„Az emberi szellem hasonlatos a lótuszvirághoz. Mint ahogy a lótusz a tavak és mocsarak iszapos fenekéről tör fel a víz felszínére, úgy sarjad ki az emberi szellem is az anyagi világ sötétjéből és úgy emelkedik föl a fény felé.
És miként a lótusz a vizek felszínén szétterjeszti leveleit, majd pedig a napfény hatására kibontakoztatja szépséges virágát, úgy bontakozik ki a szellemi mivoltát felismerő emberi lélek is a magasabb világok fényénél a magasabb rendű erők hatására.
De ehhez az szükséges, hogy – mint a lótusz – boldogan kitárjuk lelkünket a szellem napsugara előtt és hagyjuk, hogy a magasabb világokból szüntelenül leáradó fények érleljék bensőnket, miként a Nap sugarai a lótuszvirág szívét.
Mikor tehát úgy érezzük, hogy lábunk elmerül a föld sarában, emeljük fel lótusz-szellemünket a legmagasabbhoz, ami számunkra létezik. Lelkünk már-már összecsukódó szirmai újra erőt, színt és szépséget nyernek majd tőle.” (Reményik Sándor: A lótusz)

A lótusz hasonló jelentést hordoz Keleten, mint a rózsa és a liliom Nyugaton. Az ősvizeken megszülető lótusz az élet első megjelenése, szimbolikusan kifejezi a káosz vizeiből kiemelkedő kozmoszt. A Nap melegének és a vizeknek a teremtménye; egyszerre szoláris és lunáris szimbólum, egyesíti a szellemet és az anyagot, a tüzet és a vizet, a jangot és a jint. Ezért a lótusz az androgünt (a két nem magasabb szintű egysége – nem összetévesztendő a hermafroditával), az önmagában létezőt is szimbolizálja.

Tisztán emelkedik ki a sáros vizekből, és magában hordoz minden lehetőséget. Az isteni születés szépségét és tökéletességét reprezentálja. Jelentésrétegeiben több szinten megtaláljuk a halhatatlanság motívumát. Az anyagi világ szintjén egyrészt termékenységszimbólum, mivel szétszóródott magjaiból számos új növény jön létre. Formavilága: kör és gömb alakú gyümölcse, levelei és virágai pedig a létezés örök körforgását fejezik ki. A rügy, a kinyílt virág és a magok egy időben láthatók rajta, ezáltal kifejezi a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolódását. Jelképesen köldökzsinórnak is nevezik, amely az embert az eredethez köti.

Az egyiptomi világteremtés-mítoszban a Nap jelképe, a Napgyermek szülője. Hórusznak szentelték, akinek négy fia egy-egy lótuszon áll Ozirisz előtt. Amon-Réhez kapcsolódva szoláris, ha viszont Hathor tartja, lunáris szimbólum. Ízisz attribútumaként a női teremtő erő jelképe. A Felső-Nílus emblémája; a királyi hatalom, az újjászületés és a halhatatlanság virága. Az egyiptomiak számára a kék lótusz a legszentebb, mert az „isteni lét illatát árasztja”.

A japán irodalomban az erkölcsi tisztaságát megőrző ember jelképe, aki a szennyes vizekkel körülvéve, vagyis a társadalomban is tiszta, érintetlen tud maradni anélkül, hogy visszahúzódnék. Kínában szintén a szellemi kibontakozást, a tisztaságot és a termékenységet jelenti, valamint a jin és jang egységét. A görög‒római mitológiában Aphrodité/Venus virága. A halált és az újjászületést, valamint a természet reprodukáló erejét jelképező lótusznak a görög‒római temetkezési szokásokban és a halottkultuszban is jelentősége volt.

„Minden jelenség, eredetétől fogva,
Magában hordozza a keletkezést és elmúlást.” (Lótusz szútra)

Indiában szintén fontos szimbólum. Egyes iratok szerint Brahmá a világtengerből kiemelkedő lótuszvirágon jelenik meg (Satapatha bráhmana, II. 1,6; Brihadaranjaka upanisad, V. 5,1). A hinduizmusban ez a lótusz Visnu köldökéből ered, amikor a teremtő isten a kozmikus kígyón pihen.

Buddha és Avalókitésvara bódhiszattva attribútuma, akiket egy kinyílt lótuszon trónolva is ábrázoltak. A szellemi virágzásra, a bölcsességre és a nirvánára is utal.

Egy különleges történet, a lótuszmező példázat meséli el, hogy mi történt, amikor Buddha a megvilágosodása után, látva hosszú odavezető útját és a világban eluralkodott sötétséget, a magányt választja, majd Brahmá „közbenjárására” újra végigtekint az embereken, és mégis úgy dönt, hogy tanítja őket.

„Ebben az időben a magasztos Buddha Uruvélában, a Nérandzsará folyó partján, a bódhifa tövében ült, miután a megvilágosodása bekövetkezett. És a Magasztos keresztbe tett lábbal ült a bódhifa tövében hét napig egyfolytában, a megvilágosodás boldogságában...
Hét nap elmúltával a Magasztos visszatért révületéből, és a fa tövéből átment egy adzsapála vadfügefa alá. Odaérve, leült az adzsapála vadfügefa tövében.
Miközben a Magasztos egyedül, magában ült ott, ez a gondolata támadt:

- Ez a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik. Ezért az emberek, akik vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik, nem fogják megérteni az okok és okozatok láncolatának összefüggését, nem fogják megérteni a létcsírák kioltását, az érzelmek elvetését, a létszomj elfojtását, a szenvedély eltávoztatását, a nyugalmat, a nirvánát. Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám, fölösleges fáradság háramlik belőle rám.

És ekkor ez az addig nem hallott vers ötlött fel a Magasztos előtt:

Nehezen jöttem én is rá, másnak hiába mondanám.
A gonoszság, a gyűlölség elzárja más elől a Tant.

Ár ellen úszó, mély, titkos, alig látszó szikrányi fény;
a gonoszság sötétsége nem hagyja megpillantani.

Mikor a Magasztos mindezt végiggondolta, úgy döntött, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant. Ám ekkor Brahmá, a Teremtő, gondolata erejével meglátta a Magasztos elhatározását, és ezt gondolta:
- Óh jaj, a világra romlás vár, a világra pusztulás vár, ha a Beérkezett, a Szentséges, a Tökéletesen Megvilágosult úgy dönt, hogy megmarad magányában, és nem fogja hirdetni a Tant!

Ekkor Brahmá buzdítása hallatán a Magasztos végigtekintett a világon Buddha-pillantással, az élőlények iránti részvéttől eltelve. És amikor a Magasztos végigtekintett a világon Buddha-pillantással, látott olyanokat, akiknek szemeit alig fedte por, és látott olyanokat, akiknek szemeit sűrű por fedte. Látott éles elméjű lényeket és tompa elméjű lényeket, jóakaratú lényeket és rosszakaratú lényeket, könnyen taníthatókat és nehezen taníthatókat, akik közül némelyik látta az eljövendő életek és a bűn veszedelmét. Éppúgy, mint ahogy kék lótuszok vagy fehér lótuszok vagy rózsaszín lótuszok tavában némelyik kék lótusz vagy fehér lótusz vagy rózsaszín lótusz a víz fenekén gyökerezik, a vízben nyúlik fel, de nem emelkedik a víz színe fölé, hanem a víz alatt rejtve növekszik; és némely más kék lótusz vagy fehér lótusz vagy rózsaszín lótusz a víz fenekén gyökerezik, a vízben nyúlik fel és a víz színéig emelkedik; és némely más kék lótusz vagy fehér lótusz vagy rózsaszín lótusz a víz fenekén gyökerezik, a vízben nyúlik fel, és kiemelkedik a vízből, és virágával nem érinti a vizet - ugyanúgy látott a Magasztos olyanokat, amikor végigtekintett a világon Buddha-pillantással, akiknek szemeit alig fedte por, és látott olyanokat, akiknek szemeit sűrű por fedte; látott éles elméjű lényeket és tompa elméjű lényeket, jóakaratú lényeket és rosszakaratú lényeket, könnyen taníthatókat és nehezen taníthatókat, akik közül némelyik látta az eljövendő életek és a bűn veszedelmét. És amikor a Magasztos mindezt látta, így válaszolt Brahmának, a Teremtőnek:

A Halhatatlanság kapuja kitárva.
Kinek füle van, fogadja be hittel.
Azért vártam a Tan igéivel, hogy
fölös vesződség ne legyen szavamból.”

Szabados Éva

Forrás: mek.oszk.hu, magyarhalasz.files.wordpress.com, terebess.hu, azeletcsodai.blog.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Bepillantás a szimbólumok világába
2. rész: Álarc vagy maszk?