Gróf Apponyi Sándor (Párizs, 1844. január 19. – Lengyel, 1925. április 18.) diplomata, bibliofil és bibliográfus, az MTA tagja. Apponyi Rudolf (1802–1853) fia.

A Magyarországon letett érettségi után Apponyi Sándor a család elvárásainak megfelelően jogi tanulmányokat folytatott Münchenben. Mellette kiterjedt kultúrtörténeti stúdiumokat is folytatott, különösen kedvelte a híres egyházjogász és történész Ignaz Döllinger előadásait. Az egyetem elvégzése után – a családi hagyományt követve – diplomáciai pályára lépett, és első szolgálati helye Párizs lett. Az ekkor már alapos bibliofil ismeretekkel rendelkező, lelkes könyvgyűjtő gróf számára nagy lehetőséget jelentett a sok könyvárverés, az antikváriumok, a pezsgő kulturális élet.

Párizsban ismerte meg a főleg régi francia irodalmat és reprezentatív könyveket gyűjtő James de Rotschild bárót és a neves tudóst, Auguste-Emit Picot is. Utóbbi publikálta Rotschild báró híres könyvtárának a katalógusát, mert meggyőződése volt, hogy egy gyűjtemény igazi gazdagsága csak akkor érvényesül, ha darabjait katalógusokban is feltárják.

A könyvgyűjtésben Apponyi Sándor számára aztán újabb lehetőségeket jelentett a londoni attaséi megbízatás. Ekkor kötött barátságot D’Israelivel, Viktória királynő tanácsosával és miniszterével, valamint kapcsolatba került valamennyi jelentős könyvgyűjtővel. Az árverések rendszeres látogatója lett, s ha tehette, vásárlója is.

1865-től a főrendiház tagja és több éven át országgyűlési jegyző is volt. 1871-től 1874-ig ismét párizsi évek következtek. Apponyi Sándor ekkor már tagja volt a zártkörű Société des Bibliophiles Français-nak, és összebarátkozott a társaság elnökével, a szép könyvek híres gyűjtőjével, Jerôme Pichon báróval is. Az ő könyvtárának sorsát Apponyi később is figyelemmel kísérte, s amikor a gyűjtemény 1897-ben árverésre került, meg is szerzett belőle egy, a mohácsi csatáról szóló korabeli francia röplapot, amit – a saját kezű bejegyzés szerint – egykor Ferdinando Colombo, a felfedező Christophoro fia vásárolt Lyonban.

Bár Apponyi külföldön élt, gyűjteményének gyarapítása során kapcsolatban állt magyarországi szakemberekkel, tudósokkal is, és figyelemmel kísérte a kor hazai tudományos életét. 1868-ban a Magyar Tudományos Akadémián Toldy Ferenc mutatta be őt a hallgatóságnak, akik egy addig ismeretlen Sztárai Mihály mű nyomtatott kiadásának megtalálójaként üdvözölhették.

Apja halála után, 1876-ban visszavonult lengyeli (Lengyel község Tolna vármegye legmagasabban fekvő lakott települése) birtokukra, és kedves foglalatosságának, a könyvek olvasásának és gyűjtésének élt, valamint történelmi és régészeti kutatásokkal foglalkozott. 1895-ben felajánlotta lengyeli kastélyában levő gyűjteményét egy Szekszárdon létesítendő múzeum számára. Az ő anyagi támogatásával tárta fel Wosinsky Mór az őskori leletekben gazdag „lengyeli sánc”-ot.

„Szerzetesi türelem, nagy értelmi és erkölcsi erő. S mindez abban az eredményben, amit Apponyi Sándor gróf élete felmutat: nem ér-e fel minden más tehetséggel? Az ő munkája eredményéből rajzolódik elénk a magyar kultúra térképe külföldön, összegyűjti a mi viszonyainkkal foglalkozó magyar és nem magyar szerzőknek külföldön megjelent munkáit, s újságokat, röpiratokat, metszeteket oly teljes számban, amint az a világ egy könyvtárában sem található. A magyar humanizmus, a mohácsi vész, török háborúk, az egész magyar múlt az ő keze munkája nyomán új fényt nyer. Könyvtárának híre régen eljutott külföldre. Az Apponyiana szót legnagyobb kultúrértékeink között jegyzik világszerte. Kultúránk egyik legnagyobb bányásza ő. Könyvtárának páratlan széles látókörrel feldolgozott s egész kis értekezésekkel ellátott katalógusa, melyet újabb két kötet fog követni: történelmünknek egyik legbecsesebb forrásmunkája.

Ne mondja senki azt, hogy ilyetén munkához csak pénz kell. Pénz van másutt is. Apponyi Sándor gróf egymaga végezte el, amit évtizedek óta egyesek s kultúrintézmények elmulasztottak. Szerencsés keze volt? Igen. Annyiban, hogy a természet az igaz emberek munkáját szívén viseli. Azonban pénznél, szerencsénél több kell ahhoz, hogy valaki például Marullus himnuszai között Mátyás királyhoz írt versekre bukkanjon, avagy Hans Sachs: Ursprung des Behemischen Landes című költeménye végén Buda bevételéről írt versezetet fedezzen fel. Költői lélek kell ehhez. Ebben a lassú, fáradtságos, prózai munkában – amelyben antikvár katalógusok az iránytűk – egy nagy magyar álmodó lelke rejtőzik. Mily szerepet töltött be Nagy-Magyarország az idegen népek kultúrájában? Hogy kapcsolódik be Magyarország az európai történelem kialakulásába? Ezt felmutatni ma, amikor földünket széttépték, múltunkat megtagadták: külön feladat, külön hivatás. Legjobbkor végzett munka” ‒ írta róla Sikabonyi Antal irodalomtörténész 1925-ben.

Apponyi Sándor jelentős szerepet töltött be a magyar tudományos életben. A Magyar Tudományos Akadémia már 1888-ban az igazgató tanács tagjává választotta. Tagja volt a Nemzeti Múzeum Tanácsának is, valamint díszelnökévé választotta a Magyar Bibliophil Társaság. 1904-ben a királyi főkamarási címet kapta meg, 1907-ben pedig Ausztria és Spanyolország legmagasabb rendjelét, az Aranygyapjas rendet.

Lengyeli kastélyában őrzött könyvritkaságait először az 1882-ben megrendezett Országos Magyar Iparművészeti Múzeum által rendezett kiállításon ismerhette meg a nagyközönség.

„A homályból bontakozik ki kultúrtörténelmünknek ez a nagy alakja. Koporsója mellett, melyet tiszttartók, visznek vállukon a lengyeli családi sírboltba, a hivatalos Magyarország s tudományos világunk nevében csak egy szónok beszélt: Hóman Bálint. Ő azonban méltó szavakat talált a nagy elhúnythoz. Valami nem mindennapi vigasztaló érzés: elgondolkodni Apponyi Sándor nagyságán. Nem volt költő, nem volt szónok, sem nagy politikus. A nagyok külön osztályát lehet megalkotni róla. Mert a nagyság minden jele megmutatkozott rajta. Legnagyobb magyar bibliofil? Bármennyire is büszke lehetne a Magyar Bibliofil Szemle ez epitheton ornansra: e megjelölés szegényes hozzá. Mindenesetre többet tett a magyar kultúráért, mint azok, akik oklevelek másolásával, szógyökerek magyarázgatásával vezéreik a tudományos életnek. És óh, többet az országért, mint megannyi politikusunk.

Elméjében Páris, London kultúrája. Lelkében a magyar puszták álmodozó köde. De délibábja is. Elindul keresni távoli századokba a magyar kultúra külföldi nyomdokait, nem kevésbé hősi lélekkel, mint ahogy Kőrösi Csoma elindult Keletre keresni a magyarok bölcsőjét. S ehhez az elhatározáshoz nagy szív kell s nemcsak a könyvnek, hanem a hazai földnek is nagy szeretete.” (Sikabonyi Antal)

Nagy szeretettel és áldozattal gondozott, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét, köztük a 16–18. századi magyar vonatkozású ritkaságokat, 1924. szeptember 15-én a Magyar Nemzeti Múzeumnak, illetve az Országos Széchényi Könyvtárnak adományozta. Klebelsberg Kuno ezt az ajándékozást a nemzet hálájaként 1925 áprilisában törvénybe iktatta. A törvénycikket április 2-án hirdették ki.

Tervszerűen gyűjtötte a magyar vonatkozású külföldi könyveket, a hungarikákat. E gyűjtemény négykötetes annotált katalógusa mindmáig a legteljesebb hungarika-bibliográfiánk. Könyvtárának öt külön kezelt gyűjteménye mintegy 15.000 dokumentumot foglalt magában, amely az egykori alapító, gróf Széchényi Ferenc adományával közel azonos nagyságú dokumentumállományt jelent. Ezek közül a főúri könyvtár és a segédkönyvtár egy része az Országos Széchényi Könyvtár Törzsállományába, a kéziratos anyag a Kézirattárba, a többi gyűjteményrész a Régi Nyomtatványok Tárába került, ahol ezeket máig tovább gyarapítják.

Apponyi Sándor a lengyeli uradalmáról, kastélyáról, annak berendezéséről 1925. január 12-én végrendelkezett. 1925. április 18-án halt meg, a lengyeli családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A kastélyában 1946-ban létesített mezőgazdasági középiskola 1991. szeptember 1-jén vette föl a nevét.

„Szép élete volt. Keveseknek adatik meg, hogy egy hosszú életen át zavartalanul egyazon célért dolgozhassanak. S mennyi bölcsesség kell az így vállalt kötelesség hű teljesítéséhez!
S napjainkban, amikor úgy látszik, mintha az idealizmus, az áldozatkészség kiveszett volna, mintha az egyéni, önző érdek elnyomna minden nemesebb célt: az ilyen munka, az ilyen tett megvigasztalhat mindannyiunkat: a mai lelketlen állapot csak átmenet.
Apponyi Sándor gróf élete munkája mintha azért rendeltetett volna, hogy utat mutasson saját társadalmi osztályának, bennünket pedig figyelmeztessen arra, hogy jelenünk fölött szigorúan ne ítélkezzünk s jövőnk fölött kétségbe ne essünk.” (Sikabonyi Antal)

Szabados Éva

Forrás: regiritka.oszk.hu, epa.niif.hu, hu.wikipedia.org, arcanum.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.