1167

Éjszaka a múzeumban


A fővárosban tizenegyedik, a vidéki helyszíneken pedig kilencedik alkalommal látogathattuk meg azokat az intézményeket, amelyek csatlakoztak a Múzeumok éjszakája programsorozatához 2014. június 21-én.

A rendezvény évek óta Győrben is nagy népszerűségnek örvend, szerencsére jelentős igény mutatkozik lakóhelyünk értékeinek, gyűjteményeinek felfedezésére. Az idei program gazdag kínálattal jelentkezett: tizenegy helyszínen 17 órától másnap hajnali 1-ig várták a szervezők és a múzeumok, valamint a levéltár az érdeklődőket.

Nehéz volt választani a bőségből, jómagam végül az Esterházy-palotában este 7-kor kezdődő Mucha és társai című kiállítás tárlatvezetésén vettem részt, melyet a Magyar Képzőművészeti Egyetem szecessziós plakátgyűjteményéből állítottak össze. A plakátokat (melyek főként litográfiák) nációk szerint rendezték. A francia plakátok harsányabbak, színesebbek, mint például a német plakátok, de az angol és magyar munkáknak is megvoltak a maguk sajátosságai. Az augusztus végéig látogatható kiállítás betekintést nyújt a reklámgrafika születésének időszakába.

A Vastuskós házban stratégiai táblás játékokat bemutatója zajlott, természetesen ki is próbálhattuk őket. Innen átmentünk a városi levéltár épületébe, ahol megismerhettük a győriek által jól ismert legendákat a lőcsei fehér asszonyról, a vaskakasról, s láthattuk a mesék igaz forrásának hiteles dokumentumait is, de szintén ugyanitt a régi győri börtön megtekintése után lehetőség nyílt rabosításra és szabaduló levél megszerzésére egyaránt.

Az éjszaka Falusi Mariann jazz estjével ért véget az Esterházy-palotában. Mivel a nézőtér hamar megtelt, ezért a szomszédos teremben székeket és kivetítőt helyeztek el. A koncert óriási élmény volt a jelenlévők számára, Falusi Mariann csodálatos hangú előadóművész, aki egyéniségével, humorával, profi előadásával teljesen elvarázsolta a közönséget. Éjszaka volt tehát a múzeumokban Győrben is, a rendezvényegyüttes elérte a célját, és okot adott a kijelentésre: nemcsak igény, hanem kézzelfogható érdeklődés is mutatkozik az efféle rendhagyó programokra.


Galambos Krisztina

2014.06.26