A két neves osztrák librettista, Brammer és Grünwald már 1918-ban felajánlották Kálmán Imrének új szövegkönyvüket, legalábbis annak elkészült első felvonását. „Történetük egy intézőnek szegődött, elszegényedett grófról szólt, aki hamarosan beleszeret munkaadójába, a csinos, de rátarti grófnőbe.” A komponista azonban ezt az ajánlatot elsőre elutasította, de arra kérte őket, hogy olyan librettót írjanak, amelyben egzotikus szereplő található, és a mű „tele van misztikummal”. Ezután készült el Die Bajadere (A bajadér) című operettjük, amelyet 1921 decemberében a bécsi Carl-theater színpadán játszottak első alkalommal. Végül 1923-ban vették újra elő az eredetileg felajánlott témát.

1924 januárjának végén Kálmán Imre először a Színházi Életben nyilatkozott új operettjének zenéjéről: „A muzsikában még inkább kidomborítottam a magyar elemet, mint azt addig tettem. Valami szilaj, fanyar hangulat vonul végig a melódiákon. Az egész keserű magyar sorsot próbáltam megérzékíteni benne.”

A magyar lapokban is megjelent, hogy a Theater an der Wien „pazar kiállításban és elsőrangú szereposztásban” mutatja be az új Kálmán operettet. A bécsi ősbemutatón a férfi főszerepet, Tasziló grófot maga a színigazgató, Hubert Marischka (1882‒1959) játszotta, aki ráadásul az első felvonás Hej cigány dalát magyarul adta elő. Ő volt az előadás művészeti vezetője is. Marica Betty Fischer (1887‒1969) osztrák operettszínésznő volt. Zsupán szerepében debütált az 1923-ban kabarékban és varietékben felfedezett és szerződtetett Max Hansen (1897‒1961). Lizát, Tasziló húgát Elsie Altmann (1899‒1984), a pályáját ekkor kezdő osztrák színésznő alakította. „A pompás díszleteket és a ragyogó kosztümöket” Faragó Géza (1877‒1928) tervezte, a lapok szerint „ilyenek még alig voltak bécsi színpadon”. Az előadást Emil Guttmann (1879‒1934) rendezte.

A premiert óriási érdeklődés övezte, már a bemutató előtt elkelt minden jegy az első hat előadásra. A szokásokkal ellentétben a főpróbán telt ház volt, Európából és az Egyesült Államokból egyaránt érkeztek színházigazgatók, angol, olasz, francia, német, amerikai, svéd, spanyol és magyar direktorok is ültek a nézőtéren, mellettük színházi ügynökök és újságírók is megtekintették az új operettet, szintén a szokásoktól eltérően már a főpróbán viharos tapssal fogadták az új művet.

A premiert követően az osztrák főváros ismételten egy Kálmán remekműtől visszhangzott. A Színházi Élet kritikusa azt emelte ki, hogy Kálmán Imrének ebben az operettben lehetősége nyílt arra, hogy „ízig-vérig magyar muzsikával ajándékozza meg a világot”. Mások pedig így írtak a Marica grófnőről: „Kálmán Imre zenéje adja meg ennek az operettnek a karakterét, ez a pompás operettmuzsika, amelynek dacos kemény ritmusai éppen úgy magyar veretűek, mint finom ellágyulásai. Magyar zenét írt megint Kálmán Imre, és a magyar színeket virtuóz zenekari palettáján keveri olyan harmóniai hatásokká, amelyeknek mindenütt érvényesülniük kell, ahol csak felcsendülnek.” Bónyi Adorján 1924-ben így dicsérte Kálmán zenéjét: „A Marica grófnő ereje kilencven százalékban a zenében rejlik. Dús, színes, tartalmas és igényes muzsika, s van ránk nézve egy különösen büszke jellegzetessége: alapjaiban tisztán magyaros tónusa”, valamint külön kiemelte a remek hangszerelést is. Bécsben végül 374 alkalommal adták elő a Marica grófnőt.

A magyarországi ősbemutatót a budapesti Király Színházban tartották 1924. október 18-án. Ezután mind a két városban „a közönség egyformán rajongott az új operettért”, amely végül meghódította az egész világot, számos európai és tengerentúli városban (pl. Berlinben, Zürichben, Velencében, Stockholmban, Koppenhágában, Londonban, Párizsban, New Yorkban) műsorra tűzték, ráadásul 1825-ben már az első, némafilm változata is elkészült Hans Steinhoff (1882‒1945) rendezésében.

A Marica grófnő A csárdáskirálynő mellett Kálmán Imre leggyakrabban játszott és legismertebb operettjének számít, egészen napjainkig nem csökken népszerűsége.

oszem

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Operett I-II.; Gajdó Tamás: Kálmán Imre Marica grófnő; wikipédia; operetten-lexikon.info; gyoriszalon.hu; Délmagyarország, Az Est, Színházi Élet korabeli számai

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.