Hogyan, honnan jött az életedbe, hogy képekkel (grafikai és optikai) fejezd ki önmagad?

Apám, aki jogász volt Kisvárdán, sokat foglalkozott, együtt rajzolgatott velem. Már gyerekként egészen jól rajzoltam. Ez elég biztatást adott nekem az élethez. Amikor első osztályos lettem, kaptam a szüleimtől egy csodálatos mesekönyvet, hogy az olvasást ne csak elsajátítsam, hanem meg is szeressem. Ez nemcsak az olvasást szerettette meg, hanem a világhoz való viszonyomat is meghatározta. Radnainé Bauer Erzsi festőművész írta és illusztrálta Mesék az erdőből címmel, megerősítette bennem a természet szeretetét. Olyan nagy hatással volt és van rám most is, hogy már idős emberként saját költségemen újra kiadtam, hogy megosszam a mostani gyerekekkel az általa nyújtott szépségeket. 2009-ben sikerült a Győri Könyvszalonon is bemutatnunk. A nyarakat egyébként Miskolcon töltöttem a nagyszüleimnél, sokat jártuk a Bükk erdeit, mindig is az erdőben éreztem magam a legjobban. Ide kötöm a képi világom eredetét.

Erdei séta (Csáky Anna fotója, 2020. október 24.)

Hogyan indult el és alakult aztán a művészeti utad? Hogyan kerültél a műszaki pályára?

A gépipari technikumba apám küldött azzal, hogy „Fiam, ha nem vesznek fel egyetemre, legyen a kezedben egy biztos jövőt kínáló szakma!” Akkortájt került a kezembe a nagynénémnek egy albuma Hieronymus Bosch festményeivel, amelybe én belefeledkeztem. Azóta érdekel igazán a művészet, és később is kihatott arra, amit én csináltam. Szerencsére értelmiségi, vagy ahogy akkor mondták, „egyéb” származásom ellenére bekerültem az egyetemre (a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépgyártó mérnök szakára), és a tanulmányok mellett lehetőségem kínálkozott a művészetekkel való mélyebb megismerkedésre. Rajzkörökbe jártam (Barczi Pál, Zsignár István), ahol megtanultam, mit kell nézni egy műalkotáson, honnan lehet tudni, hogy az milyen színvonalat képvisel. Itt tanultam meg, hogy „A művészek tanulmányozzák a természetet, de nem mindig az a céljuk, hogy utánozzák, hanem hogy törvényszerűségeit megismerve, új, művészi formákat teremtsenek. A művész olykor átalakítja a természet formáit: hozzátesz vagy elvesz belőle, leegyszerűsíti, torzítja, felbontja, átrendezi, megváltoztatja őket.”

Festeni soha nem tudtam, de kialakítottam sajátos karikatúra stílusomat. Alkotásaimat többször kiállíthattam az egyetem aulájában, például gólyabálok alkalmával. Karikatúráim bekerültek az egyetem kétévenként megjelenő magazinjába, a Húzótüskébe is. Miskolcon akkor pezsgő kulturális élet folyt. Sokat jelentettek számomra a Miskolci Grafikai Biennálék, ahol olyan művészek alkotásaival találkozhattam, mint Kondor Béla, Gross Arnold, Gácsi Mihály, Rozanits Tibor, Pető János. Ezek az évek is meghatározták további életutamat.

Önarckép tükörben (2024)

Hogyan találkoztál a fotózással? Mikor szeretted meg?

Középiskolás barátomtól kaptam kölcsönbe egy WERRA 3 fényképezőgépet. Egyetemi éveink alatt ezzel örökítettem meg az érdekesebb eseményeinket. Ez a közelmúltban, 2013-ban különösen értékessé vált számunkra, mivel Aranydiplománk átadó ünnepségére kiadott emlékkönyvünkben zömmel ezek a fotók szerepeltek.

A diploma kézhezvétele után, 1964-ben Győrbe kerültél, megnősültél. Hogyan alakult a művészethez való viszonyod?

Feleségemmel, Tóbler Ilonával még egyetemista koromban ismerkedtem meg itt, nyári gyakorlaton a Vagongyárban. Mikor végeztem, idejöttem Győrbe, és összeházasodtunk. A Győr–Sopron Megyei Tejipari Vállalatnál helyezkedtem el gépészmérnökként, és 10 éven keresztül a megye tejipari vállalatainak korszerűsítésén dolgoztam kollégáimmal. A Csornai Tejporgyár beruházását például én vezettem. 1976-ban átmentem Mosonmagyaróvárra a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézethez, ahol 1997-es nyugdíjba vonulásomig részt vettem az ország területén tejporgyárak, sajtüzemek, tejfehérje-koncentrátum üzemek létesítésében, a legmodernebb ultraszűréses technológiák felhasználásával. Gyakran hónapokon keresztül szállodákban laktunk. Feleségemmel kapcsolatunk ez időben, sajnos, megromlott, elváltunk, aztán ő meg is halt. Egy lányunk született, Zsófia, aki a családjával jelenleg Pécsváradon él.

A munka mellett a művészet továbbra is kísérője maradt az életemnek. Győrben egyébként, még a 60-as években, Alexovics László szobrászművész rajzkörébe jártam. Kibővítettem „alkotói” ténykedésemet, linómetszeteket, karikatúrákat, fafaragványokat „követtem el”, sőt gyökérszobrokat, kavicsfaragványokat is készítettem. Ezek a Győri Antológiában is megjelentek. Jó szívvel gondolok Burián Gyurka barátomra, aki kavicsfaragványaimhoz hatalmas fantáziával és kiváló fotós tudással fantáziaképeket készített.

1982-ben ismerkedtünk meg életem igazi párjával, Csáky Annával, aki jóban, rosszban és a művészetben is társam lett. Ezt a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösségben végzett közös munkánk is jelképezi.

2015-ben a Lássatok engem is! címmel tartott bemutató esten Csáky Annával

Életedben sok művésszel kerültél ismeretségbe, némelyikükkel barátságba. Említenél egy-két nevet?

Akit már gyermekkorom óta csodáltam, többek között karikatúráiért, az Sajdik Ferenc. Később, a rendszerváltás idején ismertem meg Hertay Mária csodálatos grafikust, Zvolszky Zitát, Gross Arnoldot, Somogyi Győzőt, Bér Rudolfot, Bod Lászlót, Csíkszentmihályi Róbertet. Halála előtt fél évvel ismertem meg Patay Lászlót, aki, mint tudott, még a Szegedi Dómot is kifestette. Tőle őrzöm legértékesebb képemet. Az ő utódja volt az egyetemen Kiss Tibor, akinek még a győri Galgóczi Könyvtárban csináltam kiállítást, de azóta szintén meghalt. Nagyon jó kapcsolatom volt itt, Győrben Tóvári Pista bácsival. Barátra találtam egy Erdélyből ideszármazott, ottani művészetet és művészeket ismerő kiváló emberrel, Szalma Györggyel. Általa sok kortárs alkotót – például Gaál Andrást – és műveit is megismerhettem. Ajándék az élettől, hogy találkozhattam Kopócs Tiborral, a Révkomáromi festő-, grafikus- és zománcművésszel, az Atelier művészeti folyóirat főszerkesztőjével, akinek Európa nagy részén elfogadott és ismert művészeti magazinjában 2005 és 2017 között számos magyar művészt ismertethettem meg az olvasókkal. Említhetném Földessy Péter akvarellistát, akinek első hazai önálló kiállítását én rendeztem Mosonmagyaróváron, s ma már a Nemzeti Galériában is van alkotása. A sor még elég hosszú, sokáig lehetne folytatni. Az évek során a korlátozott anyagi lehetőségeimhez mérten igyekeztem gyűjteni is a műalkotásokat.

Anival a Nagy fánál 2020-ban

A nyugdíjba vonulásod újabb lendületet hozott a művészeti tevékenységed terén, rendkívüli energiákat fektettél ebbe. A Győri Antológia Közösségben végzett feladatok mellett mi mindent vállaltál fel?

Nyugdíjba vonulásom után végre lehetőségem nyílt kedvteléseimnek élni, a fotózás ekkor már szinte élethivatásommá vált. A Győri Antológiával 2002-ben kerültünk kapcsolatba. Sárai Anikó sajnálatos halála után 2005-ben párom, Csáky Anna vette át a könyv szerkesztésének feladatát. Ő lett a 2009-ben megalakult Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) vezetője, amely az évek alatt széles körű, kölcsönös kapcsolatokat alakított ki több jelentős (határainkon inneni és túli) alkotói közösséggel, irodalmi-művészeti folyóirattal (VÁR, AGRIA, Bécsi Napló). A GYAK Győr város kulturális életében nyújtott magas színvonalú művészeti tevékenységének elismeréséül 2017-ben Győr Művészetéért Díjban részesült. A közösség által évente kiadott antológiákban megjelentek fafaragványaim, karikatúráim és a fotóim, de sokat segítettem a kötetek összeállításában, hamarosan az egyik szerkesztője lettem. A címlapfotót és az alkotások képeit is én készítem.

Az utóbbi, csaknem 20 év során, a digitális fotózás lehetőségeit kihasználva igyekeztünk párommal, majd alkotótársainkkal együtt is részt venni a város kulturális eseményein, magunk is rendezni ilyeneket, majd – lehetőségeinkhez mérten – dokumentálva is azokat. Rendszeresen küldök képes anyagokat a győri könyvtár online kulturális magazinjának, a Győri Szalonnak, tagja vagyok a Győri Fotóklub Egyesületnek. Menet közben nagyon jó támogatókra találtunk a győri városvezetésben prof. dr. Dézsi Csaba András polgármester személyében, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója, dr. Horváth Sándor Domonkos, valamint a VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr) és igazgatója, Fülöp Péter személyében, akiknek sok hálával tartozunk.

A város elismerését Molnár György és Csáky Anna (posztumusz) is megkapta 2024-ben (Marcali Gábor fotója)

Hogyan érintett Győr város elismerése, a Pro Urbe díj?

Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hálás vagyok érte, különösen drága párom, Csáky Anna 7 kötetes kiváló költő nevében, mert mindennél fontosabb nekem – és mondhatom, az alkotótársaimnak is –, hogy az Ő neve ne mehessen feledésbe!

A 2024. márciusi 15-i díszközgyűlésen Gyuri vette át Anna díját is (Marcali Gábor fotója)

2015-ben Lássatok engem is! címmel tartottál egy bemutatkozó estet, két éve kiállításod volt a Kisfaludy Károly Könyvtárban, ahol megismerkedhettünk a „Molnár Gyuri-stílussal”. A természet szeretete mellett sokakat meglepett rendkívüli humorérzéked…

A humor sokszor átsegített a nehézségeken, különösen a nagyobb érzelmi hullámzást kiváltó életesemények kapcsán. Jó volna, ha ez még tartana egy ideig… A szójátékra épülő, Einsteinre utaló Zweistein című képem (a második képgaléria végén) azt hiszem, ezt jól bizonyítja.

Ki ne ismerné Gyurit és az ő mosolyát? (Talpas Balázs fotója)

SzaSzi

Fotógaléria: Molnár György rajzai, karikatúrái

Molnár György fotói

13 kép

 

Fotógaléria: Molnár György munkáiból

Molnár György fotói

11 kép

 

Fotógaléria: Molnár György fafaragásai

6 kép