Az „Ezen a napon történt” sorozatunk egyik legpikánsabb írása lesz a mai, mert voltaképpen halvány lila fogalmunk sincs, hogy a „mai” esemény melyik napon történt. Sőt! Igazából még az év is vitatott, mint majd erre kitérünk alant. Ám pont ezért szerettem volna megírni a kevésbé ismert – ám korábbi – isaszegi csata történetét. A legtöbb középkori esemény datálása ugyanis bizonytalan, és csak kivételes esetekben tudunk pontos dátumot rakni a történések mellé. Az 1849-es csatáról mindenki hallott, a XIII. században szintén Isaszegnél lezajlott összecsapásról már jóval kevesebben. Pedig a maga módján nagyon izgalmas eseménysorozatot zárt le, amely megfilmesítésre kívánkozik. Ráadásul be lehet mutatni, hogy – ellentétben egyesek elképzeléseivel – a történészek között kemény viták zajlanak, és nincs kanonizált magyar eseménytörténet.

A Képes krónika bővelkedik gyönyörű és izgalmas illusztrációkban, és ezek közül az egyik legérdekesebb IV. Béla és fiának, István hercegnek, a későbbi V. Istvánnak ábrázolása, amint előbbi – felesége, Laszkarisz Mária társaságában – koronát helyez utóbbi fejére. Ez önmagában nem lenne különösebben érdekes, ám István a képen láthatóan ingerült arccal fogadja a koronát, és öklét mutatja apja irányába. Habár a Képes krónika illusztrátora nem ír az apa és fia között kirobbant háborúkról, úgy tűnik, tudott róla, hogy viszonyuk nem volt harmonikus IV. Béla uralkodásának utolsó évtizedében.

Megjegyzés: A családi viszály időpontját még a középkori magyar történelem mai napig ható klasszikusa, Pauler Gyula datálta 1264 nyarára a XIX. század végén, amit Zsoldos Attila a XXI. század elején – aki előbb egy tanulmányt, majd egy egész kötetet szentelt Béla és István konfliktusának – 1264‒65 fordulójára pontosított. A döntő isaszegi összecsapást Zsoldos 1265 márciusára tette. Úgy tűnt 2007 után, hogy szilárd időrendet kaptunk, mígnem 2020-ban Bácsatyai Dániel a források revíziójával áthelyezte az egész eseménysort 1267-re, az isaszegi csatát pedig áprilisra. Zsoldos és Bácsatyai között igazán példamutató vita zajlott le, amelynek végeredményét nem áll szándékomban eldönteni (van véleményem, melyik érvelés tűnik erősebbnek, de ezt itt most megtartom magamnak, és amúgy sem fontos). Mindenesetre igazi történészi csemege olvasni mindkét középkorász érveit. A probléma a források ellentmondásos volta, mivel egyes oklevelek datálását a két kutató másként értékeli. A laikusok elképzeléseivel szemben a magyar középkor leginformatívabb forrásai ugyanis nem a fennmaradt krónikák és évkönyvek, hanem a meglepően nagy mennyiségben rendelkezésre álló oklevelek. Míg a XI. századból néhány tucat, a XII. századból mintegy 200, a XIII. századból már több ezer oklevél szövegét ismerjük eredetiben vagy másolatban, amelyek sok esetben a század vége felé még azt is lehetővé teszik, hogy uralkodók mozgását (itinerárium) az országban rekonstruálni lehessen egy adott évben! Emellett az oklevelek tele vannak jó sztorikkal…

István herceg 1239-ben született IV. Béla első fiaként, és apja már 1245-ben megkoronáztatta. Az ifjabb király címet viselő István ezután Stájerországot is megkapta, amelyet IV. Béla ideiglenesen megszerzett az 50-es években a Babenberg család kihalását követően. Apa és fia viszonya az 1260-as kroissenbrunni csatáig harmonikusnak volt mondható, ám ez az összecsapás csaknem István életébe került, mikor az elővédben csatázva magára maradt, és nem kapott édesapjától támogatást. Nem kizárt, hogy a vereséget követően a megsebesült István keményen megfeddte apját a történtek miatt. A harmónia soha többé nem állt helyre, Istvánt pedig apja Erdély élére helyezte át, míg a korábban a trónörökösnek járó szlavón hercegi címet Béla herceg kapta, István öccse. 1262-ben apa és fia már fegyverrel fordultak egymás ellen, amely konfliktust az év végén Pozsonyban megkötött béke zárta le. Ennek eredményeként 1262-től – némi túlzással – gyakorlatilag két Magyarország működött egy időben, mivel Erdély és a Dunától keletre fekvő megyék István uralma alá kerültek. István nem csak apjával volt rossz viszonyban. Tartott tőle, hogy öccsét, Béla herceget nevezik ki trónörökösnek, és nővére, Anna macsói hercegné jó ideje haragban volt testvérével.

István ifjabb királyi lovagi felszerelésben (lovaspecsétje alapján készült rajz)

A békés egymás mellett élést IV. Béla nem tekintette véglegesnek, ráadásul sok súrlódás volt a két király között. 1264-ben (vagy 1267-ben ugyebár) ismét kiújult az ellentét. Zsoldos kronológiája szerint 1264. október 5-én István ifjabb király még jelen volt apjával együtt kuzinja, Béla macsói herceg esküvőjén a nyugati határszélen, és valószínűleg a szunnyadó ellentétek e találkozó során éleződtek ki újból apa és fia közt. István ugyan szabadon távozhatott a ceremóniát követően, de Béla király – úgy tűnik – eldöntötte, hogy leszámol fiával. Az idősebb király hátországa stabil volt, a pápa mögötte állt, II. Ottokár cseh király felől is biztosította magát (a cseh uralkodó felesége Anna macsói hercegné lánya, a szépséges Kunigunda volt). A történészi rekonstrukció szerint a király ekkor állította Buda élére rektorként Preussel Henrik osztrák lovagot, aki évek óta István ellenségének számított. Ez már a nyílt ellenségeskedés felé vezető első lépés volt, és ősz végén Béla király megkezdte csapatai mozgósítását, majd seregei megindultak István „országa” felé.

Apja támadása némileg váratlanul érhette Istvánt, aki maga akart elsőként cselekedni. Béla erői, Anna macsói hercegné vezetésével, meglepetésszerűen lecsaptak Patak várára (ma Sárospatak), ahol István felesége, Erzsébet tartózkodott gyermekeivel. A vár rövid ellenállást követően kapitulált, és így István egész családja IV. Béla kezére került már a harcok kezdetén. A foglyokat Anna hercegnő Turul nevű várába (Ma Znió) szállították. E sikerrel IV. Béla erős ütőkártyához jutott, ám a hadszíntéren is minden jól indult számára. Csapatai oldalt váltó kunok segítségével behatoltak a Maros völgyébe, de a kiváló hadvezérnek nevezhető későbbi V. István Dévánál ezeket még legyőzte. Támadásba azonban nem tudott átmenni, híveinek jelentős része pedig átállt Béla királyhoz, látván a hadműveleti helyzetet. István egészen az ország délkeleti csücskében fekvő Feketehalom váráig hátrált. Embereinek egy részével Csák Pétert – a későbbi híres-hírhedt oligarcha, Csák Máté apját – családja védelmére küldte, de azok már csak a vár eleste után értek Sárospatak közelébe.

A Barcaságban, Brassótól északnyugatra fekvő Kotla hegyen egykor álló Feketehalom várát még a német lovagrend építette, akiket aztán II. András elűzött innen. A várból mára nem sok maradt (a XIV. században rombolták le), de István ifjabb király egyik kedvenc helye volt, jelentősen megerősítve. Válogatott lovagjai és bizalmasai kíséretében ide húzódott vissza, bízva a csodában és megmaradt vazallusai hűségében. Béla király serege – Kemény fia Lőrinc irányításával – itt aztán ostrom alá fogta őket, és úgy tűnt, innen már nem lehet visszaút. Ám István kiváló harcosai állták az ostromot, akik közül sokakat név szerint ismerünk. Zsoldos Attila összeállítása szerint 39-40 harcost név szerint megnevezhetünk a későbbi oklevelek alapján – ez azért fantasztikus dolog 750 év után! Az egy hónapig húzódó ostrom során a támadók kővető gépeket is bevetettek, mindhiába. Istvánt kétségbeejtő helyzetéből végül Csák Péter és testvére, Máté felmentő serege vágta ki, akik összeszedték az Istvánhoz még hű erőket, és legyőzték az ostromlókat. Feketehalomnál az egész háború menete megfordult.

A Kotla-hegy, ahol Feketehalom várának romjai láthatók

István január vége körül megindult csapataival az ország középső része ellen, átvéve a kezdeményezést. Ez azért is fontos volt, mert a korábbi kudarcoktól elbizonytalanodó hívei újra csatlakozni kezdtek hozzá. Előbb valahol a Tiszántúlon győzött le egy jelentős sereget, majd a had végül Isaszeg mellett, márciusban találkozott IV. Béla főerőivel. Hivatalosan utóbbi hadsereg parancsnoka macsói Béla herceg lehetett, de az idősebb király seregét ténylegesen Héder nembéli Henrik nádor vezette, és csatlakozott hozzá Preussel Henrik is osztrák lovagokkal Budáról. A csata rekonstrukciója lehetetlen – nincsenek ehhez összefüggő elbeszélő források ‒, csupán egyes epizódokat tartottak fenn okleveleink a lefolyásáról. István személyesen is lovagként küzdött csapatai élén, párviadalban győzve le egy ellenségét. Henrik nádort Básztély nembéli Rénold lándzsájával lökte a földre és fogságba ejtette, de a nádor fiait is elfogták. Preussel Henrik szintén élve került István kezére, ám a trónörökös vele korábbi nézeteltéréseik miatt nem volt kegyes, és saját kézzel ölte meg. István a győzelmet követően bevonult Budára, majd hamarosan békét kötött apjával.

A gyors megegyezést mindkét oldalról a kényszer táplálta. Béla nem rendelkezett már hadsereggel, országrésze nyitva állt egy támadás előtt. Ugyanakkor István családja a kezében volt, köztük a 2 éves László herceg, a későbbi IV. (Kun) László. Az öreg király előzetes számítása remekül bevált, hiszen a túszok miatt a katonai veresége nem válhatott végzetes politikai vereséggé. A megkötött egyezmény a korábbi területi állapotot állította vissza kisebb engedményekkel Béla javára Szlavóniában. Cserébe Béla király Istvánnak biztosította a trónörökösi státuszt, és az esetleges nézeteltérések kezelésére mechanizmust építettek a szerződésbe, amelyet a pápához is elküldtek, hogy garantálja annak betartását. A felek elengedték foglyaikat, és kiürítették egymás elfoglalt várait. Béla király utolsó éveiben – belátva, hogy István ereje megtörhetetlen ‒ igyekezett együttműködni fiával, és István ifjabb király 1268-ban már a Macsóba betörő Uros szerb király ellen sereggel is támogatta apját. A roppant tehetséges katona, V. István 1270-ben végül követhette is apját a trónon, ám sajnos alig 2 év adatott meg neki egyedüli uralkodóként.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bácsatyai Dániel: IV. Béla és István ifjabb király belháborújának időrendje. In: Századok, 2020. 5. sz. 1047-1082.o.; Pauler Gyula : A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. II. kötet. Budapest, 1893. 331-338.o.; Zsoldos Attila: Családi ügy. Budapest, 2007

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.