Mit lát a legjellegzetesebb okoknak, amelyekben a párkapcsolati nehézségeink gyökereznek?

Az első az elköteleződés kérdése. Néha már az elején fejtörést okoz, hogy egy kapcsolat felelős döntést kíván. Egy olyan kultúrában élünk, ahol ezt igyekszünk elerőtleníteni. Az én nemzedékem „dumálta tele” a fiatalok fejét, hogy nincs szükség házasságra, mert nem kell a papír. Ha csupán egy papír lenne, akkor tényleg nem lenne rá szükség, de ennél sokkal több. Ezzel összefügg a következő probléma: a mesék ott végződnek, hogy egybekeltek és boldogan éltek, míg meg nem haltak. A filmek happy endje is az, hogy a pár összejön. Ez valójában nem egy kapcsolat betetőzése, hanem egy munka kezdete.

Minden párkapcsolatnak van egy természetes fejlődése, változik, érik, gazdagodik. A különböző időszakokban különböző életfeladataink vannak. Ez a folyamat néha ijesztő. Az elején mindig azt keressük, hogy mi a közös bennünk, közös érdeklődés, közös örömforrás... Két-három év után természetes módon jutunk el oda – amikor oszlik a romantikus köd –, hogy elkezdjük látni a különbségeket, méghozzá egyre hangsúlyosabban. A következő nehézség, hogy amikor gyermek érkezik a családba, és mindenki teszi a dolgát, érzelmileg annyira el lehet távolodni egymástól, hogy úgymond „elfejlődünk egymástól”. Mindenki járja a maga útját, és hiányzik az egyeztetés.

Ezekkel a problémákkal találkozom terapeutaként a leggyakrabban. Örülök a kérdésnek, mert ennek kapcsán kiemelném azt a szemléletmódot, amiben én dolgozom. Az erőforrásközpontú párterápia alapja, hogy az fog tudni bennünket kiemelni a nehézségekből, hogyha arra építünk, amiben jól tudunk együttműködni, ami eddig megtartott, amiben egyetértünk.

Emellett mire lehet még a legnagyobb szükségünk, ha szeretnénk megújítani és megerősíteni a házasságunkat?

Ha megkérdezünk egy éppen ismerkedő párt, hogy az első randik után mitől válhat ez a dolog egy komolyabb kapcsolattá, akkor az egymásra figyelést, a bókokat, a virágot, a közös érdeklődést, az élményeket és a humort fogják kiemelni. A jó hír az, hogy huszonhárom év múlva is ugyanerre van szükség, csak úgy teszünk, mintha ezt elfelejtenénk. Azt hisszük, hogy a házasság megmentéséhez csodákra van szükség, pedig ugyanúgy a közös séták, vacsorák, az elismerés, a kedves gesztusok, a másik kedvenc étele, az odafigyelés lesz a kulcs. Ha erről lemondunk, akkor bajban leszünk.

Nagyon régóta foglalkozik családokkal, párokkal. Szokták meglepetések érni?

Ezt szeretem a hivatásomban, hogy minden történet egyedi, és mindig találkozom valami új dologgal. Van, hogy nagyon nehéz megérteni, szétszálazni a mozgatórugókat egy kialakult helyzetben. Viszont ami még gyakrabban előfordul, hogy nem lepődöm meg. Persze, amikor benne vagyunk egy problémában, akkor azt érezzük a legnagyobbnak, és abszolút egyedinek gondoljuk. De szeretném megnyugtatni az olvasókat is, hogy általában nincsenek egyedül a nehézségeikkel.

Mondana valamit a győri Házasság hetén hallható előadásáról (Megújulás az állandóságban) ízelítőként?

A két legalapvetőbb lélektani szükségletünk, amit várunk egy házasságtól: a biztonság, az állandóság. Azt szeretnénk, hogy örökké tartson. A másik, amit szeretnénk, hogy élményekhez jussunk, hogy legyen újdonság, legyen érdekes. Legyen benne izgalom, újra fellángoló érzelem. A kettő első hallásra kizárja egymást. Az előadásomban ezek összeegyeztethetőségét fogom körbejárni, a tapasztalataimra építve. Több mint húsz éve dolgozom párokkal, innen merítve hozok néhány ötletet a hallgatóság számára.

Kozma-Vízkeleti Dániel előadását február 15-én, csütörtökön 18.30-tól tekinthetik meg az érdeklődők. Helyszín: Széchenyi István Egyetem, Apáczai Kar, Liszt F. u. 17. fszt., Nagyelőadó. A teljes program itt olvasható.

Szabados Éva