„Az emberi lét egyik főalakjáról van szó. E lény származásának egyik fele az örvény mámora. A lény származásának másik fele a hatalmi őrület legyőzése és megfékezése…” (Hamvas Béla: Arlecchino)

A bolond nagyon ősi szimbólum, paradox alakja végigvonul az emberiség történelmén. Eredete messzire nyúlik, például a görög mitológiában, Dionüszosz szimbolikájában, illetve a Szaturnáliákban és a későbbi karneváli hagyományokban is felfedezhető. A modern ember számára az ironikus tudat megtestesítője, a valóság másik arca.

Bármilyen nevetséges vagy félelmet keltő abnormalitás kapcsolódhat a személyéhez. Az udvari bolondok éles elméjükkel, sziporkázó humorukkal nagyon fontos szerepet töltöttek be az uralkodói udvarokban. Az őrültekhez és a gyermekekhez hasonlóan mindig igazat mondtak, vagy éppen görbe tükröt tartottak. Ezt csakis humorba ágyazva tehették meg, hogy túl is éljék rendhagyó tevékenységüket.

A bolond figurája az ártatlanság mellett a melankólia jelképe is. A legmagasabb világi hatalom, a király ellentétpárja. Míg a király a törvény és rend erőit szimbolizálja, a bolond a káoszt. Innen ered a bolond hatalma: azt tehet és mondhat, ami neki tetszik. Szüntelenül harcol a király által képviselt anyagi világgal.

A bolondünnepeknek, a szaturnáliáknak külön mitikus tér felel meg: a visszájára fordított bolondország (karnevál). A normális rend megfordítása a tudattalanba, a hajdani ártatlanságba való visszatérést is kifejezi.

A tarot számozatlan lapja, a Bolond, szivárványon álló figurát ábrázol, kezében vándorbottal. Ő a nagy utazó, az abszolút zérus; minden belőle keletkezik és belé tér vissza, ő a káosz és az újjászületés.

„Miért áll a tarot-beavatás csúcsán a bolond? Miért nincs jele, nincs száma, nincs betűje? Miért áll játékon kívül és mégis, mégis, miért a legerősebb, erősebb, mint a király, vagy a sors, vagy a halál? Mert a beavatásnak bolond-fokát, a huszonkettediket, csak az az ember éri el, aki nem fél többé. Attól sem, hogy éhen hal, attól sem, hogy elhagyják, vagy megalázzák, vagy kinevetik, vagy kínozzák, vagy bezárják, vagy agyonütik. Semmi tisztelet nincsen benne a talárok és az érdemrendek és a sok pénz iránt. A bolond nem fél a szidástól és az álmoktól, a kísértetektől és a falragaszoktól és a töltött fegyverektől és nem fél attól, hogy korábban fog meghalni, mint amikor annak ideje amúgy is elkövetkezik. A tarot-beavatás legfelsőbb foka az a bolond, akit nem lehet többé semmivel megijeszteni. És Arlequin azért nem fél, mert, mint Powys mondja, a pantagrueli gyermek, aki az élet édes mámorát szégyen és reszketés nélkül élvezi, abban nem hagyja magát megzavarni… Boldogok, akik szegények s ezért igényük van a szellemre, akik éhezik és szomjazzák a szellemet. 
…
A szellem a világ világossága, az a világosság, amely úgy nyilatkozik meg, mint félelemtelenség, mint gondtalanság, mint bizalom, mint szeretet, mint gyermeki kedély.”

A bolondok a római kortól a középkoron át változatos közönséget szórakoztattak dalokkal, zenével, mesemondással, szatírákkal, komédiával vagy akár zsonglőrködéssel és akrobatikával. Változatos szerepet játszottak az arisztokrata háztartásokban.

„Ez persze a sikeres bolond nagy titka – hogy egyáltalán nem bolond.” (Isaac Asimov: Útmutató Shakespeare-hez)

Shakespeare, a reneszánsz zseni nemcsak kölcsönzött a sokoldalú bolondhagyományból, hanem jelentősen hozzájárult annak újragondolásához is. Bolondja – összhangban a színházról alkotott forradalmi elképzeléseivel – összetett karakterré vált, aki képes volt fontosabb kérdésekre is rávilágítani, a szerelem, a lelki zűrzavar, a személyes identitás és még számtalan más, felbukkanó témával foglalkozni. Emellett a bolond több művében a játék és a valóság közötti határokat feszegeti.

A bolond egy fokkal még a végső emberi szenvedést is képes meghaladni. A Lear királyban a címszereplő maga válik bolonddá, amikor szenvedése az emberi méreteken túlnő, és a Bolond figurája ettől kezdve eltűnik a darabból.

„A bolond a becsvágyon kívül áll. Megtanulta Timontól az átkokat, hogy ezen a világon minden görbe, csak a gazság egyenes. De a bolond nem toporzékol. A bolond a hatalmi őrületen kívül áll. A történeten kívül. Pótolhatatlan ember. Páratlan ember. Az öreg Lear tudja, és egy percig se tudna meglenni nélküle. Amikor nincs ott, azonnal felkiált: Hol a bolondom? Hol az én legénykém? Hej, mintha aludna a világ! Az öreg Lear tudja, hogy nincs nagyobb biztosság, mint olyan ember közelében lenni, aki nemcsak hogy nem akar a trónusra ülni, hanem hahotázik azokon, akik a trónus felé loholnak. „Itt a bohóc, itt a kincs”, mondja Goethe. Itt a nagy rejtett kincs, a bálványon való nevetés és a bálványimádókon…” (Hamvas Béla)

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, magyarhalasz.files.wordpress.com, halasizsolt.hu, vigilia.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Bepillantás a szimbólumok világába
2. rész: Álarc vagy maszk?
3. rész: Lótusz – a halhatatlanság ígérete
4. rész: A híd – két világ határán