Vadócz Dávid irodalmi portréfotói

Kiállítás a győri könyvtárban – Márné Tóth Krisztina írása

vadocz-david-kiallitas

2024. február 22-én Vadócz Dávid írókról, költőkről, irodalomtörténészekről készített portréiból nyílt tárlat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében a Magyar Széppróza Napjához kapcsolódóan.

Elsőként prof. dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője köszöntötte a jelenlévőket. „A magyar irodalom színe-java jelenik meg a képeken. Fekete-fehér arcképeket láthatunk. Az arcképek mögött pedig maga a történelem létezik. Méghozzá kétféle vonatkozásban, először is a személyes történetük, másodszor pedig az egyetemes idő is benne van. Ahogy József Attila mondta, „… A világ vagyok – minden, ami volt, van: / a sok nemzedék, mely egymásra tör.”

Őseink génjeit, vonásait hordozzuk az arcunkban. Ezek is ott vannak a fotókon. Hogyan keveredik bele ebbe a Magyar Napló mint folyóirat? Hát úgy, hogy minden számban közlünk egy-egy nagyinterjút egy jelentős íróról, költőről, irodalomtörténészről, akinek a fotója felkerül a folyóirat címlapjára. Egy lapot nemcsak a benne lévő irodalmi anyag határoz meg, hanem szerepet kapnak a benne lévő képek, művészi alkotások, vizuális anyagok, így lesz egy közös, komplex alkotás. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ne csak a műveit olvassuk egy szerzőnek, hanem lássuk is, hogy ki az az ember, aki azt a művet megalkotta.

A kiállítást Eifert János Balogh Rudolf-díjas magyar néptáncos, fotográfus, fotóművész nyitotta meg.

Ezen a kiállításon nemcsak riportfotókat, hanem szépprózát, fotóművészeti alkotásokat is látunk. Amikor készültem a megnyitóra, utánanéztem, mit jelent a széppróza: a prózának az a köre, melyben a művészi elem uralkodik, ahol a gondolatok és az érzelmek szabadon szárnyalnak. Ezen bátorodtam fel, hogy Vadócz Dávid irodalmi portréit szépprózának tituláljam, ami esetünkben fotóművészeti alkotást jelent.

A fényképeket nem a gép készíti, hanem a mögötte álló ember, aki megválasztja, kit, mit, miért és hol fényképez. Amikor odakerülünk, hogy megnyomjuk a gombot, abban a pillanatban benne vannak az egész korábbi életünk tapasztalatai. A fotóművészet nemcsak a pillanat művészete, hanem a gondolkodásé is. Dávidnak az édesanyja volt az első tanára. Aztán egyedül, autodidakta módon fejlesztette tovább magát. A gondolkodása, a világnézete nem iskola kérdése.

A későbbiekben eseményfotókat készített, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtött. Embereket azok tudnak fényképezni igazán, akik empátiával fordulnak az alanyuk felé. Az itt látható írók portréi nem szokványosak, a fotókon szereplők élnek, mozognak, éreznek, gondolkodnak, és a humor is megjelenik a képeken. Nem idealizált portrék, itt nincsenek trükkök, montázsok. Nem ezektől izgalmasak, hanem a megközelítéstől, a gondolkodó ember ábrázolásától, az érzelmi és gondolati lebegéstől, ami jelen van a képeken.

Dávid nem szeret szerepelni, nem érdeklik a díjak, de ez nem egy cirkuszi attrakció, hanem egy közvetítés, hogy az embereket, a világot, a történelmi pillanatokat az utókornak megmutassuk.

Vadócz Dávidról a kiállításon olvashatunk egy saját, rövid ismertetőt. A rendezvényen is szerényen beszélt magáról:

Nemes Attilával (szerkesztő, marketingvezető a Magyar Naplónál) járjuk a világot, a Kárpát-medencét. Aki Attilát ismeri, az tudja, hogy be nem áll a szája. Ezek a fotók is úgy születtek, hogy Attila mögöttem állt, és egyfolytában beszélt. Nekem annyi dolgom volt, hogy amikor elnevették magukat, lenyomtam a gombot. Körülbelül 5 éve fotózom a Magyar Naplónak. A legelső fotók úgy készültek, hogy megpróbáltam felkészülni az alanyból, elkezdtem olvasni a műveikből, de valahogy nem működött a dolog. Rájöttem, hogy én emberekkel dolgoztam eddig, most miért akarom a művészt lefotózni, miért nem próbálkozom az emberrel? Onnantól elkezdett működni a dolog. Attilával kitaláltuk az „Isten keze” című fotókat. Arról szólnak, hogy én beállítom a gépen a záridőt, de nem nézek bele, és úgy fotózom. Sokszor ezek a legjobb képek.

Egy kis játékra invitálom az itt lévőket, mit gondolnak, vajon melyik az a kép az itt kiállítottak közül, amelyik ezzel a technikával készült?

A megnyitón hangulatos aláfestő produkcióként a jelenlévők Kovács Zoltán zongorajátékát halhatták.

A kiállítás 2024. március 14-ig tekinthető meg, hétköznapokon 13-16 óráig. (Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.)

Márné Tóth Krisztina
Fotók: Vas Balázs

2024.02.25