Makropaedia – a könyv kortárs olvasata címmel rendeznek kiállítást a debreceni Református Kollégiumban
A Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűjteményei és a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ együttműködésének első eredményeként Makropaedia – a könyv kortárs olvasata címmel rendeznek kiállítást a kollégium klasszicista teremkönyvtárában április 19. és november 2. között.
Fekete Károly tiszántúli református püspök a helyszínen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a reformáció felfedezte a könyvet mint „vivőeszközt”, a 21. század technikai lehetőségei pedig új utakat jelentenek. A püspök szerint különleges hangulata lesz, hogy a régi enteriőrt modern művekkel töltik meg kortárs művészek, és az első ilyen jellegű kiállítást akár több is követheti. Fekete Károly üdvözölte az egyházi intézmény és a modern művészeti központ együttműködését. Hasonló kapcsolatot már korábban kialakítottak a Pannonhalmi Főapátsággal, amelynek komoly tapasztalatai vannak a kortárs művészetekkel való együttműködésben.
Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere jelezte: a város kulturális identitásának meghatározó eleme a könyv, az irodalom, a református műveltség évszázados jelenlétének okán is. A könyv a tudás, az információátadás fontos eszköze, Debrecen az ország könyvtörténetének és könyviparának fellegvára – mutatott rá. Az együttműködés és a tervezett kiállítás kapcsán Vizi Katalin, a Modem igazgatója kiemelte: intézményük 2018-ban indította el pályakezdő képzőművészekre és kurátorokra összpontosító pályázatsorozatát, ehhez kapcsolódik a Makropaedia című tárlat.
Kincses Gergő, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatója és Zachar Veronika, a METU és a MOME művészetmenedzsment és kurátor szakos hallgatója a magyar képzőművészet induló nemzedékét felkaroló kiállításrendezői pályázaton nyertek lehetőséget arra, hogy megvalósítsák kurátori koncepciójukat az ország legrégebb óta folyamatosan működő iskolájának híres bibliotékájában – mondta. Hozzátette: a Makropaedia egy régi és új könyvekből, könyvalapú konceptuális művekből és más, a könyvekre alapozott kultúránkat feldolgozó műalkotásokból rendezett kiállítás, amely azoknak szól, akik ma olvasnak.
A kiállítás rendezői arra tesznek kísérletet, hogy megmutassák azokat a szerepeket, amelyeket a könyv a Gutenberg által nyomtatott első Biblia kiadása óta eltelt lassan hatszáz évben betöltött. A könyv hosszú ideig az információközvetítés magától értetődő módja volt, amelynek a 20. században digitális médiumok váltak a vetélytársaivá. Az adattárolás és -közvetítés technológiáinak változása minden nemzedéket új lehetőségekkel és kihívásokkal szembesített.
Hogyan hatott a tudományra annak közvetítőeszközeként a könyv, miként gondolkodunk az oktatásról azóta, hogy a tankönyvek egyre nagyobb teret vesztenek az okoseszközökkel szemben, megtarthatjuk-e a könyves örökségünket a digitális bölcsészeti adatbázisok korában? A Makropaedia ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jár körül 17‒18. századból őrzött kötetek és a Debreceni Református Kollégium professzorai után fennmaradt tárgyi emlékek segítségével, valamint kortárs képzőművészek közreműködésével.
A kiállító művészek Asztalos Zsolt, Fábián Erika, Gerhes Gábor, Hegyvári Bernadett, Illés Andor Erazmus, Mézes Tünde Karolina, Pamuki-Balogh Viktória, Pataki Tibor, Pólya Zsombor, Richter Sára, Szíj Kamilla és Üveges Máté lesznek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI