Mit tartasz fontosnak magadról elmondani a Helyismereti Osztály vezetőjeként?

A történelem iránti vonzódásom, beállítódásom otthonról jön. Édesapám, Borbély János a Megyei, illetve Városi Levéltárban dolgozott több mint negyven évig. Érdeklődésem a bencés gimnáziumban mélyült el, majd tanulmányaimat a Károli és a Pázmány bölcsészkarán, illetve az ELTE jogi karán folytattam. Történelmet, vallástörténetet és politikatudományt tanultam. Rövid ideig Budapesten éltem, majd feleségemmel Győrbe költöztünk. A Városi Levéltár munkatársaként kezdtem meg pályámat, öt évig dolgoztam ott. 2018-ban a készülő ötkötetes városmonográfia munkálataiban kaptam feladatot. Amikor ez a munka elkezdődött, akkor dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató úr említette, hogy a Helyismereti Osztályon üresedés van. Ennek köszönhető, hogy 2018 szeptemberétől itt dolgozom. 2023-ban szereztem doktori címet. Amikor az osztály előző vezetője, Antaliné Hujter Szilvia nyugdíjba készült, az utódlás kérdésében az én nevem is felmerült. Végzettségem, tapasztalatom van már ezen a területen, így magam is testhezállónak gondoltam ezt a megbízást.

Az állandóan változó világban melyek az osztály legfontosabb feladatai? Hogyan látod a helyismereti munka lényegét?

Sokrétű a feladatunk. Nem csupán helytörténetről van itt szó. A helyi irodalommal, néprajzzal, művészettel, építészettel vagy akár a gazdasági kérdésekkel éppúgy naprakésznek kell lennünk. Gyűjtjük és feltárjuk a megyéhez kapcsolódó irodalmat, értve ezalatt mindent az önálló kötetektől a szépirodalmon át a turisztikai prospektusokig.
Feladatainkhoz szorosan kapcsolódik a digitalizáció, ami – világviszonylatban is – érdekes helyzetbe hozza a könyvtárakat. Tulajdonképpen a jogi lehetőségek függvényében minden releváns irodalmat igyekszünk elérhetővé tenni Digitális Könyvtárunkban, ami rendkívül népszerű, a kutatók előszeretettel használják. Ez alaposan megváltoztatja a kutatás módszereit is. Sokan – egyébként életkortól függetlenül – még bizonytalanok az adatbázisok használatában, így ebben is rendszeresen kell segítenünk. Fontos viszont felhívni a figyelmet arra, hogy a nagyon leszűkített keresés tévútra is terelheti a gondolkodást. Korábban egy-egy adat megtaláláshoz egész hónapokat vagy éveket végig kellett lapozni a korszak helyi sajtójában. Ma ez egy pontos keresőszó segítségével néhány perc alatt megvan. A tájékozottságot, a körültekintő szemléletet viszont nem lehet megspórolni, mert ezzel elveszítjük a lényeget. A korábbi módszerrel megismerhető volt a korszak miliője, kitapinthatóak voltak a lefontosabb közéleti témák, társadalmi ellentétek, ezáltal rálátást nyerhetett a kutató az egész korszakra. Ezért javasoljuk, hogy a kutató, érdeklődő böngéssze át még a vonatkozó sajtóorgánumokat, a korábbi szakirodalmat, csakúgy a címtárakat, hogy minél árnyaltabb képe legyen a témájáról. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy vannak idősebb kutatók, akik még a hagyományosabb módszerekkel dolgoznak, segítenünk kell, hogy az újban is otthonosan mozogjanak.

2017-ben A menekültkérdés az első világháborúban című előadásban a Győr városát érintő problémák is megvilágításba kerültek

Vannak, akik ebben a digitális irányú fejlődésben a könyvtárak halálát látják. Hogyan vélekedsz erről a kérdésről?

Néha tényleg olybá tűnik, hogy önmagunk „ellenségei” vagyunk, de maradtak feladatok, és egy gyűjteményt sem lehet magára hagyni. Nem lett kevesebb a munka, csak más jellegű. A kutató valóban böngészhet az otthona kényelméből, de az adatbázisok feltöltése, gondozása a mi feladatunk, a mi felelősségünk. Elmondható az is, hogy a felhasználóink – helyben és az online térben is – egyre vegyesebbek, a szakdolgozóktól a profi kutatókon át az egyéni érdeklődőkig sokan fordulnak hozzánk. Ezenkívül különböző intézmények, önkormányzatok, cégek is jelentkeznek speciális kérésekkel, például saját évfordulóik kapcsán. Egy nagyvállalat 25 éves győri jelenlétéhez fél óra alatt gazdag anyagot tudtunk összeszedni a korábbi munkatársak szorgos gyűjtéseinek köszönhetően, amit aztán már igényeiknek megfelelően tudtak felhasználni.
Az élet igazolja, hogy sikeres és szükséges ez az irány, nemcsak a jövő, hanem a jelen is erről szól. Ha azt nézzük, hogy az országos adatbázisok is rendkívül népszerűek, és ritka, eddig nehezen hozzáférhető irodalmakat tesznek pillanatok alatt elérhetővé, akkor könnyen megérthetjük, hogy ez a kutatásban is elképesztő fejlődéseket idéz elő. Néhány évtizede még az volt a fantasztikus, ha valaki a külföldi szaksajtóhoz hozzáfért egy-egy külföldi út során, és lefénymásolhatta azt. Nem ritka, hogy ez a munka ma már néhány óra alatt elvégezhető.

Említenél egy-két sikeres esetet a különlegesebb igények közül?

Nemrégiben egy fotót kaptunk, amelynek az eredetijét kereste a kutató. Csak annyit lehetett tudni, hogy 1945-ben vagy 1946-ban jelent meg valamely sajtótermékben. Ez rögtön ellentmondásnak tűnt, mert akkoriban a papírhiány miatt nem nagyon közöltek fotókat az újságok. A képaláírás alapján az Arcanum adatbázisában néhány perc alatt megtaláltuk a fotót és a hozzá tartozó cikket. 15-20 éve még a klasszikus lapozgatás volt ennek a metódusa, így viszont csak néhány percbe tellett. Egy másik példa, amikor egy külföldi zongorista győri fellépéseinek információira voltak kíváncsiak. Aki ezzel a kéréssel fordult hozzánk, nem gondolta volna, hogy nem csupán a koncertek pontos dátumait fogja tőlünk megtudni, hanem még a zenész valamennyi fellépésének plakátjait is kézbe veheti majd.

A Helyismereti Osztály vezetőjeként mi minden határozza meg a munka helyes irányát? Mennyire kell hagyománykövetőnek vagy újítónak lenni?

Nagy csapásirányban az elődeim nyomdokaiban haladok. Horváth Sándor Domonkos igazgató úr mondja mindig, hogy a megyére vonatkozóan olyanok vagyunk, mint az Országos Széchényi Könyvtár, vagyis a legteljesebb, mindenre kiterjedő gyűjteménnyel kell rendelkeznünk. Ez azt is jelenti, hogy aki bármilyen témában komolyabb, mélyebb kutatást végez, így vagy úgy felbukkan nálunk, de legalábbis tudunk róla. Igyekszünk jó kapcsolatot ápolni nemcsak a kutatókkal, hanem a társintézményekkel: könyvtárakkal, múzeumokkal, levéltárakkal is. Jó a rálátásunk egymás munkájára, kiegészítjük egymást.
Én alapvetően nem vagyok könyvtáros, amelynek vannak előnyei és persze hátrányai is. Más szemmel nézek bizonyos dolgokat, mint a könyvtáros végzettségű elődeim, akik például minden fontos információt begyűjtöttek a megye valamennyi településéről, Acsalagtól Vénekig, ez óriási cikkadatbázis, amiből cédulakatalógust építettek. Ez régen nagy segítség volt, de már évek óta nem forgatja senki. Úgy gondolom, hogy kidobni nem szabad, inkább valamilyen módon hozzáférhetővé kell tenni, még akkor is, ha az itt felvett cikkek jó eséllyel az online adatbázisokból is elő fognak jönni. Kevesen tudják, hogy a mai napig gyűjtjük a kisnyomtatványokat, aprónyomtatványokat, vagyis gyakorlatilag mindent a politikai hirdetésektől a szórólapokig. Régen a nyomdák kötelespéldány-szolgáltatás keretében megküldték ezeket, és önfeltáró rendszerben lehetett kutatni. Sajnos ma, amikor már otthon is ki lehet nyomtatni egy plakátot, jóval kevesebb anyag kerül be, így kevésbé van rálátásunk mindenre. Jó lenne, ha ezt az egyébként igen gazdag gyűjteményt is elérhetővé tehetnénk. Vannak kiemelt területek, időszakok, mint például a választási kampányok, amikor minden kolléga figyeli a postaládájába kerülő anyagokat. Akár hisszük, akár nem, ez nagy segítség lehet majd évtizedek múlva a korszakot kutató szakemberek számára.
Úgy vélem, rejtett kincsek ezek, melyekről kevesen tudnak, ezen szeretnénk változtatni. Jogilag szigorúbb feltételek vonatkoznak a kéziratokra, például szakdolgozatokra, melyek szintén jelentős állományt képeznek nálunk. Egy-egy régebbi szakdolgozat viszont olykor igencsak hasznos adatokat, gondolatokat őrizhet, amit érdemes továbbgondolni, tovább kutatni.

Városrészek közelről  –  Beszélgetés Bagi Zoltán Péterrel, a Városi Levéltár igazgatójával

Egy-egy sikeres előadás, könyvbemutató vagy kiállítás kapcsán derül ki, hogy a háttérmunkások között ott a Helyismereti Osztály csapata is. Mennyire fontos a nyilvánosság?

Ahogy említettem, fontos az értékeink, lehetőségeink bemutatása. Az, hogy szakemberként mennyire van szükség a reflektorfényre, már egy másik kérdés. Amennyire én látom, kétféle nézet él. Egy hagyományos, amelyben a háttérbe húzódva dolgozunk, ha jön a kutató, a legteljesebb mértékben kiszolgáljuk. A másik, hogy észrevesszük, napjainkban van igény arra, hogy egy-egy kérdést részletesen feldolgozzunk. Valahol a kettőt szeretném egyensúlyban tartani. Fontos megemlítenem azt, hogy az itt dolgozó kollégák az évtizedek alatt olyan tudásra tettek szert, ami unikális, egy kincsesbánya. Nem csak azt kell látni, értékelni, hogy kapásból tudnak irodalmat adni egy-egy téma kapcsán. A könyvtár online kulturális magazinjában, a Győri Szalonban megjelenő Várostörténeti puzzle sorozatban – amely egyébként az olvasók körében a legnépszerűbb, és már a 171. résznél tart – a kollégák ebből a tudáskincsből villantanak fel valamit. A nyilvánosságnak – a digitális világnak köszönhetően – egyébként az az előnye is megvan, hogy időről időre kapunk visszajelzéseket, Kanadától Ausztráliáig. A legkülönösebbet például az ENSZ-től kaptuk. Ezek olyan visszajelzések, melyek mutatják, hogy helyes úton járunk.
Bekapcsolódunk kiadványszerkesztő munkákba is. Az intézménynek több saját kiadványa jelenik meg, melyekben rengeteg háttérmunkánk van. Például több kötete jelent meg nálunk Torma Attilának, közünk van a Városrészi monográfiákhoz, vagy a Győri képeskönyvhöz is.
A nagyközönség egyébként előszeretettel használja a közel ötezer darabos képeslapgyűjteményünket. Ezek a „régi szép időket” idézik sokak számára, de felbukkannak például látványos dizájnelemként, szívesen használják őket kiállításokhoz vagy kötetekben, de vállalatok imázsfilmjeiben is helyet kapnak.

Említetted, hogy készül a város ötkötetesre tervezett monográfiája, amelyben személy szerint is érintett vagy. Ebben milyen szerep jut az osztálynak és neked? Mely területeket vizsgálod szívesebben?

Ez egy elég nagy projekt, amelyben megmozdult a város kulturális és tudományos krémje. Személy szerint én is és Antaliné Hujter Szilvia is írtunk bele fejezeteket, és természetesen nagyon sok kutatónak segítettünk. A monográfiában a negyedik és ötödik kötetben több fejezetet kaptam, ami már a 19–20. század időszaka. Közben sikeresen ledoktoráltam, a dolgozatom a dualizmus korszakában országos szinten vizsgálja az állam és egyház kapcsolatának vitás pontjait. A levéltárban főleg helytörténeti és társadalomtörténeti vonalon kezdtem kutatni, általában konferenciákon, tanulmányokban is ilyen témákat dolgozom fel.

Lokálpatriótának tartod magad? Hogyan fejezhető ez ki?

Lokálpatriótának tartom magam. Ha az ember ezzel foglalkozik, elmélyül egy-egy témában, megismeri, hogy milyen sokan, milyen sokat tettek a városért. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy Győr minden időszakban meg tudott újulni, és például az elmúlt másfél évszázadban is meg tudta találni a fejlődéshez vezető utakat. Megemlíthetjük például, hogy a 19. század második felében még egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy az ipartelepítésnek kedvező hatásai lehetnek, egyes települések ellen is álltak ennek. Győr nem így tett, aminek látjuk a kedvező hatásait. De említhetem azt is, hogy legutóbb Hartmann Gergely tartott nálunk előadást decemberben a Vagongyárhoz kapcsolódó ipartörténeti emlékekről, amelynek kapcsán a hallgatóság rádöbbenhetett, hogy ez az óriási gyár nemcsak a városra, hanem az egész régióra milyen hatást gyakorolt. Nélküle talán Kapuvár vagy Sárvár fejlődése is másként alakult volna. A nagy hangon lelkendező, melldöngető lokálpatriotizmus viszont nem az én stílusom.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs