Puskás Panni regényét jelölték az Európai Unió irodalmi díjára


puskas-panni-megmenteni-barkit

Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényét jelölték Magyarországról az Európai Unió irodalmi díjára ‒ közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

Az EUPL Konzorciuma március 1-én hirdette ki a 2024-es díj jelöltjeinek listáját: idén 13 országból jelöltek egy-egy könyvet. A szerzőket és regényeiket olyan nemzeti szervezetek ajánlották, amelyek jól ismerik hazájuk irodalmi színterét, és részt vesznek országuk irodalmának külföldi népszerűsítésében.

Puskás Panni a Magvető Kiadónál megjelent első regényének főszereplője három nő: ők beszélnek hozzánk, és talán egymáshoz is. A fiatal lány egy budapesti multinál dolgozik, és szabad idejében a forradalom lehetőségeit tervezi. Egy másik hősnő Magyarországról költözött Szicíliába, gyönyörű környezetben él a szerelmével, a végtelennek tűnő tenger azonban nemcsak csodálatos, hanem iszonyatos is: a menekültek hajói a part mellett vesztegelnek. A regény harmadik hősnője visszatekint életére, lányának írt leveleiben egészen kamaszkorától követhetjük végig, mi történt vele, hogyan élt egy másik életet. A regény hősei – átutazók és menekülők – a boldogulásért küzdenek. Van, aki a határokat keresi, és van, aki az otthon lehetőségét. Vajon ugyanott? Van, aki mindenáron hinni akar, és van, aki csupáncsak látni.

A sikeres első kötet (A rezervátum visszafoglalása) elbeszélései után Puskás Panni ezúttal egy örvénylő regény szerkezetében valósította meg, hogy különböző személyek különböző nyelveken mondják el, mi történik bennük és körülöttük: családokkal és nemzedékekkel, ismerősökkel és idegenekkel a zárt városban és a nyílt tengeren.

Az Európai Unió Irodalmi Díját (EUPL) az Európai Unió tagállamai és további európai országok feltörekvő szerzőinek elismerésére hozták létre. Az Európai Unió Kreatív Európa programjában részt vevő 41 ország bevonásával díjaznak kiemelkedő új irodalmi tehetségeket, az érintett országok hároméves ciklusban kerülnek sorra.

A zsűri hét tagja márciusban dönt arról, hogy kinek ítéli oda idén a fődíját és az öt különdíjat. A 2024-es nyerteseket április 4-én jelentik be a Brüsszeli Könyvvásáron. Az EUPL-t az Európai Kiadók Szövetségéből (FEP) és az Európai és Nemzetközi Könyvterjesztők Szövetségéből (EIBF) álló konzorcium szervezi, az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával.

Forrás: MTI

2024.03.09