Kitüntetések az I. Győri Bálon


gyor-bal

A kultúra hetének zárórendezvényeként az I. Győri Bálon adták át a Győr Művészetéért- és a Győr Közművelődéséért Díjakat: Csankó Zoltán, Rab Viki és a Hangraforgó együttes is elismerésben részesült.

A mai est nem csupán egy társasági esemény, hanem lokálpatrióta ünnep is, ahol közösen örülhetünk városunk közösségének, értékeinek és sikereinek. Mert ünnepelni jó! Az ünnep a szív egyik legfőbb gazdagsága. A nemzet szellemiségében, a magyar kultúrában Győr olyan állócsillag, aminek a fényét egymásra épülő alkotó generációk táplálják” – ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Méltatta a kulturális egyesületek, társulatok, intézmények munkáját, felemlegetve, hogy a Győri Balett ezekben a napokban Kolumbiában hódít magának közönséget, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér néhány napja kapta meg a Minősített Könyvtár elismerést, és a 90. születésnapját ünneplő, Kossuth-díjas Bede-Fazekas Csabáról sem feledkezett meg a városvezető. „A hölgyek által viselt gyöngyök nem csupán időtlen szépségű ékszerek, a természet műremekei, hanem jelképek is. Az örök szépség, az elragadó elegancia mellett azt is üzenik, hogy a közösséget éltető, nemes értékkel bíró szellemiség sosem megy ki a divatból.”

Győr Művészetéért Díjat vehetett át Csankó Zoltán színművész, akit különleges orgánumú szinkronszínészként is számon tartunk. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett. Az Arany János Színház, a Radnóti Miklós Színház és a Nemzeti Színház után 2009-ben érkezett a Győri Nemzeti Színház társulatába új stílust, friss játékmódot hozva. Magas kvalitású játékáért mind a közönség, mind a kollégák hamar szívükbe zárták. A győri közönség felejthetetlen élményekkel gazdagodott akár vígjáték, akár drámai műfajban, akár prózai vagy zenés produkciók alatt tett szerepformálásaival. Csankó Zoltán többéves szakmai munkásságának, személyiségének, művészi sokoldalúságának köszönhetően napjainkra Győr város színházi életének egyik kiemelkedő alakjává vált. Az egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész, szerepel játékfilmekben, tévéfilmekben, hallható narrátorként és hangoskönyvekben is. Művészi sokoldalúságát, szakmai munkásságát Jászai Mari-díjjal, Radnóti-díjjal, Kisfaludy-díjjal, Kardirex-díjjal, TAPS-díjjal, Kaszás Attila-díjjal és Szent István-díjjal ismerték el – hangzott el a laudációban.

Szintén Győr Művészetéért Díjat vehetett át Rab Viki bábművész, zeneszerző, aki 1997-ben szerződött a Vaskakas Bábszínházhoz. Színészként, zenei vezetőként, a Művészeti Tanács tagjaként színesíti a társulat produkcióit, életét. 2016-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakán, színjátékos szakirányon, de már 2002-ben, a toruni színházi fesztiválon elnyerte a legjobb zenei közreműködő díját. Sokoldalú tehetségét 2012-ben TAPS-díjjal ismerték el. Idén 25 éve, hogy elkötelezte magát a Vaskakas Bábszínház mellett, szinte nincs olyan előadás, amelynek a színlapján ne szerepelne a neve, jelenleg is több mint 18 helyen olvasható. Több hangszeren muzsikál, zenét is szerez, amelyek nemcsak a gyermekszívekbe lopják be magukat, hanem a felnőtteket is meghódítják a zenés bábos produkciókban. Dalai, zenéi Debrecentől Zalaegerszegig az ország valamennyi bábszínházában felcsendülnek.

gyor-bal

Győr Közművelődéséért Díjban részesült a Hangraforgó együttes. A Hangraforgó együttes a magyar kultúra népszerűsítésében szerzett kiemelt érdemeket, magyar versek megzenésítésével, előadásával. F. Sipos Beáta és Faggyas László sokoldalú tevékenységével szerte az országban jó hírét viszi Győrnek. Az együttes jó évtizede együttműködik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térrel. Zenei és irodalmi ismereteik és kapcsolatrendszerük a közös munka során olyan jelentős közművelődési programokban jelenik meg, mint az elmúlt évben a Petőfi Győrben projekt lebonyolítása, az ehhez kapcsolódó énekeltvers fesztivál megszervezése, vagy akár a Győri Könyvszalon zenei és költészeti programjainak összeállítása. A megzenésített versek népszerűsítésére létrehozott tízéves Hangraforgó klubok a közművelődési rendezvények erényeit ötvözik a művészeti rendezvények élményszerűségével. A Hangraforgó kiemelt missziója az óvodás korosztály megszólítása, és a fogékony kisgyermekkorban a zene és a ritmus szárnyán a nemzeti költészet remekeinek megszerettetése. Országos és nemzetközi turnéikkal a magyar kultúra és Győr hírnevét terjesztik városunk határain is túl, így például 2017-ben az ausztráliai magyarság számára nyújtottak emlékezetes perceket. Szakmai tudásuk, szerénységük, zenei teljesítményük szerves részét képezi városunk kulturális életének.

Szeretettel gratulálunk minden díjazottnak, és kívánunk a folytatáshoz minden jót!

Fotók: Marcali Gábor

2024.01.29