Céltalanságból megalázottság

Sławomir Mrożek: Strip-Tease a Padlásszínházban – Szabados Éva írása

mrozek-strip-tease-gyori-nemzeti-szinhaz

A Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában látható az emberi pszichét meztelen valóságában bemutató, a zsarnokság tápalapját biztosító elnyomottak természetrajzát feltáró Sławomir Mrożek egyfelvonásos abszurdja. A súlyos témát szórakoztató formában felvető Strip-Tease két főszerepében Sárközi Józsefet és Fejszés Attilát láthatjuk, a rendező Zakariás Zalán.

Sławomir Mrożek bizonyára jól ismerte a Hamletet, amelyben a zseniális reneszánsz angol írófejedelem, Shakespeare már megrajzolta a két elvtelen kisember: Rosencrantz és Guildernstern figuráját, a zsarnoki rendszer mindenkori kiszolgálóit. Az elnyomáshoz mindig szükség van elnyomhatókra, az ő működési mechanizmusaikat tárja elénk a lengyel író. Hitelességét saját tapasztalatai támasztják alá, hiszen fiatal újságíróként maga is belecsúszott a rendszer „alattvalójának” szerepébe.

„Húsz évesen kész voltam minden ideológiai felvetést elfogadni anélkül, hogy az »ajándékló« szájába néztem volna – mindaddig, amíg az forradalmi volt. [...] Szerencsém volt, hogy nem németnek születtem mondjuk 1913-ban. Hitlerista lettem volna, mert a toborzási módszer ugyanaz volt.” (Sławomir Mrożek: Baltazár – Önéletrajz)

Talán épp saját érintettsége miatt képes két szereplőjét egyszerre kívülről, eltávolítva, mégis az együttérzésünket is fel-felébresztve szemlélni. Elnézve a két ember vergődését, az egyre növekvő félelmüket, óhatatlan, hogy feszengeni kezdünk, hiszen saját szorongásaink is tudatosabb megvilágításba kerülnek. Ezért mindenképpen hálásak lehetünk a lengyel írónak és a Győri Nemzeti Színház művészeinek.

A bizonytalanság az alapja annak a világnak, amelybe Mrożek behúz bennünket. Nem tudjuk, kiket látunk, a színlapon Férfi A (Sárközi József) és Férfi B (Fejszés Attila) szerepel. Nem tudjuk, ki fenyegeti őket, csupán egy kezet látunk a képernyőn. És ők maguk sem tudják már, hogyan kerültek abba a szorult helyzetbe, amelyben nemcsak ruhadarabjaiktól, de emberi méltóságuk utolsó foszlányaitól is meg kell válniuk.

A térből és időből kiszakított párbeszéd során egyre több minden megkérdőjeleződik. Ez a második világháború után kibontakozó abszurd jellegzetessége. A lét teljes értelmetlenségét, céltalanságát veti fel, és tudatosan az irracionalitásra törekszik. Anti-dráma, hiszen a dráma eredetileg a cselekvés műformája, itt viszont a szereplők tehetetlenségben kínlódó lények, akik – úgy tűnik – nem tudnak kitörni a mások által meghatározott sorsukból.

Az író azzal, hogy szélsőségesen lecsupaszítja két főszereplőjét és helyzetüket minden hétköznapitól, mindentől, ami elvonná a figyelmet, segít tisztábban látnunk, hogy mi is történik tulajdonképpen. A megelevenített figurák körbejárhatók, tanulmányozhatók – és ezzel lehetőséget kapunk saját pszichénk vizsgálatára is. A Strip-Tease kérdéseket provokál bennünk: én vajon mit tennék, ha ilyen helyzetbe kerülnék? Tudom-e, ki vagyok, mi az életem értelme? Mit kezdek a halálfélelmemmel? Meg tudom-e őrizni az emberségemet, ha az életemet fenyegetik? A darab egyik legfontosabb kérdése: „Kívülről vagy belülről jön ez a valami?” Hol van valójában a legnagyobb ellenségünk?

Szellemtörténetileg ide kívánkozik Hamvas Béla néhány gondolata, aki különbséget tett az egyetemes nagy Én és az individuum (a kis én) között. A nagy Éntől elszakadt „senkiről”, akit Mrożek abszurd darabjaiban megelevenített előttünk, így ír:

„A második világháború után megjelent az, aki nem számított. Ehhez képest semmiféle hely nem volt többé stabil. … A senki már nem arc, de már nem is karikatúra. Legfeljebb szkéma (séma)... Hogy egymástól meg lehessen különböztetni, a számozás indokolttá lett, akár az internálótáborokban….
...
A senki nem ismeri az ellenállást, s ezért a senki-korszakban mindennemű kompromisszum megszűnt. Nincs mit feladni. Ezért nincs alku. Nincsenek többé konfliktusok. ...a dráma maga is megszűnt, mert az összeütközés nagyobbára a jóért való erőfeszítést jelenti.
...
A senki nem úgy keletkezett, hogy az ember összezsugorodott, kiterjedésében egyre kisebb lett, végül pont, s aztán az is eltűnt. Az ember egyre hígabbá vált, szubsztanciája ritkult, ezek szerint alakja felbomlott, egyre üresebb és lényegtelenebb lett. A senkiség tulajdonképpen jelentéktelenség. Nemhogy nincs személyisége, énje, magatartása, önérzete, mert mindezt részben feladta, részben elvesztette; senkiség az, ahol valakinek lennie kellene, de nincs senki. Nem valamely külső befolyásra. A senki egyet akar, élni…”

Érdemes megnéznünk a Győri Nemzeti Színház új bemutatóját, mert nagyon fontos témával foglalkozik remek színvonalon. Nevettet, és elgondolkodtat a „senkiség” tüneteiről, amelyet akkor javíthatunk ki saját magunkban, ha megtanuljuk tudatosan felismerni. Mit számít ez? Sokat. A „senki” az igazságtalan rendszereket szolgálja, képtelen mást tenni erkölcsi erő, életcél, valódi önazonosság hiányában.

„Az Upanishadok azt mondják, hogy ez a végtelen kicsiny és végtelen nagy maga az ember. Az ember kisebb, mint a búzaszem, kisebb, mint a daraszem, kisebb, mint a daraszem szeme, és nagyobb, mint a Föld, nagyobb, mint a Nap, nagyobb, mint a világ, nagyobb, mint az összes világok együttvéve.” (Hamvas Béla)

A darab teljes színlapja a Győri Nemzeti Színház honlapján tekinthető meg.

Szabados Éva
Fotók: Ács Tamás – Győri Nemzeti Színház