Dsida Jenő: Tavaszi rózsatőhöz

Mi voltál ősszel? Csupa pusztulás.
Lehullott rólad minden kis levél,
Minden szirom, virág; –
Sírás nélkül nem nézhettem reád…
Olyan szomorú volt a búcsúzás!

És íme most, hogy itt a kikelet,
Illatos rüggyel telve ágaid
Bimbód is új fakad,
Felveszed újra dísz-palástodat
És úgy igézed vágyó szívemet.

Oh, köszönöm neked!

Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsúzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!

Reményik Sándor: Hála

Dr. Nyirő Gyulának

Szívfájdító tavasz.
És olyan jó.
És olyan jó.
És mégis olyan jó.
Most alkonyul.
A fák
Fínom kis seprő-ágaikkal
Csodás színekbe mártva állanak
Nagy-mozdulatlanul.
Rügy ring az ágon,
Ütemre ring,
Hintáz az ág vele,
Mint duzzadt, hálatelt kis szív, olyan.
Ha pattan
Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon:
Talán elárad az egész világon.
Az alkonyatnak
Felváltva dalolnak

A rádió
S az erdőben egy feketerigó,
S nem vesznek össze,
Összezsonganak.
Tavasz, szívfájdító.
És olyan jó,
És olyan jó,
És mégis olyan jó.
Mert látó lettem újra.
Mert halló lettem újra.
Mert, bár halottaimat hantolom:
Húsvét felé megyek.
Húsvét felé megyek.
Mint zengő szél az ágon a rügyet:
A hála emeli,
Felemeli duzzadó szívemet.
Ha pattan
Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon:
Talán elárad az egész világon.

Tóth Árpád: A tavaszi sugár…

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényü pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az uton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szivem zenélt. Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-izű elegy.

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…

Rainar Maria Rilke: Tavaszi szél

Sors jön e széllel; ó, hadd jöjjön el:
e vak, nyomakvó szükségszerűségben
hadd izzunk fel — hadd érjen ily közel.
(Légy csöndben, meg ne moccanj: el ne vétsen.)

Ó, a sorsunk jön el ebben a szélben.
Ez a szél valahonnét, névtelen
dolgok terhének imbolygásaképpen,
minket hoz át a tengeren.

...Bár hozna. Hazahozna. (Nyugtalan
egek hullámlanak bennünk.) De ezzel
az új széllel a sors megint csak egyszer
elzúg fejünk fölött hatalmasan.
(ford.: Tandori Dezső)

Weöres Sándor: Tavaszi dal (részlet)

„Ti rengeteg fényben remegő vidékek,
ti hallgatag erdők, hintái az égnek,
ti párolgó rétek,
kedvemet kék labdaként magasba-vigyétek!
...

Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke
s szánalommal tekints sziklákra, rögökre:
mért vannak örökre,
mikor csak a mulandó lelhet örömökre?”

Weöres Sándor: Tavaszi virradat (részlet)

„A lábadon itt topánka szorít:
ez a föld! a gyökér-ölü erdő!
a homlokodon kék pántlika fon:
ez a menny! a fejedre tekergő!
igaz csak a szív, a kalitka-madár,
kit féltésed vasrácsa bezár:
ha elszáll, vissza sosem jő.”

Kányádi Sándor: Könyörgés tavasszal (részlet)

„Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó!
Annyi, de annyi bús napon át
Tebenned bíztam, Tetőled vártam
keserű szívem szép igazát.
Bontsd ki a kedvem,
bontsd ki: lobogtasd!
Halovány arcom
fényedhez szoktasd.
...

Szépíts, erősíts,
beszélj hozzám,
Tavasz-világom,
Tavasz-anyám.
...

Apaszd el bánatom,
könnyeim töröld le.
Ékesítsd fejemet,
ragyogjon fölötte
örökzöld május-ág.
S ringassák álmaim
illatos orgonák.”

Összeállította: Szabados Éva

Forrás: magyarulbabelben.net, mek.oszk.hu, magyarkurir.hu, szozat.org, epa.oszk.hu, arcanum.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.