Alexandra Benedict: Gyilkosság a karácsonyi expresszen

Horváth Gábor könyvkritikája

alexandra-benedict-gyilkossag-a-karacsonyi-expresszen

Bár nem tudni, hogy mi van a ruha alatt / Lehet, hogy ma fogtam ki az aranyhalat” ‒ rappelte egykor az Animal Cannibals, és nagyon igaza volt. Ezúttal azonban nem aranyhal, hanem egy üres szardíniás konzervdoboz lapult a tó alján. Mellényúltam. Ez is megesik néha.

Mintha Agatha Christie írta volna” ‒ állítja a kedvcsináló szlogen Alexandra Benedict ránézésre a téli ünnepeket a vonatozással és bűnüldözéssel vegyítő kötetéről. A borító kedélyes bűnügyi regényt ígér, afféle könnyed, forró csoki és mákos bejgli mellé passzoló télesti szórakozást. Csak hát nagyon nem az. Tényleg igyekeztem az évek során nagyvonalúan kezelni a Christie-epigonokat, de hát azért mindennek van határa!

Mintha Agatha Christie írta volna.” Igen, feltéve, hogy Agatha Christie-t egy trendiskedő, morálisan gyenge nőszemélynek tartjuk, de ugyebár nem volt az. Pedig a regény akár jó is lehetett volna, mivel az ötlet kézenfekvő: fogjuk a Gyilkosság az Orient expresszen történetét, áthelyezzük a vadregényes Skóciába és jelen időbe. Sajnos azonban Benedict kisasszony következetlen a hangulatfestésben, ingatag morálisan és képtelen ellenállni a megfelelési kényszernek. A regény eleje és vége igazán kiábrándító.

A kötet 52. oldaláig pszichológiai hadművelet (Psyop) gyanánt van itt:
• bántalmazó kapcsolat (= a férfi rossz),
• bullying (= a gazdag csaj rossz, bántja a szegény csajt),
• nemi erőszak (= a férfi rossz),
• leszbikus pár (pontosabban menyasszony és vőleány), akik közül az egyik éppen szülni készül... (= a férfi rossz).

Emellett megtudhatjuk, hogy a 40 év alatti férfiak sosem heteroszexuálisak (= a férfi nem férfi). A 85. oldalig kapunk ehhez egy homoszexuális meg egy biszexuális (nagyjából eddig értem a kategóriákat), majd pánszexuális srácot is, utóbbiról viszont hamarosan kiderül, hogy elsősorban szapioszexuális! Na itt kezdett el kihullani amúgy sem dús hajkoronám...

Christie tipikus korabeli karakterekkel dolgozott, itt meg abból egy falatnyi sincs, kizárólag extremitás. A történet sokkal inkább egy hibbant szappanoperára emlékeztet, és abból sem az izgalmasabb fajtára. Harsány drámaiság, antipatikus karakterek, a kötet feléig nulla halott. Az erőltetett süteményes és egyéb hasonlatok egyáltalán nem passzoltak a történethez. Nem véletlen, hogy Poirot sohasem humorizál a nyomozás során, mert tapintatos. Nem lehet ilyen sötét eseményekhez ennyire habcsókos hátteret költeni. Van itt gügyögő kisgyerektől kezdve karamellás süti receptjén és doromboló embermentő kiscicán át tiktokos sztárocskáig minden. Az emberek nem viselkednek úgy, ahogyan viselkednek ezen a vonaton, random ismeretlenek nem kezdenek el vonatozni a vonaton, akár egy esküvőn, pláne nem kongázva télen Skóciában. Efféle ellentétes hangulatok teljesen szétverik a könyv atmoszféráját. Az egész inkonzisztens és tökéletesen elképzelhetetlen.

És a karakterek sem jobbak. Főszereplőnk Roz Parker, egy teljesen infantilis, 49 éves, éppen visszavonult nyomozó, és képességei alapján a süteményeire is inkább bíznék gyilkossági ügyet, mint őrá. Egyszerre kellene elképzelnünk okos, ravasz zsarunak és nagymamának, ami nem igazán megy. Miss Marple azért zseniális AC-nél, mert olyan, mint egy idős angol nénike, és soha nem szaladgál bűnözők után, csak gondolkodik. A fizikai munkát meghagyja a rendőrségnek. Roz meg a kötet egyik lapján idős nénikeként működik, majd pár paginával odébb már erős zsaruként kellene elfogadnunk, aki képes akár egy gyilkossal is birokra kelni. Egyébként is, milyen rendőrnő az, aki egy rossz öltözetű, piszkos potyautasnak segít elmenekülni a kalauz elől azzal a gondolattal, hogy „végül is lehet, hogy karácsonyra haza kell jutnia, és nem volt más lehetősége”? Innen már csak egy lépés, hogy futni hagyom a gyilkos, mert biztos sérelmek érték a múltban, a pénz amúgy is kellett cigire, meg hát különben is, karácsony van. Egyébként a történet végén konkrétan tényleg EZ TÖRTÉNIK! A többi szereplő sem sokkal jobb, leginkább idegesítőek.

A sztori nem igazán hihető, mivel nincs a múltba helyezve. Egy kettős gyilkosság – pláne, hogy a történet szerint az áldozatok milliók által követett hírességek – esetén ma már nehezen hihető, hogy egy behavazott / befagyott sínpár miatt egyetlen aktív rendőr sem jut el a vonathoz Skóciában ilyen hosszú ideig. A gyilkosság helyszíne ugyanis alig 75 km-re van légvonalban Glasgow-tól! Manapság helikopter is van a világon…

A regény erénye – mert azért ilyen is van ‒, hogy a ténylegesen létező Caledonian Sleeper nevű járaton játszódik, sőt a kocsi leírása megfelel a tényeknek. Emellett sikerült valós aktualitásokat, üzeneteket is a könyvbe csepegtetni, amelyek azonban elvesznek a túlbúrjánzó karácsonyi hangulatelemek, a realitásoktól messze elszakadó történések és szereplői cselekedetek között. A kötet közepén időnként egészen élveztem az olvasást, csak az a fránya keret ne lett volna, amelybe ez a kép bele lett szuszakolva. Mert hát a befejezés az elejénél is súlyosabb pofon.

Mintha Agatha Christie írta volna.” Igen, kétségtelen, hogy a végén a főhős összerántja az utasokat egy nagy leleplezésre, akárcsak Poirot. És a hasonlóság ebben kimerül, mert mondanivaló terén a zárás bukás. Persze most úgy kellene erről írnom, hogy mégse áruljak el túl sokat. Nehéz ügy. A gyilkos kilétét nem mondom el, de azt igen, hogy a „megoldás” elképesztő. Szerzőnk ugyanis a zárás alapján moral insanity. Rendőrnőnk elnéz – mit elnéz, egy másik személyt juttat börtönbe a gyilkos helyett! ‒ egy kettős gyilkosságot pusztán azért, mert korábban a tettest trauma érte (és még ezt is csupán a tettes elmondása alapján kellene, hogy elhiggyük)! A nemi erőszak igen súlyos bűncselekmény, de hát egy kettős gyilkosság azért csak súlyosabb!? Ezt nem én mondom, hanem a Btk.! Tudom, mire gondolnak most a Gyilkosság az Orient expresszen olvasói: igen, Poirot Agatha Christie regényében hasonló dilemmával szembesül, és végül úgy dönt, ahogyan dönt. Itt viszont sokkal rosszabb a helyzet: nem egy gyerekgyilkossal végeznek a korábbi áldozat rokonai, ráadásként még egy ártatlant is legyilkolt a tettes!

És a csúcs a tehénlepényen: miután elmesél három nemi erőszakot, megöl több embert, a szerző a regényt lezárja egy karácsonyi tejkaramella receptjével! Ám írónőnk még ezt is megfejeli, mikor a könyv végén köszönetet mond:

Akiknek köszönettel tartozom:
1. Minden idők legjobb férjének és írójának.
[...]
Hogy tiszta legyen a kép:
1. Az új férjemnek, a fantasztikus Guy Adamsnek.

Kit érdekel, hogy „új” (sic!) férje van? Ráadásul még csak nem is szapioszexuális vagy micsoda... Innen már csak egy lépés, hogy a könyv végén az írónő bejelentse, szuper a legújabb iPhone, amit az eladott könyvek árából vett, nagyon hepi tőle...

Végezetül a kiadásról. Nos, jelen esetben a könyv borítója egy totális megvezetés. E kötet ugyanis egyáltalán nem valami kedélyes karácsonyi krimi, bár hogy micsoda, arról nem mernék állást foglalni. Pedig a borító nagyon klassz, hangulatos, kellően figyelemfelkeltő és motívumokkal gazdagon megspékelt. Csak hát nem igazán van összhangban a külcsín a belcsínnel. Ettől függetlenül maga a kiadás nekem tetszik, és még a puhatáblás fűzés is meglehetősen jó minőségűnek tűnik. Egy-két elgépelésen kívül komoly hibára sem lettem figyelmes. A fordítással kapcsolatban már vannak problémáim, időnként eléggé magyartalan volt.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2024.02.11