Minden fizikai megjelenés felkerül a nemzetközi digitális terjesztésnek köszönhetően az ismert streaming felületekre, de közülük nem mindegyik jelenik meg ma már fizikai hanghordozón is – néha maguk a muzsikusok azért publikálják némelyiket szerzői kiadásban. Ezenfelül a folkban érdekelt lemezkiadók majd mindegyike megtorpant itthon, vagy akár le is állt, szinte csak a Fonó van talpon, de már ők sem adnak ki mindent CD-n. A zenészek és a zenerajongók nagy része még a klasszikus metódus híve: összeáll egy albumnyi anyag, amit ki lehet adni, bekerül a boltokba és webshopokba, el lehet vinni turnékra, és odarakni a merch-pultra a pólók mellé. Ez már inkább nemzetközi adat: a turnézó bandák bevételének akár egyharmadát is a különböző zenekari termékekből származó eladás biztosítja. Az átrendeződés bizonytalanságokat szül, ebben nincs is semmi meglepő, de készülnek még igazi albumok, a népzene és a köréjük rendezhető zsánerek sem a különböző ütemezéssel kihozott dalokról szólnak, amelyek majd jók lesznek ilyen-olyan playlistekre, ezeken a színtereken még nagyobb ívű koncepciók formálódnak, hosszabb kibontásra érdemes gondolatok, egész estés koncertprogramok. A rohamos változások az egyes albumok minőségére ugyan nincsenek hatással, de a zenekarok életére, sőt létére bizonyos szinteken már igen. Most azonban még van minek örülni.

Cserepes Remix: Pink (Fonó)

Cserepes Károly népzenészi kiteljesedését (Vízöntő) követően egészen sajátos utat kövezett ki magának: remixeri(nek önnevezett) munkája kétpólusú, először is fogja a régmúlt népzenei gyűjtéseit, és úgy kalibrálja át őket valami mássá, hogy az eredeti dallamokhoz, az adatközlők énekéhez valójában nem nyúl, hanem elektronikus elemekből szerkesztett montázsokkal, ritmusokkal, ambient-terekkel öleli körbe őket. Ezek a beágyazódások meglepően egységes új univerzumot képeznek, mintha minden összetevő eleve azért született volna, hogy létének egy pontján új lakható helyet találjon magának egy másik univerzumban. Az alkotói szándékhoz tartozik a zenei gyökerek időbeli átemelésével és új formákba ültetésével egy újabb közönségkör bevonzása is. Cserepes nem kizárólag a régmúltban kutakodik, pár éve a gyerekmondókákban talált megfelelő alapanyagra, most pedig – visszakanyarodva az autentikus népzenéhez – 60-70 évvel ezelőtti felvételeket emelt fókuszba, hozzájuk rendelve – és ez a másik fő alkotói pólus – valamilyen műfajidegen, vagy annak tűnő zenei elemet. Viszont rendre kiderül, hogy ezek aztán mégsem feltétlenül táj-idegenek, például a szintén az ötvenes-hatvanas évekből származó blues és jazz szekvenciák a népzenékhez némileg hasonló hatású érzelmi húrokat pengetnek meg az emberben. Merthogy a maradandóbb kultúr-pillanatok előbb-utóbb sztenderdesednek, beépülnek a kollektív tudatba, hogy aztán a különböző új elegyekbe is belevigyék sajátos ízfokozóikat. Az album streamingre kerülése óta minden nap meghallgatom, többször is. A kiadói tájékoztatóban olvasni, hogy ezt a hatodik Remix-fejezetet szánja Cserepes az utolsónak a sorban, nos, nem vagyok még felkészülve arra, hogy jövő ilyenkor már ne kapjam meg életmentő cseppekként a következő adagomat belőle…

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Kobza Vajk: Csillanás (Szerzői)

Kobza Vajk új szólóalbumával a rég megkezdett utat folytatja, amelynek hallhatóan most lerakott építőkövei rendkívül komolyan vett és tudatos munkával kifaragott, egyre anyagtalanabb minőségekből készülnek. Erre egyenes utalást tesz maga a cím is, miközben azért épp abban a fázisban járunk, amit Vajk Kátai Mihálytól vett idézettel támaszt alá: „A visszaút végpontján újra a szellemkő alá hullok. Visszakényszerülök a történeti létbe, a megosztottság világába, a pokollakók tömegmocsarába, ahol az éhségszörnyek zabálják föl lélekkincseimet.” Ez pedig már a szellemi szakasz, amikor egyszerre van érzékelve mélység és magasság, az égiekbe vetett mélységes bizalom és a lelki/szellemi megpróbáltatások párhuzamos észlelése, a vágyott objektív igazság a szubjektummal kavarodva billegteti az embert öröknek tűnő fájdalmak és a valódi szépség közt hányódva. Vajk arab- és török lanttal varázsolja körénk állhatatos kitartással azokat a hangszőnyegeket, amelyekbe mártózva-hemperegve mi is átélhetjük saját megpróbáltatásainkat. Bár több zenészbarátja közreműködik ütős, fúvós és vonós hangszerekkel, a zenei és hangzóteret, néha az érzelmi-kamrákat is kitöltve – és pont ez a szerepük – afféle állomásjelzők és támasztékok, amelyekkel még jobban kiemelik Vajk játékának megtorpanás nélküli ívét, ahogyan akadályait meghaladva igyekszik vágyott célja felé. Eddig is jelentős albumokat hozott össze, de most minden vonatkozásban szintet lépett, például a kitartás oltárán kezdi feláldozni a lelkiség zavaros vágyvilágát. Nehéz terep, de ilyen komolysággal már kivételesen inspiráló, és talán elsősorban azért, mert túl van a puszta szórakoztatás fázisán.

Korpás Évi: Piripotty (Fonó)

Ez a gyereklemez nem kizárólag a kicsiknek szól, sokkal inkább a mindenkiben ott élő / lappangó belsőgyermeknek. Játékossága, bölcsessége, a népzenékből kinyerhető ilyen-olyan elemek ügyes vegyítése és egymásra építése mesteri; Évi karakteres, kiművelt hangja és énektechnikája pedig mindazt magába sűríti, ami egyaránt hordozza a klasszikus népdal esszenciáit, a mesélős hangvételt, az életszeretet derűjét és azokat a művészi invenciókat, amelyek ezt az egészet egységbe és a mai hallgató számára is dekódolhatóvá varázsolják. Ez a fajta mesés mámor, amelyben próza, vers, népdal, csárdás, cigányzene, pengetős folk, swing és egyéb kerekségek gördülnek elő fénylőn vibrálva, nem titkolt mosollyal vezet el oda, ahol minden kezdődik: saját létünk tisztaszobájába, hogy onnan aztán feltöltődve roboghassunk tovább ilyen-olyan dolgainkra.

Lovász Irén: Gyógyító hang (Siren Voices)

A leggyógyítóbb az emberi hang, és Lovász Irén évtizedek óta készülő lemezsorozatát ismerve ez nem is kétséges: lényében és szándékaiban a természet megcsodálható és hangzó emanációi lépnek frigyre az emberi kultúra legősibb rétegeiből kinövekedett, majd az elmúlt évszázadokban nemzeti, tájegységi és kultúrkörökhöz igazodó formáikkal. Ezek az erőadó és minden tekintetben lesallangozott népzenék aztán utat találtak kutatókhoz, énekesekhez és zenészekhez is, hogy a revelációkat követően ők pedig egyre tudatosabb és kreatívabb szándékokkal nyúlhassanak ebbe a majd feneketlen zsákba, hogy abból saját energiáikat is beleárasztva adhassák tovább a színe-javát. Lovász Irén egy személyben kutató és művész, akusztikus-ambient kicsengésű új-népzene muzsikáját és tündéri énekhangját hosszan lehet elemezni, most meg kell elégednünk annyival: a beléjük szőtt imaginatív és inspiratív létrán közlekedve mindannyiunk számára bejárhatók mélységek és magasságok. Ez az új album egyértelműen az eddigi életmű csúcsa. És még énekes partnert is talált maga mellé ezen a nehéz, áldozatos munkát követelő úton az ifjabb generációból, Дeva-t, azaz Takács Dorinát, nyilván meglátva / érezve benne azt a tehetséget és odaadást, ami elég lesz a következő évtizedekre, fenntartani és továbbvinni a lángot…

Magos Együttes: Bartók 1914 (Fonó)

„Bartók Béla az 1. világháború kitörése előtt, 1914 áprilisában indult el Maros–Torda megyébe, és végül ez az utazás lett a komponista utolsó nagy erdélyi népzenei gyűjtőútja. A néhány hónappal később kezdődő világégés és az azt követő történelmi folyamatok végleg elsöpörték az autentikus népzenének azt az állapotát, melyet az itt készített felvételek őriznek” – olvashatjuk a lemez promóciós kísérőszövegében, és ez a fájdalmas lemezfelvezető rávilágít két dologra is: mennyi-mennyi pótolhatatlan érték veszhetett el mára a történelem viharai és a világ tempós változásai következtében, viszont nagy formátumú gyűjtőink áldozatos munkája révén oly sok máig a rendelkezésünkre áll. A hagyományos népzene, azon belül is bizonyos régiókhoz kötött dalok és tánczenék értő, pontos feltérképezésében és megszólaltatásában érdekelt Magos Együttes azok közé tartozik, akik tovább éltetik a hagyomány értékeit, mégpedig újra élővé varázsolva, nem hagyva meg pusztán a múzeumokban porosodni, azaz sokolvasatú, zeneileg, szövegileg és narrációban is színes tablókat festenek a múlt lenyomatai alapján. Ez a vendégzenészekkel, adatközlőkkel kiegészült felállásban készült (vonós és furulyás zenét, valamint énekes dalokat is feldolgozó) anyag úgy állít emléket ennek a konkrét gyűjtőútnak (megszólaltatva archív felvételről magát a zeneszerzőt is), hogy ezenfelül mesterien felépített, rádiójáték-szerűen láttató szerkezetével érintésközelbe hozza a bartóki szellemiség esszenciáit.

Makám: Insrumental 1 – Kerengő (Z Paraván)

A nyolcvanas évek eleje óta működő Makám átment néhány inkarnáción tagságban és zeneiségben egyaránt, az új évezredben a magyar népzene és népdal újrafelfedezésére került a fókuszpásztázás, a feldolgozás pedig olyan eredményekre vezetett hangszerelésben és hangulati kicsengésekben, amelyek a Krulik Zoltán vezette Makámot saját útján nem csakmegtartják, de minden lépésével megerősítik. A nagyszerű muzsikusokkal és később önálló karriereket befutó énekesnőkkel rögzített anyagok jó része klasszikussá érett – a különböző tematikus koncertprogramok pedig több párhuzamos Makám felállással zajlanak a mai napig. A sűrű menetrend és az újkori lemezek hosszú sora mellett talán már kevesen emlékeznek rá, hogy az első húsz évben instrumentális etno-zenekarként üzemelt, magába olvasztva archaikus-, jazz- és kortárszenei törekvéseket, távol-keleti elemeket éppúgy, mint balkáni és magyar népzenei ízeket. Hogy ez a már akkor is változó felállással zajló, elmélyült és nagy ívű albumokat eredményező időszak ne tűnjön a feledés homályába, lemezsorozatot indított a Z Paraván Kiadó tematikus egységekben térképezve fel a Makám múltját. A Kerengőre hat hosszú tétel került – három 87-ből, kettő 94-ből, egy pedig 97-ből –, és bár ez a korszak ismert lehet korábbi albumokról, egyértelmű, hogy a dalos Makámhoz rendelt füleket érdemes átállítani valami másra. Mégpedig rákészülést igénylő, nagyléptékű utazásokhoz, és közben nem az a kérdés, mikor jön újra a refrén, és melyik is ez a dal, mert itt, ha rászánjuk magunkat erre a különleges körre, akkor elszakadhatunk mindennapjaink profán időbevetettségének színtereitől, hogy kitágult tudattal lépjünk új gondolati és érzelmi síkokra, szakrálisabb látásmódokkal ismerkedve. Megtisztító erejű kilépés a popzenei kereteiből.

Napfonat: Harmatcseppben él a világ bennem (Fonó)

Az öttagú Napfonat (Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi, Volkova Krisztina) alapvetően a capella együttes, és az, hogy néha dobok és más csilingelő ütőhangszerek kísérik közel sem tolakodó üzemmódban a dalokat, az ősi zenékkel rokonítják a produkciót. Az ilyesmit eleve természetközeliként érzékeljük, az album négy-elem tematikára épülő szerkezete pedig tovább erősíti ezt a modern prózaiságtól való elemelkedést. A népzenei és egyéb hatások nem is válnak el egymástól, az album íve energikus, de éteri húzással utaztat át egy az érzéseket és a gondolati életet is megmozgató felnőttmesén, ami pazar világépítésben és zenei narrációban egyaránt. (Minap kijött streamingre a harmadik albumuk is Égből, fényből… címmel, amely a karácsonyhoz köthető egyetemes emberi értékeket fogalmazza meg a hagyományokat szem előtt tartva, de a rájuk jellemző újító szellemben.)

Paár Julcsi: Rókatánc (Fonó)

Paár Julcsi tüzes, vérbő meselemezeiről továbbra sem szándékozom lemondani, és az egy dolog, hogy az effélék egyébként sincsenek korhoz kötve, kimondottan bárkihez szólnak, de én titkon tudom, hogy igazából pont nekem íródnak. Egyértelműen az én ízlésemhez, temperamentumomhoz és lelki alkatomhoz lett ez a Rókatánc hangszerelve, elmuzsikálva és elregélve. És nem csak ez a Rókatánc, merthogy minden eddigi Paár Julcsi meselemez nekem készült, és most a Dalindát csak azért nem említem, mert azt majd akkor sajátítom ki, amikor aktualitása lesz. Mivel annyira egyben van a Rókatánc zeneiségében, prózai és énekelt szövegezésében – a róka-perspektíva a szemléletmódokkal való játéktereket is szélesíti –, műfaji és hangszerelési (uralt) kavalkádjával, hogy a mindenre kiterjedő részletek és zsánerek sorolása csak felesleges szétszálazgatása lenne játékos-pajkosságának, időtlen bölcsességének, megnyugtató és boldogító kerekségének, ezért elég annyi zárszóként: kimeríthetetlen örömforrás.

Salamon Soma: Tudat alatt (Fonó)

Az egyetlen mondatnyi kísérőszöveg a borítóra íródott: „A lemez anyaga nem népzene.” Pedig de. Abban az értelemben bizonyosan, hogy egy népzenéken nevelkedett, annak teljes körét kitanult, majd azt különböző zenekarokban koncerteken és táncházakban is alkalmazó muzsikus első szólólemezén nem is tehet mást, mint az ezernyi áthatást, ennek a szerelmetes kultúrának a kiérlelt esszenciáit valahogyan visszaadja, amit magába szívott, azt kiárassza. Teszi ezt úgy, mintha nem is csak az embereknek, mestereinek és a tájnak adná tovább, hanem az égnek. Még akkor is, ha ő maga ezt a munkát és alkotási folyamatot az úton levés fázisainak érzi: „Kíváncsi voltam, elindultam; félhomályos, ismeretlen ösvényen, magam felé. Mielőtt visszafordultam, különös dallamok szegődtek mellém. Koruk nincs, érvényük talányos. Eltörnek és összeforrnak, összetartanak és szétszaladnak. Ha egyvégtében hallgatod, talán van történetük is.” És bár meglehet, hogy nem konkrét népzenék szólalnak itt meg, az érzés és átélhetőség, a célzott szervek ugyanazok, legfőképpen az álmokból ébredező szív. Pőrén megszólaló furulyazene tán sosem volt még ilyen érzékeny és éterien áradó.

Takáts Eszter / Molnár Zoltán: Jönnek csodák (Szerzői)

Pop és folk, mindkettőből az indie-fajta, de nehogy afféle modern csörtékre gondoljunk, vagy bármi lájtos megúszásra, Eszti mindent komolyan vesz, főleg a dalt magát. És az, hogy közben, míg épp nem figyel, vagy ha mégis, akkor szándékosan rak bele reggae-t, sanzont, bluest, népzenét, örömteli kinyílást a természet, a szerelem és az ég felé, mert nyilván egyéb dolgokat is megnevezhetnénk Eszti szentháromságának, de most ez pont jó lesz, mert mint mondtam, úgyis a dal az első. És azt is nagyon jól tudja, hogy a dalszerzés, az előadói lét, az éneklés, a szövegek kiformálása, akár pár hang megpengetése, nem hivatalnokfoglalkozás, és akkor jut el mindenkihez és bárkihez, ha a túlsó parton is érzékelik. Mert akkor hallják meg igazán elöl is. Ez az új album magas hőfokon ég, miközben elviselhetővé lágyítja a megértő szeretet dallama. Nem is könnyű elhinni ennyi szenvedélyt, türelmet és kedves odafordulást egyben, egy emberben. Mivel természetes bájjal nyújtotta át ezt a tizenegy dalt az egész kozmosznak, így én sem hallgathatom el mások elől: ez most az egyik legszívmelengetőbb poplemez.

Tímár Sára és Zenekara: Ének a határtalanról (Fonó)

Tímár Sára és Zenekara a Népdallá vált Petőfi versek album után pár hónappal kihozta ezt a Weöres és Kányádi versfeldolgozásokat sorjázó lemezét is, ami jól mutatja, hogy a költészet, a valódi és érzékeny, a világ későbbi változásait is leképezni tudó líra olyan erő, amely rá tud mutatni a nagy sorsfordulókra, és spirituális magasságokig vinni az ember legégetőbb kérdéseit. A lélek ügyeinek rendbe tételére, és a fájdalmas sarokpontokig jutás oldására az ima erejéig hatoló poéma mindenkor alkalmas, éppúgy megnyugtat és old, mint amennyire felkavarja és megbolygatja élet és halál, szerelem és elengedés görcseit, és talán az a legizgalmasabb az egészben, hogy sosem lehet felkészülni a bátor odaszánás kimenetelére. Ez az album épp ilyen, felemel, majd elenged, magához ránt, aztán a mélységekbe vet, nem kímélve kicsinységeinket és gyáva életfélelmeinket. Időnként meg is tévedtem, egyszerűen csak beleálmodtam magam, és közben olyasmiket fogalmaztam, hogy na, végre itt egy album a nagyok, a Makám, Bognár Szilvia,és egyéb gyöngyfüzérek örökségét lelkesen tovább vivő, gazdagon rétegzett, bikaerős új-népzene, semmi faxni, csak az energiák áradása. De nem csak ennyi. Nem mintha ez kevés lenne, ahogy mondani szokás, már ennyiért többen fél karukat, de Tímár Sára és Zenekara ennél tovább jutott, jóval magasabbra, mint eldadogni bírom. Ez már a kevesek játéktere: úgy ránt eksztázisba, hogy közben tiszta marad szív és fej. Valami ilyesmiről van itt szó.

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu