„Minden örvényen át híd a remény,
A lélek odatör,
Hol magasság, mélység zenél!”

(Juhász Gyula: A szerzetes hóráiból – részlet)

A híd folyók, tengerszorosok, völgyek és szakadékok fölött átívelő építmény, általánosan elterjedt jelentése a két part összekapcsolásának funkciójából ered. Átvitt értelemben az időben is fontos szerepet tölt be – a múltat a jövővel a tudatosan megélt jelen képes összekötni. De az egyik leglényegesebb jelentésréteg a két világ közötti átjárhatóság, a föld és az ég összekapcsolása. A Tejút számos néphagyományban a lelkek égbe emelkedését biztosító híd. A japán sintoizmusban a templomba vezető lépcső az égi hidak földi mása, amely a szent helyhez vezető út során a megtisztulást biztosítja. A buddhizmusban Buddha a Nagy Híd minden létező számára.

„A Zend Aveszta azt írja, hogy az Ember az ország közepén kilenc hidat épített, hat nagyobbat és három kisebbet. Hogy a hidak hová vezetnek, arról ezen a helyen Zarathustra nem beszél. A szent könyv egyéb részeiből azonban kiderül, hogy a kilenc hídból nyolc az aranykor végén leomlott, és csak egy maradt meg. Ennek az egynek neve Csinvat. Ezen a hídon járnak át a lelkek, akik a földről elköltöztek és a láthatatlanba visszatérnek. A Csinvat köti össze a látható és láthatatlan világot; az Eget és a Földet; az anyagi és a szellemi termést.
Ver birodalmát az teszi aranykorrá, hogy a Földet és az Eget kilenc híd köti össze; az, hogy a létnek szabad és sokszoros lejárata van az életbe, és az életnek szabad és sokszoros feljárata van a létbe...
Az aranykor nem egyéb, mint a lét. Ez a teljes egész, együtt a látható és a láthatatlan. A Föld és az Ég, az Isten és az Ember.” (Hamvas Béla: Scientia sacra I.)

A túlvilágba való áthaladás és a beavatás veszélyeit jelképező keskeny híd több hagyományban szerepel, a penge vagy a kard mint híd a sámán beavatási szertartások eleme. Egy ősi finn hagyomány szerint a halál folyója felett vékony szálakból font híd áll. A bráhmanizmus szent iratai, az Upanisadok szerint a természetfölötti birodalomba keskeny, kardszélességű hidak vezetnek, amelyeken az átkelés csak a szellem magasba emelkedésével lehetséges. Az iszlámban a Pokol felett feszülő, pengeéles Alsiráth vezet a Paradicsomba, s csak az igazhitűek jutnak át rajta. A keresztény művészetben szintén megjelenik a lelkek halál utáni útjának ábrázolásán a Pokol folyóján átvezető híd, amely az átjutókat a Paradicsomba, a lehullókat viszont az örök kárhozatba vezeti.

„Fehér kócsagok,
hószárnyatok híd legyen
két havas part közt.”

(Macuo Basó)

A görög mitológiában a Zeusz alkotta szivárvány az ég és a föld között feszül, és a jó hír hozója, Irisz ereszkedik le rajta. Összekötő funkciója mutatkozik meg abban az elgondolásban is, amely szerint Buddha hétszínű szivárványlépcsőn ereszkedik le az égből. A tibeti buddhizmus szerint a felhő és a szivárvány a lelki feleszmélés képe, az uralkodók ég felé törekvő lelkét jelöli. A keresztény szimbolikában az ellentétek egysége, a feloldódás jele. A vízözön után megjelenő szivárvány a kozmikus rend visszaállását, az Úr és teremtményei közötti szövetségkötést, a velük való megbékélést jelzi: „Ha a szivárvány megjelenik a felhőkön, látni fogom és megemlékezem az örök szövetségről, amely fennáll Isten és minden élőlény… között a földön…”

Apollinaire költészetében a híd a beszéd, a kommunikáció jelképe, illetve a folyó hömpölygő változásával szemben az összetartozás teremtette állandóság. Ivo Andric Híd a Drinán című regényében a muszlim és a keresztény világ határán épült visegrádi Drina-híd a különböző kultúrák és történelmi korok közötti összekötő kapocs, az egyes emberek és a népek sorsának állandó változásában a biztos pont, amelyet éppen az alkotója, maga az ember pusztít el. Hiszen háborús időkben a hidakat, különösen a stratégiai jelentőségűeket, azonnal lerombolják.

Bármilyen is a helyzet a világban, a látható és láthatatlan összeköttetések időről időre megújításra szorulnak a ciklusok törvénye miatt. Az emberek közötti összetartás hiánya, a generációk közötti szakadék ma különösen várja azokat, akik képesek hidakat emelni megértésből, emberségből, áldozatkészségből, jóságból, szeretetből és bölcsességből.

„A hidat még akkor is építeni kell, ha lövik. Ha pilléreit kirobbantják. A híd, fiam, olyan, mint a kézfogás. A legszebb, a legtartósabb kézfogás. Egy magasságban kell állnia a két parti pillérnek. A hídnak ívelnie kell. De lejtenie nem szabad, sem egyik, sem másik part felé. Kezet se fogjatok senkivel úgy, hogy lefelé nyújtsátok a kezeteket. Gőgösségre vall. És fölfelé se nyújtsatok kezet, mert az megalázó. Olyan legyen a kézfogásotok is, mint ez a híd lesz.” (Kányádi Sándor: A hídépítő balladája – részlet)

„Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.”

(Reményik Sándor: Szivárvány – részlet)

Szabados Éva

Forrás: magyarhalasz.files.wordpress.com, citatum.hu, akademia.edu, arcanum.com, konyvtar.dia.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Bepillantás a szimbólumok világába
2. rész: Álarc vagy maszk?
3. rész: Lótusz – a halhatatlanság ígérete