A ménfőcsanaki Házasság hete keretében tartott egy párkapcsolat erősítő műhelyt. Mesélne a programról?

Bő három órán keresztül beszélgettünk, dolgoztunk együtt tizenhat emberrel a Gottman-féle párterápiás módszertan gyakorlatai mentén. Valamint a klasszikusnak számító Gary Chapman szeretetnyelveit is végigvettük. Az első gyakorlat a szerelemtérkép volt, a párok „elsőrandis” kérdéseket tehettek föl egymásnak. Mi a kedvenc filmed? Hol nyaralnál szívesen?

Van, aki tudja, hogy a másik mit fog válaszolni, de azért 20-30 év után már valószínűleg kevesebbet beszélünk ezekről a dolgokról. Ám a mindennapokban a fiatalabb házasoknál sem feltétlenül merülnek fel ilyesmik, hiszen inkább a gyerekek, a logisztikai feladatok vagy a kifizetendő számlák kerülnek fókuszba. Úgyhogy nagyon hasznos időnként újra visszatérni az alapokhoz.

Általában nem vagyunk felkészítve a házasélet nehézségeire. Az egyik kulcsfontosságú ezek közül, hogy a kapcsolatot időnként meg kellene újítani. Milyen módszer segíthet ebben?

Van egy gyakorlat, ami az apró kedvességekről szól. A műhelyen a résztvevők egy listát kaptak arról, hogy mi mindent lehetne adni egymásnak. Mindketten aláhúzhatták, ők hogyan szeretnének szívességet kapni, és azt is jelölniük kellett, hogyan adnak a másiknak.

A 80-as években párterápiás kutatásokat végeztek, melyekben azt vizsgálták, hogy a házastársak megadják-e egymásnak az apró kedvességeket, illetve észreveszik-e azokat. Az volt a tapasztalat, hogy sokkal többször kedvesek az emberek egymással, mint amennyire észlelik azt. Az is kiderült, hogy azok a párok, akik magukat boldogtalannak tartják, a felét se vették észre a társuk figyelmességeinek. Összességében, ha belegondolunk, akkor nemcsak az számít, hogy én mit teszek meg a mindennapokban, hanem az is, hogy mennyire figyelek a másikra. Lehet, hogy nem is annyira sanyarú a sorsom. Lehet, hogy kétszer annyi jó dolog történik velem, mint amiről eddig tudomásom volt.

Úgyhogy én azzal szeretném biztatni a párokat, hogy vegyék észre mennyi pozitív dolgot tesz bele a másik, és ettől kétszer olyan jó lehet a kapcsolatuk. Sokszor nincs szükség párterápiára, hanem csak oda kellene figyelni azokra az értékes pillanatokra, amelyek velünk történnek.

A pörgős mindennapokban ez nem is olyan egyszerű...

Igen, amikor az ember stresszes, akkor olyan szinten beszűkül az érzékelése, hogy nem tudja észrevenni az apró, finom dolgokat. Ezért is nagyon fontos, hogy megtanuljuk oldani a stresszt, mert akkor a látószögünk újra kitágul.

Mit kezdjünk az elvárásokkal?

A humanisztikus pszichológia alapja a feltétlen elfogadás, és ez egy nagyon szép törekvés. A realitás azonban az, hogy hús-vér emberek vagyunk, akiknek vannak szükségleteik. Ezért úgy látom, hogy az elvárásoknak, főként ha hiányalapú szükségletről beszélünk, helye van. Kérdés, kinek mit jelentenek azok az alapszükségletek, amelyek nélkül nem tud létezni a házasságban, mi az, ami már az identitásom része, ezért nem tudok engedni belőle – ezeket fontos tisztázni, egyeztetni a párnak.

Gondolom, sokféle helyzettel találkozik a munkája során. Van olyan, amely emlékezetes valami miatt és megosztható?

Volt most egy olyan pár, akik már több mint 30 éve házasok. Nagyon lelkesek voltak, és a szeretetnyelvről szóló gyakorlat kapcsán elmesélték, hogy már régóta foglalkoznak a témával, a múlt héten is kitöltöttek egy kérdőívet, de mégis hozott számukra újdonságot a mostani feladat. Annyit kértem tőlük, hogy írjanak le 10 konkrét módot, ahogyan lehet őket szeretni. Amikor elkészültek, kicserélték egymással. És bizony találtak egymásról meglepő dolgokat – harminc év után is. Ezt a pillanatot látni nekem is nagy élmény volt.

Szabados Éva

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Megújulás az állandóságban – Villáminterjú Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeutával
2. rész: „Se veled, se nélküled” – Villáminterjú dr. Horváth Sándor Domonkos családi mediátorral
3. rész: Összehangolódás – Villáminterjú Mátai Enikő Adrienn meseterapeutával