezett meg, és annak az időszaknak az egyik legmeghatározóbb olvasmánya lett, olyannyira, hogy Friderika egyfajta megtartó erővé, lelki-szellemi példaképemmé és mentorommá vált.

Hogyan született a Szemben a felkelő Nappal című tanulmányod?

Lassan haladtam a könyvvel, mivel magyar fordítás híján angolul olvastam. Fejezetről fejezetre nőtt a rokonszenvem a királynő iránt. Miután végeztem az önéletrajzzal, elhatároztam, hogy néhány részletet lefordítok belőle, hogy teljes mélységében megértsem a kiválasztott részeket, illetve hogy mások is megismerhessék ezt a nem mindennapi embert. Kezdeti terveim szerint az Ars Naturae folyóiratban szerettem volna megjelentetni egy olyan válogatást, amely Friderika természetszeretetét mutatta volna be – de aztán a terv túlnőtt önmagán. Egyre több szöveget fordítottam le, és nem kizárólag a természettel való kapcsolatáról, hanem sorsának legfontosabb mérföldköveiről, és arról a hatalmas fejlődési ívről, amelyet földi életének 63 éve alatt bejárt.

Azonban a fordított részletek magyarázatra szorultak ahhoz, hogy Friderika különleges személye igazán kirajzolódhasson, így kénytelen voltam az ő szavaihoz némi összekötő szöveget írni. Ehhez rengeteg kutatásra volt szükség, és mivel akkoriban sem energiában, sem békés szabadidőben nem bővelkedtem, lassan haladtam az információgyűjtéssel és az írással. Mégsem bántam meg, hogy sok-sok éjszakát nem alvással, hanem virrasztással töltöttem, mert a Friderikától tanultak egy más szempontból életmentőnek bizonyultak számomra, és erre a belső erőre és éberségre legalább olyan nagy szükségem volt, mint amennyire a fizikai pihenésre lett volna.

Mi számodra a legértékesebb az ő példájában? Találtál közös pontokat, amelyekben magadra ismertél?

Igen, találtam. Ha elég kulcsszavakat kiemelnem, akkor ezek jutnak elsőként eszembe: a természettel, különösképpen a fénnyel való bensőséges viszonya, az erős önreflexió és az önfejlesztés igénye, az intenzív szellemi érdeklődés, a honvágy érzése (az írás születése idején Friderikához hasonlóan külföldön éltem), a szépség szeretete, a hétköznapok megemelésének szándéka, és törekvés a belső összhang állapotára.

Ha pedig egy történeten keresztül kellene párhuzamot vonnom, azt a vadvirágos gyermekkori élményét emelném ki, amely a fordításban is olvasható, mert az döbbenetesen hasonlított egy saját gyerekkori emlékemhez. Mindketten nagyon korán megsejtettük, hogy ez a világ csak visszfénye valaminek, és onnantól – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – mindketten azt a Fényt kerestük-keressük, amelynek a békéjében akkor és ott egy pillanatra részesültünk.

„A háború alatt egy álom újra és újra visszarepített Ausztriába: vadvirágok ölelésében feküdtem a régi kedves kertben. Erős vágyakozás fogott el gyermekkorom és az álombeli helyszín otthonossága után, és amikor a háború véget ért és visszatérhettem szülőföldemre, első utam oda vezetett. Ültem a virágok közt és azon tűnődtem, vajon miért éppen ezt a helyet idézte fel olyan gyakran az álom. Csak évekkel később hasított belém a felismerés: nem a kert, a virágok vagy a gyerekkorom után volt honvágyam. Egy élményre sóvárogtam, amit még gyerekként éltem át. Nem voltam több hat- vagy hétévesnél, de határozottan emlékszem, hogy pontosan ott, abban a kertben, a vadvirágok között hirtelen végtelen nyugalom kerített hatalmába. Megszűnt létezni minden hang, a virágok, a kert, még én magam is – csak a tiszta tudatosság maradt…
Az álombeli virágok emlékeztetni próbáltak a nagy Láthatatlanra, amelyben ők nyílnak és mindenki más létezik.” (Measure of Understanding – részlet)

De talán épp az a legértékesebb számomra Friderika példájában, amiben nem hasonlítunk egymásra. Hiszen főleg azok a tulajdonságai és képességei ösztönöznek, amelyek bennem fejlesztésre szorulnak. Nagyon magas szinten tudta összehangolni és működtetni az élete különböző területeit – ez számomra egyelőre csak egy vágyálom.

Hihetetlen a királyné elszánt önállósága, amellyel nemcsak kiemelte magát mély életválságából, hanem azután képes volt saját stabilizálása révén egész környezetére is óriási hatást gyakorolni. Friderika azt tartotta a saját küldetésének, hogy megtalálja a lét mélyebb értelmét, és megtanuljon aszerint is élni. A tudásnak és az életnek ezt az egységét kevesen képesek megvalósítani. Jó volna, hozzá hasonlóan ezen kevesek közé tartozni. Ehhez a hol fellángoló, hol derékba törő törekvésemhez is mindig új lendületet ad a királynő személye.

Szinte meseszerű volt Friderika szerelmi házassága Pál görög herceggel. Hogyan találkozott e két különleges ember, akik azután életük végéig, s talán még azon túl is megőrizték odaadó érzelmeiket egymás iránt?

Friderika gyerekkora óta ismerte Pált, és már akkor felnézett a nála tizenhat évvel idősebb fiatalemberre. Szerette volna felhívni magára a figyelmét. Nyolc évvel később találkoztak újra Firenzében – ahol a lány akkoriban tanult –, és onnantól kezdve egymás életének részeivé váltak. Nagyokat sétáltak és főleg rengeteget beszélgettek – míg végül lánykérés nem lett a dologból. Friderika édesapja ellenezte lánya túl korai házasságát, így két év várakozási időt szabott ki az esküvőig, amit végül Athénban tartottak meg. Huszonhat évnyi házasságuk alatt sok történelmi és magánéleti nehézséggel kellett megküzdeniük, de mindvégig valódi társai maradtak egymásnak.

Mit emelnél ki Friderika jellemével kapcsolatban, ami segítette helytállását a történelem viharaiban, amelyek gyakran elválasztották szeretett férjétől, Páltól?

A humorát, a komolyságát és az újrakezdési képességét. Friderika bármivel is foglalkozott, azt komolyan tette. Semmihez sem viszonyult „langyosan”. Mély érdeklődéssel és nagy energiával fordult az emberek és a világ jelenségei felé, tüzet tudott ébreszteni magában és a környezetében is. A komolyság viszont nem merevedett nála pózzá, mert humorát és játékosságát is megőrizte, amire nagy szüksége volt ahhoz, hogy a nehéz helyzetekben ne törjön össze. A fák is úgy élik túl a vihart, hogy – bár a törzsük erős és mozdulatlan – a lombjuk azért hajladozik a szélben. Ez a rugalmasság segítette őt abban is, hogy mindig képes legyen levetni a már „elöregedett bőreit”, és időről időre megújuljon.

„Az uralkodás teherré vált. A folyamatosan körülöttünk hömpölygő emberáradat egyre inkább a vágyott magány felé sodort, és úgy éreztem, hogy senkinek nincs mit adnom többé. Csak nagyon kevés barátom tudott erről a komoly krízisről, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy kifelé is mutassam. Az ország királynője voltam, feladataimat nem hanyagolhattam el. Néha azt hiszem, talán túlságosan eggyé váltam népemmel és szenvedéseivel, ezért a polgárháború Görögországgal együtt engem is szétszaggatott.” (Measure of Understanding – részlet)

Szerinted milyen lényeges jellemzője van egy igazi arisztokratának, akit nem csak származása tesz azzá?

A külső-belső nemesség lényege talán a tartás. Hogy semmilyen körülmények között (mert hát a nemességre is rendesen rájárt a rúd bizonyos időszakokban) nem engeded el magad. Erre nekem nagyon jó példa Wass Albert Elvész a nyom című regényének egyik szereplője, a herceg, aki – miután kisemmizték – emelt fővel megmaradt éppen annak a felelősségteljes embernek, aki előtte volt. Még azokkal szemben is, akik a vesztét akarták. Ha belegondolunk a „méltóságos” vagy a német „Hoheit” szó eredetébe, pont ez az emberi „emelkedettség” és jellemesség fedezhető fel bennük. Ahogy magában a nemes kifejezésben is.

Mi adhat tartást az embernek szerinted?

A Friderika által is tanulmányozott advaita védánta tanítások szerint az emberi lét nem adottság, hanem lehetőség – lehetőség a tökéletesedésre, a megszabadulásra. Ezzel a lehetőséggel élni kötelesség, és aki ezt elmulasztja, az élete legfontosabb feladatát veszi semmibe. Ilyen értelemben is lehet valaki arisztokrata: hogy a rábízott „tálentumokat” nem elherdálja, hanem jól felhasználva azokat mások és a saját maga javára fordítja. Friderika is ilyen törekvő volt. Nemcsak a népe, hanem maga fölött is megtanult uralkodni.

Miért nevezte őt „atomkirálynőnek” a Times Magazine?

A második világháború és az azt követő véres görög polgárháború után Friderika mély személyes krízisbe zuhant. Ebből az állapotból kereste a kiutat, és miután sem a vallás, sem a pszichológia körén belül nem talált kielégítő válaszokat, ismét saját maga taposta ki a számára megfelelő ösvényt. Atomfizikai tanulmányokba kezdett, hogy megérthesse a világ működésének nagy törvényszerűségeit. Az önképzés mellett nemzetközi kurzusokon, illetve magánórákon vett részt, később pedig felkereste a kvantummechanika legnevesebb szaktekintélyeit. Kapcsolatban állt például a Nobel-díjas Werner Heisenberggel, és az amerikai atombombaprogram vezetőjével, Robert Oppenheimerrel, aki nagyra becsülte a királynő érdeklődését és tudását. Friderika szorgalmazására jött létre az első görögországi nukleáris kutatóközpont, melyet az Amerikai Egyesült Államokban tett tanulmányi útja után szervezett meg.

Az atomfizika önmagában véve sem egy megszokott felnőttkori „hobbi”, de talán még különlegesebb az a mód, ahogy Friderika a tudományhoz közelített: a megszerzett tudásra nem puszta elméleti ismeretként tekintett, hanem a tanulmányai alatt születő felismeréseket kiterjesztette egész életére; párhuzamokat vont a fizika törvényszerűségei és az emberi létezés között. Ahogy egyre beljebb hatolt az anyagi világ rejtelmeibe, úgy bontotta egyre apróbb részekre saját személyiségének alkotóelemeit. Az atomfizika révén akarta megtalálni azt az összetevőt, amely örök a változó univerzumban – és úgy gondolta, hogyha ez sikerül, akkor ugyanezt az állandót megtalálja saját magában is. Viselkedésének, megszokott reakcióinak minden parányi mozzanatát analizálta, és végül a szisztematikus önvizsgálat és a tudomány mentén rátalált a keresett tényezőre, amelyet a fizika energiának hív, a különböző vallások pedig különböző istennevekkel jelölnek. De a sokféle elnevezés mögött valójában ugyanarról a mindent átható, mindenütt – így az emberben is – jelen lévő és munkáló láthatatlan erőről van szó.

Hogyan került kapcsolatba Friderika a hinduizmussal és a meditációval?

Rendhagyó módon az atomfizika jelentette a kiutat a személyes válságából, és kutatásai során ismerte fel azt az – általa „Láthatatlannak” nevezett – sérthetetlen erőt, amely a látszat hullámzó felszíne alatt mindenben és mindenkiben közös. Bizonyossá vált számára egy olyan örök „létezési állandó”, amelyet nem befolyásolnak az élet szüntelen és elkerülhetetlen változásai.

„Na de mihez kezdjek ezzel a tudással, ha nem alkalmazom?” – teszi fel könyvében az egyik legfontosabb, egész további életét meghatározó kérdését Friderika. A tudás alkalmazásában a tudomány már nem lehetett segítségére: a kvantummechanika hatásköre itt véget ért, mert fizikán túli területre lépett. Bezárult mögötte egy kapu, de ezzel együtt meg is nyílt előtte egy új: a metafizika világa.

Sok más keresőhöz hasonlóan ő is Indiában folytatta útját. Az egyik legnagyobb 20. századi bölcs, Ramana Maharsi ásramjának légköre mélyen megérintette. Mahádévan professzornak, a madrászi egyetem filozófiatanárának segítségével elmélyedt a hinduizmus, főként az advaita védánta tanaiban. Friderika a professzor közvetítésével találta meg mesterét is Csandraszékaréndra Szaraszvati, a káncsipurami monostor vezetőjének személyében. Mestere irányításával gyakorlatra váltotta a korábbi elméletet, és megkezdte az önátalakítás praxisát. A rendszeres meditáció mellett az élet minden területére kiterjedő éberség volt segítségére abban, hogy észrevegye és korrigálja személyisége árnyoldalait.

Az ő átalakulása egész környezetére hatással volt. Az egykor őt segítő tudósok közül is többeket megérintett a hinduizmus, közülük például Carl Friedrich von Weizsäcker szintén rendszeresen meditálni kezdett. A királynő családjával is megosztotta fontos felismeréseit, együtt is jártak Indiában, Iréne lánya pedig később maga is komoly gyakorló lett. Úgy is lehetne mondani, hogy a személyiségfejlesztés helyett éppen hogy intenzív „személyiségleépítést” végzett, hogy egyéni hajlamainak korlátai helyett a Láthatatlan Erő végtelen fénye határozza meg életét.

Mit jelentett Friderika számára a Nap, amely költői szépségű esszéd címében is helyet kapott?

A Láthatatlan Erő legtisztább fizikai megnyilvánulását. Ahogy a felhők eltakarják a Napot, úgy fátyolozzák el előlünk folyton változó gondolataink és érzelmeink azt az éltető fényt, amely lényünk mélyén pislákol. Ha sikerül eloszlatni a felhőket, hozzáférhetünk ehhez a kiapadhatatlan fényforráshoz. Friderika ezt a fényt kereste, s ennek legerősebb szimbóluma a Nap volt személyes életében. Legjobban úgy tudott elcsendesedni, ha a Napra összpontosított, és ez a belső mentális kép segített neki távol tartani minden más gondolatot. A nyugodt elmére pedig nagy vonzóerőt gyakorol a belső Nap ereje, és ha jól sikerül az elmélyedés, az elme eggyé válik ezzel a fénnyel, minden mást kioltva maga körül.

Szerinted hogyan lehetne újra a köztudatba hozni azokat a kiváló embereket, akik példaértékűen foglalkoztak saját népük sorsával, az igazság keresésével, az ember belső Valóságával?

Fontos kérdés, de nincs rá kész válaszom. Friderikával kapcsolatban már gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy első lépésként az önéletrajzát kellene magyarra fordítani, hogy itthon is szélesebb körben megismerhessék őt. Egy regényterv is motoszkál bennem, de a megírásáig, ami nyilván egy hosszabb folyamat, lehetne rövidebb fordításokat, esszéket közölni a királynőről. Persze kérdés, ez mennyire jutna el az emberekhez. Én nyilván az írás felől közelítek hozzá, de például filmet vagy színdarabot is el tudnék képzelni róla – a lényeg, hogy nagyon igényes, Friderika szellemiségével összhangban álló művek szülessenek.

Ha pedig nem kizárólag Friderikát nézzük, hanem a kérdésedben említett, hozzá hasonlóan figyelemre méltó embereket, róluk érdemes lenne mondjuk egy előadássorozatot vagy podcastot indítani. Az is sokat segítene, ha ilyen emberek legalább időnként szóba kerülnének a közoktatás lélekölő évei alatt – valószínűleg hasznosabb lenne, mint az a rengeteg „döglött” adat, amiből az égvilágon semmi nem épül be a személyiségünkbe. Az emberi történetek mindig sokkal erősebben hatnak, mint a csupasz tények, mert a történetekhez kapcsolódni tudunk, és csak az tud megérinteni és hatni ránk, amivel kapcsolatot érzünk.

„Egész életemben az Igazságot kerestem. Arra törekedtem, hogy olvassak a világtörténések lapjai közt, hogy megértsem, milyen feladatokat szánt nekem a Sors vagy egy magasabb Erő...

Életem királynőként csakis külsőségeiben tért el a többi emberétől, belsőleg semmiben: akárcsak ők, én is sírtam és nevettem, szerettem és szenvedtem. Néha a kétségbeesés peremén táncoltam, de mindig az volt a küldetésem, hogy megtaláljam az igazságot a lét mélyebb értelméről, és meg
is tanuljak aszerint élni. És ha sikerült megértenem és elérnem valamit, akkor azt szeretném megosztani minden keresővel – nekik ajánlom ezt a könyvet.” (Measure of Understanding – részlet)

Perger Éva a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Szabadúszó, írásait az Ars Naturae és szépirodalmi folyóiratok – Vigilia, Műhely, Életünk, Új Forrás, Szabolcs–Szatmár–Beregi Szemle – közölte. Esszéinek fő témája a természetben és a művészetben megnyilvánuló szépség, illetve régóta foglalkoztatja a honvágy kérdésköre. Önálló kötete, a Láthatatlan útjelzők, 2021-ben jelent meg. Az írás mellett a magyar néptánc is meghatározó az életében.

Szabados Éva

A Szemben a felkelő Nappal című, Friderika királynőről szóló írás itt található: naputonline.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.