Megfogta a hegedű hangzásvilága
Éppen húsz éve lesz az idén, hogy Soós Eszter eljegyezte magát a Győri Filharmonikus Zenekarral. Megannyi élménnyel, rengeteg tapasztalattal a háta mögött mondja ki, hogy végeredményben a helyén van, azt csinálja hivatásszerűen, művészi színvonalon, amelyről gyermekkorában álmodozott. És minderről végtelenül szerényen beszél, a zeneművészet iránti alázat ott cseng minden halkan kimondott szavában.
Összességében mit jelent Soós Eszter számára a zene?
Mindent. Fontos része a mindennapjaimnak. Már egészen kiskoromban nem kevés érdeklődést tanúsítottam a zene minden válfaja felé. Édesanyám értett a zongora megszólaltatásához, sőt, tangóharmonikán is játszott. Nálunk otthon vagy a rádióból szólt a muzsika, vagy a lemezjátszón cserélgettük a bakelit korongokat. Ez az állandó inspiráció nem múlhatott el nyomtalanul, a nővérem is tanult zongorázni, a lakásunkból nem hiányozhatott egy működőképes pianínó sem. Hallgattam a játékukat, és hétéves koromban elkezdtem hegedűn tanulni. Miért hegedűn? Megtetszett a hangja, megfogott a hangzásvilága, így a zeneiskolában a hangszer választásakor azonnal mellette döntöttem.
Hány esztendőbe telt, amíg eleget tanult ahhoz, hogy a zenélés legyen a munkája?
Győrben a Bartók Iskolába jártam, magas szintű volt a zenei képzés, nagyon sokat tanulhattam a tanáraimtól. A diplomámat huszonhét évesen, 2002-ben kaptam meg a debreceni egyetem konzervatóriumában, de előtte Budapesten is tanultam a zenei hangszeres tanárképzőn. Már a tanulmányaim alatt is közreműködtem szimfonikus zenekarokban, ezt követően két év múlva nyílt lehetőségem arra, hogy hazatérjek Győrbe.
Hogyan került képbe a Győri Filharmonikus Zenekar?
Már fiatalként is eljártam a bérletes győri koncertekre, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy már akkor elhatároztam, szeretnék majd ebben a közösségben szerepet kapni. A fővárosi és a debreceni kitérők arra voltak jók, hogy megismerkedtem más közegekkel, de az álmaimról nem mondtam le, és 2004-ben jelentkeztem meghallgatásra. Baross Gábor és Medveczky Ádám vezetése alatt lettem tagja az intézménynek.
Kérhetnénk a Győri Szalon számára egy összefoglalót az eltelt két évtizedéről?
Eleinte, mint új zenésznek, át kellett esnem egy elkerülhetetlen alkalmazkodási folyamaton. Egészen más rendszerben működött a győri zenekar, mint amelyet korábbi játékaim alatt megtapasztaltam. Repertoár dolgában is volt mit fejlesztenem, jócskán akadt számomra megtanulandó zenemű. Eltelt néhány év, amíg belezökkentem a kerékvágásba, amíg otthon éreztem magam, és jöhettek az új és még újabb kihívások. A legnagyobb fordulatot az életemben a 2008-as ázsiai koncert turnésorozat jelentette, amely óriási élményekkel ajándékozott meg. A második évtized az új vezetéssel pedig még mozgalmasabbra sikeredett. Más hazai városokban is rendszeresen felléptünk bérletes előadásokkal, mellette pedig folytatódtak a külföldi előadások.
Sohasem vágyott többre, például szólókarrierre?
Gyerekként persze, hogy elképzeltem magam ilyen szerepkörben, ahhoz azonban szükség lett volna a tudásom további tökéletesítésére. Most már semmiképpen sem bánom, hogy így alakult, mert a zenekaron belül sok kolléga gyakorol az én munkámra is pozitív, jótékony hatást, amellyel a jövőben is szeretnék hasznos tagja lenni a győri filharmonikusoknak, a helyi zenei életnek. Nincs annál szebb, máshoz nem hasonlítható érzés, mint az előadás előtti feszült várakozás a hangszerek megszólaltatására, az új élményre, annak minden természetes lámpalázával együtt.
Mohay Gábor