A Mrs. Harris Párizsba megy egy felnőtteknek szóló Csipkerózsika történet, ami egyre ritkább a valóságban, ezért esik jól látni és hinni benne. Humoros, kedves, szórakoztató, és sokkal több van benne, mint azt elsőre hinnénk. Nem mellesleg részben nálunk forgott.

A II. világháború után járunk, Mrs. Harris még mindig hazavárja pilóta férjét, és közben napestig robotol. Mos, főz, takarít, ha kell, gombot varr, és persze diszkréten őrzi munkaadói féltett titkait. Egy nap meglát egy méregdrága Dior ruhát, és úgy dönt, neki is kell egy ilyen. Még keményebben dolgozik, spórol, és bár némi szerencse is kell hozzá, végül csak összejön a pénz. Egynapos utat tervezve repülőre száll, de Párizsba érve szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a drága ruhát nem lehet csak úgy felkapni és elvinni, azt bizony a kedves vevőre szabják, ami napokig is eltarthat. A szerencse rámosolyog, lesz hol meghúznia magát, és a ruhapróbák között megismerkedik a várossal, az emberekkel és természetesen magával a Diorral is.

Azzal a Diorral, ahol megmosolyogják és érezhetően lesajnálják, ahol még az összegumizott pénzköteg sem győz meg teljesen mindenkit, hiszen nem értik, minek egy takarítónőnek ez a ruha, ugyan mikor és hol fogja hordani. A Gucci-ház (2021) jutott az eszembe, de tulajdonképpen minden olyan történet, ahol egy luxusmárka válaszút elé kerül, megmaradjon-e az exkluzivitása, és csak a felső tízezer számára legyenek elérhetőek a termékei, vagy tárja kicsit szélesebbre a kaput, természetesen nem engedve a magas minőségből és a nehezen megszerzett hírnévből. Az ötvenes években olyan változások történtek a világban, melyeket egy olyan feltörekvő cég, mint a Dior, nem hagyhatott figyelmen kívül.

Előkelőségek, filmcsillagok viselték ezeket a ruhákat, akik aztán puccos eseményeken pózoltak bennük, és máris megvolt a másnapi hír az újságok címlapjára. Jó üzletnek tűnt, de talán mégsem volt az. Az 500 font az 500 font, se több, se kevesebb, mégis mindenkinek mást jelent; van, aki keményen megdolgozik érte és van, akinek csak aprópénz. Ebben a filmben a bájos történet mellé rengeteg olyan dolgot kapunk, ami szimbolikus jelentőséggel bír, ilyen például a kukások sztrájkja. Sokak szemében alja munka, de ha valaki nem végzi el, akkor derékig gázolunk a szemétben, ellep minket a mocsok és a bűz, megette a fene a drága ruhánkat. Miközben a kukások az életkörülményeik javulásáért harcolnak, a cégtulajdonos dúskál a javakban, a felesége Diort vásárol, mert az élet bizony igazságtalan.

Mrs. Harris pedig csak szelíden mosolyog ehhez az egész hercehurcához, kell neki az a ruha, megdolgozott érte, úgy érzi, bőven megérdemli. A Párizsban töltött kényszerpihenő alatt mind a saját, mind pedig mások életében igyekszik rendet tenni. Igazából nem csinál mást, mint hogy görbe tükröt tart mások elé, amiben meglátják a saját hibáikat, tévedéseiket. Tétova szerelmesek találnak egymásra, emberek vallanak őszintén az érzéseikről és a vágyaikról, mások magukba szállnak, és máshogy kezdenek viszonyulni a világhoz. Utat mutat egy őszintébb, a lelket kevésbé megterhelő élethez, ahol nincs helye az irigységnek és az olyan dolgoknak, melyekkel másoknak ártunk, ártani tudunk. Jósága talán kifizetődő, talán nem, de mint azt tudjuk, a hála, a köszönet és a boldogság sokszor teljesen máshonnan jön, mint ahonnan várjuk.

A film egy tanmese felnőtteknek, ami természetesen arról szól, hogy a jó mindig elnyeri méltó jutalmát. A való életben ez egyáltalán nem így van, de azért olyan jó hinni benne. Mrs. Harris egy igazi tündér, aki mindig meglátja a dolgok jó oldalát, és felülkerekedik a káoszon, önzetlen, jószívű, segítőkész, vagyis csupa olyan tulajdonsággal van felvértezve, aminek a mai rohanó és elanyagiasult világunkban nem igazán venné használt. Ma valószínűleg egy kedves, naiv és kissé bogaras hölgyként írnánk le, és talán nem véletlen, hogy a cselekmény idején is már furcsán és értetlenül néznek rá, hiszen nagyjából akkortájt vált olyanná a világ, mint amilyennek most ismerjük. Személytelen, hálátlan, önző, felgyorsult, persze azért ma is meg lehet találni benne a szépséget, csak egy kicsit meg kell állni, le kell nyugodni, és alaposan körül kell nézni.

A Mrs. Harris Párizsba megy egy kedves, szerethető, vicces és egyébként tök ártalmatlan, tét nélküli és görcsmentes film elgondolkodtató sztorival, humoros párbeszédekkel és nagyszerű színészi alakításokkal.

A film előzetese itt tekinthető meg.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu