Hogyan lettem zsidó?

Tornai Péter kötetbemutatója a győri könyvtárban

tornai-peter

Egy rossz mondás szerint zsidó az, aki annak vallja magát, és akiről a szomszédok ezt állítják” – kezdte mondandóját Tornai Péter (Peti-Avi) Hogyan lettem zsidó? című kötetbemutatóján 2024. január 17-én, szerda délután a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának 2. emeleti rendezvénytermében.

Tornai Péter (Peti-Avi) 1954-ben született Budapesten. Felsőfokú reklám- és marketingdiplomát szerzett, majd 1972-ben elvégezte az Esti Hírlap és a Hétfői Hírek újságíró stúdióját. 1978-ban az MTV híradó-gyártásvezetője lett, a PEPA-FILM alapítója és tulajdonosa. A Hogyan lettem zsidó? című kötet első, önéletrajzi könyve, amely a Novum Publishing GmbH kiadásában jelent meg 2023 októberében.

Arra, hogy miért is született meg ez a mű, a szerző már az első pár percben megadta a választ. Egyrészt szerette volna, ha mások is megismerhetik a gyökereiket, mivel a második világháborút követően sok zsidó család döntött úgy, hogy eltitkolja származását. „Ez egy védekezési forma volt a túlélőktől, hogy amiről nem beszélünk, az talán nincs is. Képzeljünk el egy függönyt, amely mögé a családok elrejtették a zsidóságukat, amiről soha nem beszéltek. Szüleim a holokauszt kapcsán kerültek össze, gyermekfejjel élték át, ahogy a nagyszüleimet elhurcolták a haláltáborokba” – magyarázta az előadó. Másrészt barátai és ismerősei unszolására döntött úgy, hogy a nekik mesélt történeteket papírra veti. A Covid-járvány idején aztán felesége segítségével megvalósította tervét, majd szerencsére az egyik kiadó látott benne fantáziát, így sikerült a könyvet kiadatni.

A bemutató során a szerző több témát kiragadott könyvéből, amelyeket a hallgatósággal megosztott. Többek között megtudhattuk, hogy gyermekkorában, az ’56-os forradalom idején egy bombázás során miként lőtték ki a Rákóczi utcai otthonukat, és hogy a szerencsének köszönhetően milyen úton-módon sikerült mégis életben maradniuk. Elmesélte, hogy egy véletlen folytán hogyan tanulta ki a filmes szakmát, valamint nagyapja révén a mozi titkaival is megismerkedhetett. A könyvben kitér arra is, hogy a magyar királyi tévével hogyan került kapcsolatba, és természetesen a kötetet elolvasva arra is fény derül, egy iskolai incidens során hogyan tudódott ki zsidó származása.

tornai-peter

Magának Tornai Péternek nincsenek személyes élményei a holokausztról, mivel első generációs leszármazott, és mint mondta, nem kapott vallásos nevelést, ezt hiányolja is az életéből. Sajnálja, hogy a zsidó hagyományok az ő életében nem kaphattak fontos szerepet. Éppen ezért, amikor az 1990-es években újra „előkerültek” a zsidó ifjúsági szervezetek, az akkor kamaszkorban lévő gyermekeinek felajánlotta, hogy ismerkedjenek meg ezekkel az intézményekkel, és csatlakozzanak hozzájuk, ha szeretnének.

Az előadás végén a szerző feltette önmagának a kérdést: „Mi vagyok én tulajdonképpen? Magyar vagyok, mert Magyarországon születtem, vagy zsidó vagyok, mert a szüleim azok?” A kérdésre Tornai Péter elcsukló hangon azt válaszolta, hogy egyszerre érzi magát magyar zsidónak és zsidó magyarnak is.
 
A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik szeretnének bepillantást nyerni egy zsidó család életébe. A mű egy igazi időutazás, amely a családi emlékek révén kalauzol el bennünket a holokauszttól egészen napjainkig.

LSzimonetta
Fotók: Pozsgai Krisztina

Forrás: lira.hu, webshop.kello.hu, novumpublishing.hu

2024.01.20