Epiktétosz Kézikönyvecskéje

Egy filozófus, akit akkor is az igazság keresése, a bölcsesség szeretete vezérelt, amikor Nero titkárának a rabszolgájaként élt, és akkor is, amikor Hadrianus barátjának nevezhette magát. A sztoikus irányzat jeles képviselője Epiktétosz (i. sz. 55-135.), aki Marcus Aureliust (i. sz. 121-180.), a filozófuscsászárt is inspirálta. Kézikönyvecskéjéből a sztoikus derű és a belső szabadság alapjait ismerhetjük meg: „Ne kívánd, hogy az események úgy alakuljanak, ahogy te szeretnéd. Inkább a kívánságaidat szabd hozzá az események alakulásához, meglátod, nyugodt lesz életed folyása.”

Persze nyomban felmerülhet a kérdés: az ember nyugodjon bele, bármi rossz történik vele? Tehetetlenek lennénk a sorssal szemben? Epiktétosz nem tagadja az egyén szabad akaratát, inkább arra tanít, hogy különböztessük meg, mi az, amire befolyással lehetünk, és mi az, amire nem. A lelki béke megőrzéséhez azzal érdemes többet foglalkozni, ami kizárólag tőlünk függ. „Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hoztunk létre.”

Ezzel nem passzivitásra biztat, hanem függetlenségre. De hogyan szabadulhatunk meg azoktól a láthatatlan láncoktól, amelyek szorongásainkat, félelmeinket okozzák? A szabadság kérdése érthető módon mélyen foglalkoztatta a kemény sorsú filozófust. Élettapasztalatai hitelesítik ma is aktuális gondolatait. „Mindenki fölött az uralkodik, akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy megvalósítsa, amit amaz akar, és elhárítsa, amit nem akar. Aki szabad akar lenni, az ne akarjon és ne kerüljön olyasmit, aminek megszerzése és elhárítása másoktól függ. Ha nem így cselekszik, rabszolgának kell lennie.”

A sztoikus filozófia egy olyan történelmi helyzetben tudott virágozni, amikor a társadalmi átalakulások kihúzták az emberek alól a talajt. Nem elméleti válaszokra volt szükségük, hanem alkalmazható gyakorlati megoldásokra. És az egyik legfőbb kérdés már akkor is az volt: hogyan lehetek boldog? Minél nehezebbek a körülmények, annál nagyobb tudásra van szükség, hogy az ember megőrizhesse belső derűjét. Epiktétosz írását olvasva megízlelhetjük ezt a derűt biztosító bölcsességet. A kipróbálása szabadságunkban áll.

További gondolatok Epiktétosztól:

„Miként az asztalos anyaga a fa, a szobrászé az érc, úgy minden egyes ember életművészetének anyaga a saját élete.”

„Ha fejlődni akarsz, fogadd el, hogy bolondnak fognak tartani.”

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.”

Az egyik legnagyobb magyar klasszika-filológus előszavában így méltatja az ókori művet: „Az athéni Stoa, a Csarnok bölcsei Hérakleitos követőinek tartották magukat abban, hogy a Mindenség tüzes Szellemét tudták önlelkük magvául... Mesterük diatribéit – így hívták a közvetlen nyelven előadott filozófiai prédikációkat – lelkiismeretes hűséggel jegyezte fel Arrianos, akit Epiktétoson kívül Nagy Sándor érdekelt, róla írt történeti művet. A nyolc könyvnyi Diatribai-ból négy maradt ránk és egy Enkheiridion – „Kézikönyvecske” – amely valamennyiből készült. Hogy most ezt ... közreadjuk, azt a szolgálatot szeretnők tenni az olvasónak, amit Rusticus mester Marcus Aureliusnak: alkalmat adni arra, hogy rátaláljon Epiktétosra. Kérjük, fogadja úgy, ahogyan szántuk: ... táplálékul, támogatóul, erősítőül – mesterül és jóbarátul.” (Kerényi Károly, Szeged, 1942. június 27-én)

Endrei Judit: Kemény üzenetek

Még a XI. Győri Könyvszalonon volt lehetőség személyesen is találkozni Endrei Judittal, aki lebilincselően mesélt könyvéről és annak főszereplőjéről, Kemény Dénesről, a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitányáról. Már akkor eldőlt, hogy ezt a könyvet el kell olvasni, mert olyan hiteles tapasztalatokat és gyakorlati jótanácsokat tartalmaz, amelyek nemcsak a sportban, de az élet sok területén értékesek lehetnek. Tulajdonképpen egy nagyon gyakorlatias és professzionális vezetéselméleti tankönyvként is olvashatjuk, amely sporttörténeti vonatkozásai miatt szintén nagyon izgalmas. De a legnagyobb értéke az emberség, ami az interjúalanyból és a szerzőből sugárzik.

Endrei Judit hatalmas felkészültséggel, tökéletesen felépített kérdésekkel hozza elő Kemény Dénesből azokat a történeteket, melyeket csak ő és csapata ismerhettek eddig, s melyek az újabb és újabb olimpiai aranyérmek hátterében állnak. Azt erősíthetik meg bennünk, hogy azok az emberi értékek, amelyeket manapság gyakran elsöpörni látszanak a gazdasági szempontok, igenis alapját képezik minden eredményességnek.

„Bármilyen hihetetlenül hangzik is a „titok”, a vezetés a szívvel kezdődik, nem pedig a fejjel. Engem sem a szabályok, a parancsok, az ok nélküli szigorúság segítettek abban, hogy ezekkel a fiúkkal ilyen csapattá kovácsolódtunk, és elértük ezeket az eredményeket. A tartalmas, jó kapcsolat erősíti és segíti legjobban a közös munkát.” (Kemény Dénes)

A vezető feladatának tartja Kemény Dénes, hogy a játékosok számára jövőképet adjon, és ezzel inspirálja, tettekre sarkallja őket. Neki kell tudni távolabbra látni, akár az edzéstervet illetően, akár egy döntő pillanatban. Ezt példázza az is, ami az athéni olimpia döntőjében az utolsó negyed előtt történt. A csapat vesztésre állt, öt-hétre, úgy tűnt, nincs formában. Kemény Dénes azt kérte tőlük, ne kapjanak több gólt, védekezzenek. „Amikor elindultak vissza a többiek, láttam, hogy Kásás nem mozdul, és néz rám. ‒ Nem cseréltelek ma még le, mi? Öröm suhant át az arcán..., de rajtam is átvillant, kihozom egy kicsit, fáradt lehet. Ugyanakkor tudtam, Kásában benne volt az a teljesítmény, ami miatt nem lehetett lecserélni… ‒ Most már nem tudlak lecserélni, mert van hátra vagy hét perc, vagy négy év! Elmosolyodott, visszament... Utána lőtt két gólt, adott egy gólpasszt Kiss Gergőnek, és megfordítottuk nyolc-hétre.”

A kiváló, világszerte elismert sportszakember egyéniségét és elveit méltóképpen tolmácsolja a televíziósként és íróként is nagyszerű Endrei Judit. Érezhetően különleges találkozás a kettejüké, melyből egy letehetetlenül izgalmas és csodálatos könyv született. „Megtiszteltetés volt Kemény Dénessel „egy csapatban játszani” e könyv elkészítése során. Élvezetes és tanulságos volt az az „utazás”, amit az ő világában tehettem, megismerve emberi és szakmai hitvallását, vezetői sikereinek titkait. Remélem, hogy találkozásainknak, beszélgetéseinknek e kötetbe foglalt összegzése érdekes és hasznos olvasmány, időtöltés lesz majd az Ön számára is, Kedves Olvasó!”

Richard Bach: Jonathan, a sirály

„Jonathannak, az igazi Sirálynak, aki ott él mindannyiunkban.” A kisregény hőse Jonathan Livingston, egy különleges madár, aki nem elégszik meg azzal, hogy élete csak a létfenntartásért folyó hajszával teljen, mint a többi sirálynak, hanem felébred benne a vágy, hogy megismerje képessége végső határait, és kiteljesítse önmagát.

A tökéletesség eszméjét a repülésben találja meg. Naponta kitartóan gyakorol, egyre nagyobb magasságokat hódít meg, és egyre nagyobb sebességet ér el. Küzdelmes harcok árán megtanul uralkodni a teste fölött, és véghez viszi azt, ami addig lehetetlennek tűnt. Tudását szeretné megosztani a többi sirállyal, ám a raj mint törvényszegőt kiveti magából.

Számkivetettként is folytatja a tanulást, és hamarosan találkozik két fénylő tollú sirállyal, akik egy új világot és új kihívásokat mutatnak neki.

Richard Bach 1936-ban született az Egyesült Államokban. Dolgozott a haditengerészetnél, majd pilótaként szolgált, 1960-tól műrepülő lett. Könyvei, amelyekben a repülés mindig fontos, metaforikus elemként szerepel, széles körben ismertté tették. Gyakran valós vagy szimbolikus önéletrajzi elemeket tartalmaznak, és mindegyikben a látszólagos anyagi korlátok legyőzéséről, a hétköznapiságból való kiemelkedésről és a fejlődés lehetőségéről ír. Életfilozófiája szerint azért jöttünk ebbe a világba, hogy felfedezzünk, örüljünk, tanuljunk és megosszuk tapasztalatainkat embertársainkkal, valamint hogy megtanuljunk szeretni.

„A mennyország nem valamiféle hely, nem is valamilyen idő. A mennyország azt jelenti: tökéletes. Abban a pillanatban kezdesz majd ismerkedni a mennyországgal, amikor eléred a tökéletes sebességet. És ez nem azt jelenti, hogy ezer vagy millió kilométert teszel meg óránként, vagy hogy fénysebességgel repülsz. Minden szám határt jelent, a tökéletesnek pedig nincsenek határai. A tökéletes sebesség az, ha egyszerűen máris ott vagy, ahová igyekszel. Azok, akik az utazást fontosabbnak tartják önmaguk tökéletesítésénél, lassúak, és nem jutnak el sehová. Azok pedig, akik lemondanak az utazásról, hogy helyette tökéletesedni igyekezzenek, bárhová rögvest elérkeznek.” (Richard Bach)

Szabados Éva

A kép a Pixabay szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.