„A modern ember nem érti, hogy »racionalizmusa« milyen mértékben kiszolgáltatta őt e földalatti pszichikai világnak. Megszabadította magát a »babonától« (legalábbis ő így hiszi), de ezzel riasztó mértékben elvesztette szellemi értékeit. Erkölcsi és spirituális hagyományai felbomlottak, és ezért az összeomlásért olyan zűrzavarral és disszociációval (eltávolodás a jelen pillanattól, saját magunktól) fizet, amely az egész világon elharapózott.” (C. G. Jung)

A szimbólum fogalom eredete sokat elmond a jelentőségéről. A symbolon az ókori Görögországban olyan érme volt, amely az üzenetek hitelesítésére szolgált. Kettétörték, és a hírnökök csak annak adhatták át a kézbesített levelet, aki fel tudta mutatni az érme másik felét, amely pontosan illeszkedett a magával hozott részhez. Így a symbolon egyszerre volt hasznos eszköz és szimbolikus tárgy, amely összekötött két embert, két világot.

„Mivel számtalan dolog az emberi megértésen túl található, állandóan szimbolikus fogalmakat kell használnunk ahhoz, hogy olyasmiket mutassunk be, amiket nem tudunk meghatározni, vagy teljes mértékben felfogni. Ez az egyik oka annak, hogy minden vallás szimbolikus nyelvet vagy képeket használ.” (C. G. Jung)

Érdekes jelenség, hogy az alapvető, például az égi vagy éppen az alvilági erőkre utaló szimbólumcsoportok sok rokon vonást hordoznak a különböző kultúrákban mind formailag, de főként tartalmilag. Ennek többféle magyarázatával találkozhatunk. Az egyik elvezet bennünket Platón ideatanához, amelyről többek között Az állam című művében ír. A barlang-hasonlatban a látszat és valóság kérdésével foglalkozik:

„A szemünk elé táruló világot hasonlítsd a börtönszálláshoz, a benne égő tűz fényét a Nap sugarához, és ha a feljutást és a fenti dolgok szemléletét azonosítod azzal, ahogy a lélek felszáll a gondolat világába, nem jársz messze az én elképzelésemtől – ha már hallani óhajtod. De isten tudja, igaz-e. Én azonban így látom: a megismerhető dolgok közül a legvégső a jó ideája, ami azonban nagyon nehezen pillantható meg, de ha megláttuk, azt kell következtetnünk róla, hogy mindnyájunk számára ő minden helyességnek és szépségnek az oka; ő szüli a látható világban a fényt és a fény Urát; a gondolat világában pedig mint Úr osztja az igazságot és az észt; és őt kell szemlélnie annak, aki a magán- és közéletben okosan akar cselekedni.” (Platón: Az állam – 7. könyv)

Míg a barlangban csupán az árnyékokat nézheti az ember, ha képes kijutni onnan, akkor az ideákat szemlélheti, és csak ez az igazi látás. Eszerint az ideák és az azokra utaló szimbólumok egy magasabb rendű valóság képviselői. C. G. Jung szimbólumelméletében a tudattalan két összetevője: a személyes és a kollektív tudattalan. Ez utóbbi szerinte „nem egyedileg szerzett, hanem veleszületett”. Jung több tanulmányában az archetípus a platóni értelemben vett idea szinonimájaként szerepel. Szerinte ezek az archetípusok a szakrális művészet szimbólumaiban, az egyes ember életében pedig az álmokban és a fantáziákban törnek a felszínre.

„… amikor érzékszerveink a valóság jelenségeire reagálnak, képekre és hangokra, ezek valamilyen módon átfordítódnak a realitás tartományából a psziché tartományába. A pszichén belül pszichikus eseményekké válnak…” (C. G. Jung)

Nagyon fontos foglalkoznunk a szimbólumokkal, hisz úgy tűnik, egészségünk – teljességünk eléréséhez vihetnek közelebb bennünket. Az önismeret csodás eszköze a művészet. De ha érteni szeretnénk a nagy alkotók műveit, akkor is nélkülözhetetlen az alapvető szimbólumok ismerete.

Az irodalomtudomány szerint a szimbolizmus az írói kifejezés egyik eszköze, amely a világ jelenségeinek rejtett összefüggéseit, megfoghatatlannak vélt lényegét igyekszik feltárni, és bonyolult lelki tartalmakat, finom érzelmi árnyalatokat érzékeltet. A szimbólumok megismerésével olvasmányélményeink is elmélyülhetnek. Az ókor és reneszánsz irodalmát, például Homéroszt vagy Shakespeare-t másként nem is érthetjük meg igazán. De a versek, mesék és szépirodalmi művek is tele vannak olyan képekkel, amelyek összekapcsolódnak a bennünk is lakozó láthatatlan világgal.

„Mélyebben, mint a gond fészke szivedben,
kérge alatt minden dolognak,
a tünemények medrei,
a világ eresztékei ragyognak,
…
Szólít – vagy képzeled? Ha arra riadnál,
hogy nem rideg, nem idegen!
hogy eleven hullámzó szerelem!
hogy rokonabb veled önmagadnál!”

(Weöres Sándor: Állandó a változóban – részlet)

A következő részben a maszk szimbolikájával foglalkozunk, amely a farsangi időszak miatt is időszerű téma.

Szabados Éva

Forrás: C.G. Jung: Az ember és szimbólumai, Wikipédia, mek.oszk.hu, magyarhalasz.files.wordpress.com, penelopearts.com, abcterapia.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.