„Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

Mi mindenben segíthet a versterápia? A költészet gyógyító erejét régóta ismeri az emberiség. Már i. e. 400-ban, Egyiptomban gyógymódként ajánlották az írást a betegeknek. Napjainkban a költészetet többek között a depresszió, a szorongás és az Alzheimer-kór kiegészítő terápiájaként alkalmazzák. De a haldoklás és a gyász folyamatában is komoly segítséget tud jelenteni, ahogy arról például a Mauzóleum című kötet 162. oldalán olvashatunk.

John Fox versterapeuta így ír Finding What You Didn’t Lose (Találd meg, amit el sem veszítettél, 1995) című könyvében: „Van valami végtelenül személyes és bensőséges a versalkotásban. Ez egy utazás a mélységeinkbe.”

Az ihletett alkotáson keresztül nemcsak a költő válik utazóvá, hanem az is, aki képes értő olvasóvá válni. Ez azért jelent kihívást számunkra, mert a vershez vissza kell lassulni. Elszoktunk attól a tempótól, amit a költészet vár el tőlünk. Valójában pedig közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk. Hiszen például a jambikus ritmus a szívünk lüktetését idézi. A felpörgetett modern világ eltávolított a saját lelkünk természetes ritmusától és nyelvezetétől, és éppen ez az, amit a versek által újra visszakaphatunk. Mindez nélkülözhetetlen a mentális, lelki és fizikai egészségünk helyreállításához, ahogyan ezt egyre több kutatás igazolja, főleg Nyugaton.

Az angolszász országokban, különösen az Egyesült Államokban nagyon komolyan veszik a versterápiát. Éppen mostanában zajlik egy ötnapos konferencia Washingtonban Konvergencia a szolidaritásban: a közösségek és az identitás elősegítése a versterápiával címmel.

A kutatások egyértelműen rámutatnak, hogy a versek olvasása és írása egyaránt jótékony hatású, mert mindkettő segíti, hogy tudatosan kapcsolódjunk az érzelmeinkhez és az érzékelésünkhöz. A versterápia lehetővé teszi az érzelmek feltárását és a pszichében megbúvó emlékek megragadását, mert amikor leírja őket az ember, hangot ad nekik. Ez az önfelfedezés folyamata, amely növelheti az öntudatosságot is.

A legjobb versek szívből íródnak, amikor valamivel kapcsolatban felfokozott érzelmeink vannak. Az írás segít tisztábban látni élethelyzeteinket és belső folyamatainkat, emellett az elengedés egyik szép formáját jelenti.

A művészet a traumatikus helyzetekben is komoly támogatást tud nyújtani. A polgárháború idején Walt Whitman költő a tábori kórházban ápolt sebesült katonáknak olvasott fel verseket a háború brutalitásáról a túlélésről és a bátorságról. D. H. Lawrence író szerint a költészet önmegértéshez vezet, és az írást a „betegségektől való megszabadulás” kiváló módjának nevezte.

1993-ban számos pszichológus amerikai kortárs költőkkel találkozott San Franciscóban a Versek hangosan elnevezésű szimpózium keretében. James Hillman volt a vezérszónok, aki egyenesen azt állította, hogy „a pszichoterápia a költészetben gyökerezik”.

A versterápia módszerei többféle irányba elágazhatnak. Például része lehet, hogy a fejlődni, gyógyulni vágyó elkezd naplót vezetni, és kiemeli a fontos bejegyzéseket. Megfigyeli, hogy hol „énekelnek” a szavak, hol jönnek felszínre olyan érzelmek, amelyeket érdemes megragadni.

Az ún. narratív költészet, amikor versben írunk le egy történetet. Jellemzője az ok és okozat tudatosítása: történt valami, és hogyan következett ebből egy másik esemény. A versírás folyamán a felszín mögé hatolhatunk, hiszen a mindennapi események átalakulnak, és mélyebb jelentést kapnak a szabályos, ritmikus, szimbolikus, metaforikus, képszerű nyelvhasználat révén.

Elena Aguilar író és coach egyik 2013-as blogbejegyzésében, amely az Edutopia oldalán jelent meg, kiemeli a költészet közösségépítő hatását. Emiatt az iskolákban is nagyon fontos a szerepe. Például év elején, amikor a tanulók még nem ismerik egymást, és a tanár is új a számukra, az osztály tagjai hozhatnak egy-egy verset, amely kifejezi, hogy kik ők, honnan érkeztek, és mit hoznak magukkal. A költészet szimbolikus nyelven keresztül teszi lehetővé olyan élmények és érzések megosztását, amelyeket a diákok másképp nem tudnának vagy nem akarnának szavakba önteni. A vers játékossága azt is megengedi, hogy megszegjék a mindennapi nyelv szabályait, és ez szintén segíti az oldottabb önkifejezést. A költészet hidat ver a gyerekek és a felnőttek között is, elősegíti a szociális és érzelmi tanulást.

Emellett pedig hatalmas szerepe lehet abban, hogy beszélgetni tudjunk az élet nagy kérdéseiről – a bánatokról és örömekről, a halálról, a lélekről, a szenvedésről és az átalakulásról.

Szabados Éva

Forrás: psychologytoday.com, hirmagazin.sulinet.hu, poetrytherapy.org, magyar-irodalom.elte.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.