Géczi János: Cholnoky-történetek a Tiltott Ábrázolások Könyvéből

Könyvbemutató a győri könyvtárban – SzaSzi írása

geczi-kotet

A Magyar Széppróza Napja jegyében rendezett könyvbemutatót a Hermaion Irodalmi Társaság 2024. március 19-én a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében. Az érdeklődők a beszélgetésből sok érdekességet megtudhattak Géczi János Cholnoky-történetek a Tiltott Ábrázolások Könyvéről és a Cholnokyakról.

Kik is pontosan a Cholnoky-testvérek? Hol helyezhetők el az irodalmi irányzatok palettáján? Van-e keresnivalójuk az irodalmi kánonban? Miért érdemes Cholnoky-prózát olvasni? Miért érdekesek ők, írásaik Géczi János számára? Mi motiválta könyvének megírására? – merültek fel a kérdések az est folyamán. A szerző számára több személyes okból váltak fontossá a Cholnoky-testvérek. Először fiatal értelmiségiként Veszprémbe költözve kapta a tanácsot, hogy a várost a Cholnokyakon keresztül lehet megismerni. A 70-es években elsősorban a vajdasági nemzedéktársaktól sokat lehetett megtudni róluk, rajongótáboruk volt, és tankönyvekbe is bekerültek. A Cholnoky család 1849 után került Veszprémbe, a városnak tulajdonképpen megteremtői lettek, bár kultuszuk valójában csak az 1990-es években kezdődött, amikor lakótelepet, kórházat, iskolát, utcákat neveztek el róluk. Ahogy Géczi János fogalmazott: Egy nagyon különleges ködlovagokat adó család ez, akik érdekes módon és sok szállal köthetők a posztmodern magyar prózához.

A szerző kötete a Kalligram Kiadó Cholnokyakról szóló sorozatának különálló darabja, de míg a korábbiak szövegkiadások voltak, addig ez a saját alkotói munkája, amely táplálja a Cholnoky-mítoszt, alkalmazza és újraértelmezi az írástechnikájukat. A gyűjtemény szövege valójában harminc év alatt jött létre, annak egy újrarendezett változata, amelyet a rendszerváltás után kezdett írni. Az első fejezet még novellaként jelent meg a Jelenkorban, azután szisztematikusan, irodalomtörténészekkel együttműködve és veszprémi kiadói háttérrel hozzákezdett a Cholnokyakról főleg tanulmánygyűjteményeket kiadni, Viktorról és a legfiatalabb Lászlóról, akik írók voltak és Jenőről, aki geográfus lett. A fivérek között viszonylag nagy volt a korkülönbség, ebből adódóan egymásnak mintákat tudtak adni, emellett az apai mintákat követték. Alapvetően egy dzsentri jellegű családról van szó, amelyben a nagyotmondás és az alkohol nem volt megvetendő, de emellett a főjegyző apa Dumas-t fordít, több nyelven természettudományos folyóiratokat rendel, a fiait a piaristákhoz járatja, aztán egyetemre kényszeríti. A két író fiú hamar felkerül Budapestre, újságíróként próbálnak megélni. Sajátosan új, kicsit furcsa mentalitásuk részben a nagyon művelt apának és az anyacentrumú nevelésnek köszönhető, eredményeként egy új műveltségtípussal rendelkező embertípust fedezhetünk fel, aki egyrészt egy többnyelvű európai kultúrában élnek, másrészt nagyon mély természettudományos felkészültséggel rendelkeznek, és nem hajlandók a kettőt szétválasztani.

geczi-kotet

A Cholnokyakat eredetileg a szépirodalom támasztja fel, az irodalomtörténet csak később csatlakozik. Géczi János számára tanulmányozásuk izgalmas terep, amelynek nyomán született a bemutatásra kerülő kötete. Az ötszereplős (három testvér, Viktor, László és Jenő, valamint egy a könyv írójával csak nevében azonos szerző, egy örök talányú rókából lett nő), töredékes történetben a fiktív Géczi János a Cholnoky-testvérek különböző hasonmásaival találkozik össze, szinte egymásba folyik alakjuk. Ne is próbáljuk különválasztani a figurákat, mert épp ez az egymásra játszás adja az esszenciáját. Jobban megértjük ezt a szándékot, ha a Cholnokyak hátrahagyott életművére tekintünk. Ők gyakran idéztek egymástól, zavarba ejtő módon használták fel a másik szövegeit, sőt maguk is összezavarják az európai irodalomban megszokott szerzőhatárokat. Géczi János véleménye szerint nem külön-külön kell vizsgálni őket, hanem együtt, mert ez a család egyben tekinthető egyetlen szerzőnek, ők együtt hozzák létre a Cholnoky-kultuszt. A szerző azt is bevallotta, hogy számára az is nagyon izgalmas „játék” volt, hogy a fejezeteket a Cholnoky-féle szövegalkotási, gondolkodási sajátosságok szerint építette fel. Nem egy biográfiai mű volt a célja, hanem egy „algoritmus” imitálása. Tulajdonképpen ugyanazt a történetet mondja tovább mindegyik a maga módján. Géczi „töredékei” már más kötetekbe bújva korábban is megjelentek, ebben is a Cholnoky-féle megoldásokat követte.

Géczi János művéhez tehát úgy közelítsünk, hogy ne keressük a klasszikus históriakellékeket, mert ez egy másfajta világlátást takar, ahol a történetek csak töredékekben léteznek, ahol nincsenek kezdetek és végek, csak mozaikok, intarzia, kollázs. Az egymásra rakódott rétegek a szervezői a történetnek.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a Cholnoky-fivéreknek van-e keresnivalójuk az irodalmi kánonban? Géczi János véleménye szerint az értékelvű magyar irodalomban talán nem foglalhatnak el komoly helyet, viszont fel kell ismerni, hogy irodalomtörténeti szempontból milyen fontosak, újítók. László a századforduló legizgalmasabb szerzője, aki egy posztmodern szövegfelfogást érvényesített már jóval annak megjelenése előtt. Izgalmas irány lehet a vizsgálódásban a Hajnóczyval és Tolnai Ottóval való kapcsolata is.

SzaSzi
Fotók: Pozsgai Krisztina

2024.03.24