A gízai piramismező látszólag legmagasabbjának (valójában alacsonyabb, mint Hnum-Hufu) titkát, bejáratának hollétét évszázadokig próbálták megfejteni. Próbálkozott ezzel a kor egyiptomi régészetének egyik úttörője, a navigátor és felfedező, szintén olasz Giovanni Battista Caviglia is, sikertelenül. Lehet, hogy a sors igazságtalan volt hozzá, hiszen Henry Salt brit főkonzul megbízásából rengeteg ásatást végzett már, 1816 és 1817 között feltárta a gízai nagy piramist, fontos felfedezéseket tett, bőven volt tapasztalata, mégsem övé lett a dicsőség, hanem Belzonié, aki inkább volt kalandor és felfedező, mint szakavatott tudós. Belzoni is kapcsolatba került Henry Salttal, a brit főkonzul támogatásával beutazta a Nílus völgyét, azzal a megbízással, hogy műkincsek után kutasson, azokat a British Museum számára leszállítsa. Az sem volt titok, hogy saját maga és a konzul számára is tett félre ezt, azt. 1817-ben sikeresen feltérképezte a Királyok Völgyét, feltárta I. Széthi sírját, amit időnként még ma is „Belzoni-sír” néven említenek. Felismerte, hogy a ritka, de rendkívül heves áradások mekkora veszélyt jelentenek a völgyben található sírokra, és megoldást próbált találni az állaguk megóvására, nem sok eredménnyel. Kincsekkel és tapasztalatokkal bővelkedve tért vissza, és a Kairó melletti gízai piramismező megfejtetlen rejtélyei izgatták. Bár addig még mindenki eredménytelenül próbálkozott bejutni Hafré piramisába, 1818 márciusában Benzoninak mégis sikerült, Chevalier Frediani kíséretében, mégpedig egy ősi kőfejtő módszerrel. Utat vágott a piramis felső folyosójába, s a kamrába jutva gondosan a falba véste a feltárás pontos dátumát.

A sírkamra Benzoni „graffittijével”

Felfedezése azért volt jelentős, mert Hérodotosz feljegyzései nyomán elterjedt egy tévhit arról, hogy a piramisnak nincsenek belső helyiségei, amit így sikerült megcáfolni. Belzoni a piramis több oldalán (a keletin is) ásatott, azonosította a hajdani járószintet, kiásta a Szfinxtemplomot, rátalált egy gránit sztélére, amin IV. Thotmesz neve szerepel (ez később az Álom-sztélé nevet kapta, a tartalma miatt). Mégis akadtak, akik megkérdőjelezték felfedezést és annak jelentőségét. A korabeli francia és nemzetközi sajtó például igyekezett köznevetség tárgyává tenni az eseményt, az ott talált csontokról például azt állították, hogy nem emberi maradványok.

Belzoni valóban eléggé megosztó személyiség volt, ami a gátlástalan, állhatatos magatartásának tudható be, de éppen ennek az akadályokat nem ismerő hozzáállásának köszönhetően jutott el a céljáig. Jól példázza ezt az a történet, amikor egy alakalommal egy obeliszk a hajójáról a Nílusba zuhant, ő addig nem nyugodott, amíg ki nem emeltette onnan. Szakmai téren eleinte abszolút kívülállónak számított, de miután folyamatosan fejlesztette tudását, olyan szintre jutott, hogy az egyiptológusok közül többek, például Howard Carter bizonyos fokú elismerését is kivívta magának. Közben természetesen sok ellenséget is szerzett magának, már csak azért is, mert mások is igyekeztek az ókori kincseket megszerezni. Számos bírálat a módszerei miatt érte, például a Hafré-piramis említett megnyitásakor alkalmazott hevítéses-repesztéses kőfejtő eljárás, vagy hogy mindenhol kitörölhetetlenül otthagyta a keze nyomát.

Tény, a Hafré-piramis rejtekére 1818. március 2-án derült fény, hogy a későbbiekben tudósok sora (elsőként John Shae Perring) végezzen felméréseket, feltárásokat, amelyek még manapság, a III. évezredben is folytatódnak.

SzaSzi

Forrás: Ceram, C. W. A régészet regénye. Budapest, 1965., Lehner, Mark: Piramisok nagykönyve. Budapest, 1997., wikipedia, britannica.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép.