Konok Tamás három festménye bekerült a Pompidou gyűjteményébe
Konok Tamás három festménye bekerült a párizsi Pompidou központ gyűjteményébe. A Molnár Ani Galéria közleménye szerint a galéria művészének festményei ezzel olyan alkotók művei mellett kapnak helyet a neves intézményben, mint Mondrian, Miró, Dubuffet, Duchamp és Brancusi, vagy Hantai és Vasarely.
Konok Tamás (1930‒2020) már életében is számos elismerést kapott, elnyerte a Kossuth- és a Hazám-díjat, a Prima Primissima díjat, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja címmel. „Ez a megtiszteltetés mégis különösen fontos a művész életművének utóéletében, ugyanis Konok több mint harminc évet töltött Párizsban, így az ottani művészeti miliő nagymértékben meghatározta pályáját és stílusát” ‒ emelték ki a közleményben. Felidézték, hogy Konok Tamás 1959-ben, egy ösztöndíj segítségével érkezett Párizsba, ahol egészen a 90-es évek elejéig élt, mielőtt visszaköltözött Budapestre. A gyűjteménybe kerülő művek így bizonyos értelemben most hazatérhetnek.
A Pompidou központ nemcsak Európa legnagyobb, de egyik legértékesebb kortárs képzőművészeti gyűjteményének is az otthona. A központ három kiemelkedő alkotást választott az 1970-es évekből: a Graphidion vert (1976), az Extension (1975) és az Espace descriptif (1975) című művet. Konok Tamás művészetében egy fordulópontnak tekinthető változás következett be az évtized derekán, ugyanis zürichi utazásai nyomán ekkor talált rá arra a geometrikus absztrakt formanyelvre, amelyen későbbi művei születtek. „Egyediségét a monokróm felületeket felszabdaló hol egyenes, hol meghajló vonalak adják, melyek kontrasztos színeiktől válnak izgalmassá” ‒ áll a közleményben.
Konok Tamás 1930. január 9-én született, és 2020. november 20-án hunyt el Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett Bernáth Aurél tanítványaként. 1959-ben Párizsba költözött, majd Zürichben is aktív volt, a kilencvenes évektől kezdve Budapesten élt és dolgozott. Első önálló kiállítását 1960-ban, a párizsi Galerie Lambertben rendezték meg. Múzeumi egyéni kiállításra a hollandiai Stedelijkben kapott lehetőséget 1964-ben, majd a svájci Lausanne Múzeumban volt önálló tárlata. 1983-ban szerepelt Zürichben a Geometrische Abstraktion kiállításon J. Albers, F. Morellet, F. Picabia társaságában. Svájcban a Galerie Schlégllel működött együtt, több ízben állított ki a bázeli Art-Expón.
Magyarországon az 1980-as évektől kezdődően számos jelentős helyszínen, többek között a győri Xántus János Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban (képzőművész feleségével, Hetey Katalinnal közösen), az Ernst Múzeumban és a Ludwig Múzeumban volt kiállítása.
Forrás: MTI
MTI Fotó: Czimbal Gyula