Régen Pöttyös könyvként olvastam, de be kell vallanom, hogy ez az új kiadás még annál is sokkal jobban tetszik. Az elegáns keménykötés, a halványsárga, aranyozott szegélyű könyv, a gyerekes rajzok és a tintapaca a borítón, a különösen szép karakterekkel írt cím felhívja magára a figyelmet, arra késztet, hogy levegyem a polcról. Külseje és terjedelme tartalmat ígér, engem pedig biztosan megnyert volna magának akkor is, ha nem ismerem. Illetve ezt is csak félig ismertem, a Kedves Ellenségem! számomra új volt.

Tulajdonképpen ezért lettem ennek a könyvnek a büszke tulajdonosa, és emiatt vittem magammal nyaralásra is. Arra voltam leginkább kíváncsi, hogy most, 20 évvel később hogyan viszonyulok hozzá. Egyáltalán nem csalódtam, ugyanolyan lelkesen olvastam, ugyanannyit derültem rajta, és elérte azt, amit annak idején is: hogy olvasása közben megpihenjek a mindennapi teendők között, és egyszerűen engedjem magam szórakoztatni. Sehova sem sietve igazán vakációs olvasmány érzését keltette. Hálás voltam ezért, hogy nem kell agyalni egy nehéz cselekményen, rendet teremteni a sok szál között, megismerni a szereplőket.

Van egy kiindulópont, egy bevezető, amely bemutatja nekünk a főszereplőt, és segít ráhangolódni erre a különleges kisregényre. Megismerjük Jerusha Abbottot (becenevén Judy), a szinte felnőtt árvát, aki éppen egy újabb „csúf csütörtököt” próbál túlélni. Minden hónap első csütörtökét nevezték csúf csütörtöknek a John Grier Otthon kis bentlakói. Ezt az eseményt rettegve várták, és hősiesen elviselték, erre a napra kellett minden helyiséget csillogóra suvickolni, és minden árvát tisztára súrolni, simára kefélni. Ezen a napon látogattak az árvaházba a pártfogók, és mivel Judy az egyik rangidős árva volt, a munka oroszlánrészét ő kapta feladatul.

Ez a csúf csütörtök rendkívülinek bizonyul Judy számára. A pártfogók távozása után az igazgatónő az irodájába hívatja őt, és közli vele, hogy az egyik pártfogó taníttatni szeretné. Cserébe csupán havi egy levelet vár, amelyben beszámol a tanulmányairól, életének alakulásáról, miközben választ sosem fog kapni. A továbbiakban ez a levélgyűjtemény alkotja a kisregényt, a címzett pedig Nyakigláb Apó. Judy ugyanis csak egy röpke pillanatra látta a pártfogóját, amint egy sötét folyosón igyekszik, hosszú, falra vetült árnyéka leginkább egy pókra, avagy egy nyakigláb apóra emlékeztette.

Minden eseményt csak Judy szemszögéből tapasztalunk. Levelei olyanok, akár egy hinta, amelyen a hónapok tovalengnek. A kikötés havonta egy levélről szólt, Judy levelei viszont kaotikus rendszertelenséggel íródnak, és ez teljesen karakterazonos. Olykor havonta többször ír, olykor megharagszik, és hónapokig nem ír. Néha sok-sok oldalt ír, elmesél mindent, ami érdekes, fontos, vagy csak említésre méltó, máskor pár soros duzzogó sort ír, éppen csak, hogy kipipálja kötelességét.

És hogy milyen Judy? Kaotikus, temperamentumos, kreatív, játékos és humoros, szorgalmas és kedves, hiú és haragtartó, öntudatos és nyitott a világ élményeire – pont olyan, amilyen egy fiatal lánytól várható, aki már nem kislány, de még nem is teljesen nő. Meglehet, hogy ezért maradt számomra Judy oly kedves szereplő. Ma is ugyanolyan értékes tulajdonságoknak tartom ezeket, mint húsz évvel ezelőtt, amikor először olvastam a könyvet. Ha Judyra és a leveleire gondolok, melegséget és derűt érzek. Reményt, hogy minden jóra fordulhat, még akkor is, ha ez a szereplő nem a legjobb kezdőlapokkal indult. Szeretettel olvastam, a humora elbűvölt és fogva tartott – végtelenül sajnáltam, amikor véget ért. Nem tudok teljesen objektív lenni ebben a kérdésben, hiszen tudtam, hogyan ér véget a levélgyűjtemény – de talán már annak idején is előre látható volt a szerelmi szál, Nyakigláb Apó valódi személyazonossága. Ebből a szempontból kissé olyan, mint egy romantikus film: a főhősök egymásra találásával ér véget, pedig szerintem ott kezdődik minden.

A Kedves Ellenségem! ilyen szempontból egy kedves folytatás, egy második rész. A leveleket ezúttal Judy barátnője, Sallie McBride írja Judynak. Judy, akár egy forgószél, alaposan felforgatja Sallie életét azzal, hogy kinevezi a John Grier Otthon igazgatójának. Ideiglenes megoldásként Sallie elfogadja a megbízást, de csak addig, amíg megfelelő jelöltet találnak. A levelek olvasása közben mi, olvasók már tudjuk, hogy a tökéletes jelölt megvan, csak éppen bele kell szoknia az új szerepébe. Ezekben a levelekben Sallie élete és a gyermekotthon élete – amelyek hamarosan elválaszthatatlanul összefonódnak – kerülnek előtérbe, ugyanakkor apró információmorzsákat kapunk Judy és családja életéről is, amelyekért igazán hálásak vagyunk. Sallie erős és határozott karakter, tulajdonképpen arra lett teremtve, hogy egy árvaház igazgatója legyen. Reformjai nem egy utópia ábrándjai – sok ötlete a valós élet gyermekvédelmi rendszerében is megtörtént.

A cselekmény alakulása számomra teljesen előre látható volt, ezáltal vált annyira komfortossá. Amikor a végére értem, szomorúság kerített hatalmába. Bármeddig elidőztem volna ezekben a romantikus, humorral teli kis levél-történetekben. (És ha már humor, muszáj leírnom egyik kedvenc idézetemet: „Minél többet tanulmányozom a férfiakat, annál jobban megszilárdul az a meggyőződésem, hogy mindegyikben egy kölyök lakik, csak olyan nagyra nőtt, hogy már nem lehet elfenekelni.”) Ez a formátum – különböző hosszúságú levelek – kézenfekvő volt, bármilyen tevékenység előtt jutott idő elolvasni csak még egy levelet. Az aranyos rajzok megmosolyogtattak, a nyelvezet játékos volt, mégis igényes, a történet pedig időtállónak bizonyult.

Leginkább lányoknak ajánlanám, mert ez a kötet egyszerűen lányoknak szól. Életkortól függetlenül, hiszen az olvasás idejére megszűnik valós korunk, és Judyval meg Sallie-vel egyidőssé válunk, a cinkosaik, titkaik őrzői leszünk.

Jean Webster (Alice Jane Chandler Webster) 1876. július 27-én született a New York állambeli Fredonia nevű kisvárosban. Számos lányregényt ír, amelyek mára sem veszítettek népszerűségükből. 1916. június 11-én, egy hónappal a 40. születésnapja előtt halt meg, gyermekágyi lázban. A jelen kötet mellett két másik kisregényét is olvashatjuk magyarul: Patty a kollégiumban (Könyvmolyképző Kiadó, 2007), Erre csak Patty képes (Könyvmolyképző Kiadó, 2007).

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com