A három ismert győri szerző – bár egyikük akkor könyvtárigazgatói, a másik kettő pedig folyóirat-szerkesztői minőségben – 2021 novemberében, a 20. Győri Könyvszalon keretein belül ült már egy asztalnál, akkor az Ambroozia online folyóirat 10 éves fennállását ünneplő antológia kötetet mutatták be a közönségnek. Most viszont tényleges szerzőkként foglaltak helyet a pódiumon, hogy saját és kedvenc „irodalmaikról” folytassanak a „kívülállók” számára is jócskán érdekfeszítő beszélgetést.

Dr. Horváth Sándor Domonkos ezen a napon szerzői neve alatt szerepelt meghívott vendégként, a győri könyvtár igazgatója ugyanis Győry Domonkosként eddig három megjelent kötetet tudhat magáénak: Profán – avagy tollbamondás a pillanatnak (kisregény, egyperces novellák, színművek; Pont Kiadó, 2016), Hölgy alulnézetből (regény; Pont Kiadó, 2017), Anyám sírása halkul (novellák; Pont Kiadó, 2021). Mindezeken túl a 2021-ben Szinnyei József-díj elismerésben részesült, 2023-ban pedig Pro Urbe Győr kitüntetést kapott intézményvezető szépirodalmi novelláit az Eső, a Magyar Napló, valamint az Élet és Irodalom közölte.

Szalai Zsolt 1979-ben született Győrben, jelenleg Öttevényen él. A Tanítóképző Főiskolán végzett, majd filozófiát tanult. A kortárs irodalmi körök aktív résztvevője, költő, kritikus, az Ambroozia folyóirat szerkesztője, a tehetséggondozó Véneki Alkotótábor egyik szervezője, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kommunikációs munkatársa, valamint könyvkiadással is foglalkozik. 2001-től jelentek meg versei a Műhelyben és az Új forrásban, 2004-ben adták ki első – Sütő Csaba Andrással közös –, a Spleen / A romantika posztulálása című kötetét. A 2021-ben, a 20. Győri Könyvszalonon bemutatott Gyökeres ház már az ötödik verseskötete.

Sütő Csaba András szintén 1979-ben született Győrben, jelenleg Nagybajcson él. Tanulmányait Győrben, Szombathelyen, Szegeden és Pécsen végezte. Magyar‒történelem szakos tanár, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár, jelenleg egyetemi oktató a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán. Költő, az Ambroozia folyóirat felelős szerkesztője, a 2004-ben alakult Hermaion Irodalmi Társaság alapító elnöke, jelenleg alelnöke. Verseket, kritikákat, tanulmányokat 2002 óta közöl magyarországi és határon túli nyomtatott és online folyóiratokban. Eddig hét verseskötete jelent meg.

A moderátori szerepkört magára vállalván Szalai Zsolt mindenekelőtt azt a kérdést tette fel, ki, mikor és hogyan találkozott először a „jó prózával”, hogyan alakultak olvasási szokásaik, hogyan formálódott ebbéli ízlésük az évek folyamán. Győry Domonkosnál az olvasási tevékenység roppant korán kezdődött, édesanyja kereskedői ismeretségei révén könnyen és nagy számban jutott könyvekhez már kora iskolás éveitől, amelyek aztán az idő előrehaladtával mennyiségileg már nem bizonyultak elégségesnek, kiegészültek a világirodalom remekei sorozatának darabjaival is. 9-10 évesen már John Steinbecket, M. A. Solohovot, Thomas Mannt olvasott, az évek során a magas irodalom keveredett nála a lektűrökkel, Henryk Sienkiewicz-től kezdve Gulácsy Irénig terjedt a paletta. „Én ezeket faltam, válogatás nélkül” ‒ mondta el a közönségnek, majd miután fiókkönyvtárban kezdett el dolgozni, napi 2-3 elolvasott kötet lett a penzuma. Itt tisztázódott le előtte igazán, mennyire különbözik irodalmilag például egy Agatha Christie-féle történet mondjuk Sarkadi Imre prózájától. „Az utóhatás más” ‒ ezt hozta számára a szépirodalom, az a nagyjából 20 ezer kötet, amelyet eddigi 57 éve alatt elolvasott. Magával az írással „több hullámban” találkozott Győry Domonkos: 18-20 éves korában Bálint Gézától tanult stilisztikát (ott ismerkedett össze a ma már Herczeg Ferenc-díjas prózaíróval, Reisinger Attilával is), és kezdetben – saját elmondása szerint – „rettenetesen rossz versekkel” próbálkozott. Hosszú kihagyást követően az 1990-es évek elején írt egy kisregényt, amely terjedelménél fogva nem jelenhetett meg, majd újabb 25 év elteltével „valami történt, valami megmozdult”, és ebből az akkori 70 oldalas prózából, valamint egyéb rövid írásokból állt össze első kötete. „Ez volt a pokolba vezető út első lépcsője, amit irodalmi pályafutásnak neveznek.”

Sütő Csaba Andrásnak egy 7 évesen eltöltött kórházi időszaktól datálódik az olvasástörténete, melynek során nem volt megállás, így gyerekkora ebben a tekintetben hasonlóan alakult Győry Domonkoséhoz. Egyaránt sok mindent elolvasott a magyar és világirodalomból. A gimnázium után magyar szakos tanári képzésbe került, melyet egy egyetemi kiegészítő szak követett, így „nekem a prózai hagyományt, a költői hagyományt több alkalommal volt szerencsém végigélvezni”. A magyar próza természetszerűleg jelenti a 18‒21. századi műveket, de kimondhatatlanul hálás egykori tanárainak azért, hogy a korábbi korszakok magyar nyelvű irodalmával, a prózai kezdetekkel is megismertették őt. Minél inkább idősödik, annál jobban erősödik Sütő Csaba Andrásnak az az irányultsága, hogy mind komolyabban fordul az 1777 előtt keletkezett magyar nyelvű szövegek tanulmányozása felé. És bár a magyar széppróza napján elsősorban Jókai Mór életművét emlegetjük, meglehetősen komoly előzményei is vannak. „Tagadhatatlan, hogy a 19‒20. századból rengeteg mindent el kell vagy el lehet olvasni.” Mindezeken túl pedig ott vannak a modern, kortárs alkotások, így „az elejétől a végéig” próbálja ezeket folyamatosan olvasni. Továbbá a határon túli, az elcsatolt területek irodalmát is előszeretettel tanulmányozza. „Ebből pedig alakul egy összkép, ami úgy van jól, hogy sosem lesz teljes.”

Szalai Zsolt – saját bevallása szerint – bár későn érő típus, „csupán” az iskolarendszerben lépett az olvasás útjára, de „értelmezői tehetsége” viszonylag korán megmutatkozott. Olvasásútja gyerekirodalmi alkotásokkal, mesékkel, népmesékkel indult, negyedik osztályig aztán elolvasta már a nyolcadikig terjedő összes kötelező olvasmányt. 10-12 éves korában Gárdonyi Géza Egri csillagokja volt kiemelkedően meghatározó számára, középiskolában, illetve felsőfokú tanulmányai során pedig jöttek újra és újra a görögök, így a mítoszok, mesék, archaikus kultúrák iránti vonzódása végérvényesen megmaradt. Mellette főleg a német irodalom, a „költői próza” műfaja kezdte el kimondottan érdekelni: Novalis, Hölderlin, Goethe, majd jött Thomas Mann és a többiek. Aztán éles váltásként képbe került az amerikai próza is (Truman Capote nagy kedvence), és elkezdett kritikákat, recenziókat írni a Szépirodalmi Figyelőbe. Ahogyan pedig – az Ambroozia szerkesztőjeként – bekerült az irodalmi életbe, a kortárs pályatársak munkáival is sűrűn találkozott, találkozik. Mindemellett Szalai Zsolt bevallja, hogy a próza területén még azért vannak „érezhető restanciái” is, amelyeket igyekszik leküzdeni a nyilvánvaló költészeti érdeklődése mellett. Ő maga is próbálkozott néha-néha prózát írni, de azt vette észre, hogy előbb-utóbb mindegyik ilyen elkezdett írásművéből vers lett.

Sütő Csaba András itt fogalmazta meg, hogy bár a magyar széppróza napja adja a beszélgetés apropóját, mindhárman jócskán tettek említést olvasásútjukon a világirodalmi alkotásokról, és szerinte ez azért nem kiküszöbölhető, mert „önmagában a magyar irodalom kell, hogy rendelkezzen egy olyan tágabb spektrummal”, ahol az azonos időben keletkezett irodalmi alkotások összehasonlítása történik, jól láthatók így egyrészt a közös pontok, másrészt azok a specifikus jellemzők, amelyek a hazai alkotások sajátjai. Ezen viszony(ítási) vetület mellett szóba került a szűkebb nyelvi környezet, a fordítás/fordíthatóság kérdésköre, az olvasmánypaletta életkorral, életkori változásokkal történő kapcsolata. „Lehet, hogy életciklusonként változik, mi szólít meg bennünket” ‒ ragadta meg a lényeget Győry Domonkos.

Ő maga – kedvenc olvasmányokként – három írást hozott erre a beszélgetésre. A Kossuth-díjas, Nemzet Művésze kitüntetést elnyert, kortárs regény- és novellaíró Bodor Ádámot egy ajánlás nyomán fedezte fel: a „hihetetlenül izgalmas, tömör és szikár nyelvezettel rendelkező” szerzőnél „abszolút sallangmentességről beszélhetünk, aki mindenféle erkölcsi értékítéletet mellőz”. Győry Domonkos számára az ő prózai szövegei „magas minőségű, magas tisztaságú, arany etalonként jelennek meg”. Mellette Fejes Endre lélektani megközelítései állnak közel hozzá, főleg a hétköznapi helyzetek, a hétköznapi tragédiák, az úgynevezett „kis világok” ábrázolásai, Szalay Károly pedig – különösen a Szerelmes éveink és a Párhuzamos viszonyok című regényei – zseniálisak abban, ahogyan feldolgozzák az 1945 utáni ifjúság megélését.

Sütő Csaba András ‒ „reagálván” Bodor Ádámra ‒ Tersánszky Józsi Jenő-részletet hozott magával, amely oly módon kapcsolódik ehhez a szerzőhöz – túl az erdélyi származáson –, hogy az általa megírt, Kakuk Marci-féle hegyvidék nagyjából ugyanazon a behatárolhatatlan helyszínen játszódik, mint Bodor történetei. Tersánszky műveiben hatalmas nyelvi változatosság figyelhető meg, ezért is élvezetes olvasni őket. Szalai Zsolt – az erdélyi vonalhoz csatlakozva – vette elő a Kolozsváron született, Kossuth-díjas és Nemzet Művésze címmel rendelkező Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényét, amelyben szintén a bravúros nyelvi megoldásokra hívta fel a közönség figyelmét.

A Hermaion Irodalmi Társaság által szervezett, magyar széppróza napi rendezvényeknek így szól a mottója: „Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél.” Erről az idézetről mondta el Sütő Csaba András, hogy hosszas kutatások után sikerült csak kiderítenie, melyik Jókai-műből származik: az 1869-es A kőszívű ember fiai regényéből – ő ezt hozta második választásként erre a délutánra, mivel mostanában újra olvasgatni kezdte „nagy mesemondónk” alkotásait. Bár a könyv a 19. században született, rendkívül korszerű, modern regénynek számít. Szalai Zsolt második választása abban a tekintetben tudott kapcsolódni Jókaihoz, hogy Vas Gereben a kortársa volt, és akkoriban szintén nagyon népszerű prózai szerzőnek számított. Remekül ábrázolta regényeiben az emberek jellemét és az elbeszélt történeteket, valamint rengeteg győri vonatkozás is található bennük. De szívesen hozta volna még el ide Temesi Ferencnek a Por című szótárregényét, ahol a szerkezet szótár-formát imitálva beszél el lényegében másfél évszázadot.

Mivel a beszélgetés egyik megfogalmazott témája a „Győr a prózairodalomban” volt, Sütő Csaba András ezzel kapcsolatban azt a téves elképzelést igyekezett megcáfolni, miszerint „Győrben költők csak-csak, de prózaírók alig”, mivel mindez az elmúlt másfél-két évtized viszonylatában egyszerűen nem igaz – elég csak az itt helyet foglaló Győry Domonkosra gondolni. Éppen ezért két szerzőt említett a rendezvény befejezéseként: Zsávolya Zoltánnak „az 1990-es és a 2000-es évek elején megjelent elbeszéléseinek elemi mozgatója és háttere ez a város; nagyon rafinált módon csinálja, de gyakorlatilag felismerhető bennük az egész belváros, és még a külső területek is beazonosíthatók”. Valamint Mészáros Urbán Szabó Gábornak a 2020 végén a könyvtárban bemutatott új kötete, A győri regény, amely vállaltan, deklaráltan itt játszódik, és bár nem lehet tudni, pontosan mikor, a kulisszákból arra lehet következtetni, hogy a jelennél mintegy 15-20 évvel korábban.

A beszélgetés közben a három vendég, Győry Domonkos, Sütő Csaba András és Szalai Zsolt fel is olvastak a közönségnek az általuk választott, említett „kedvenc” prózai írásokból.

Szilvási Krisztián

Fotógaléria: Mit olvasnak ők? ‒ Kortárs győri szerzők a szépprózáról a győri könyvtárban

Szilvási Krisztián fotói

14 kép